Rád pazaroltam a legszebb éveimet, erre itt maradtam egyedül

20 évesen ismertelek meg, a főiskolás éveim kellős közepén. Fiatal voltam és bohó, nagy kanállal ettem az életet és a férfiakat is, szinte minden hónapban másba voltam szerelmes. Amikor azonban beléptél az életembe, egy csapásra minden megváltozott. Elmaradoztak a főiskolai bulik, nem érdekelt senki más, csak te léteztél a számomra és amint akadt egy kis szabadidőm, veled töltöttem.

Teljes volt közöttünk az összhang, egészen addig, amíg új munkahelyre nem kerültél. Imádtad a munkádat, azonban sok áldozattal járt: sokat utaztál, egyre többet kimaradoztál, túlóráztál és egy új társaságba kerültél. Észrevétlenül távolodtunk egymástól és amikor észrevettük, hogy baj van, már késő volt.

29 éves voltam ekkor, esküvőre és családalapításra készen, de helyette párterápiára mentünk, hogy mentsük, ami még menthető. Egy év szenvedés és huzavona után be kellett, hogy lássuk, ez sajnos nem mehet így tovább. Elmúlt a szerelem, elmúlt a ragaszkodás, mások már a céljaink, az álmaink. 10 év után szakítottunk. Összedőlt az összes illúzióm és a kép, ami mindig eszembe jutott, ha a jövőmre gondoltam. A legszebb éveimet veled töltöttem és már fogalmam sem volt, hogyan kell ismerkedni, milyen egy másik férfihoz hozzáérni.

Évek teltek el, amíg feldolgoztam, hogy nélküled kell folytatnom az életemet. Eleinte fogalmam se volt róla, hogy csináljam. Borzasztóan hiányoztál, minden rád, a közös életünkre és a be nem teljesedett vágyainkra emlékeztetett. Talán ezt volt a legnehezebb megemészteni és elengedni, hogy minden, amit közösen elterveztünk, porba hullt. De talán a legnagyobb baj, hogy mindenkit hozzád hasonlítottam, mindenkiben téged kerestelek. Persze te már rég továbbléptél, hamar megtaláltad az utódomat, míg én továbbra is céltalanul keringtem, mint egy tollpihe a levegőben.

Bár tudom, 33 évesen párt keresni még nem a világ vége, de nem vagyok már az a vagány és laza lány, aki egykor voltam. Családra és gyerekre vágyom, nem csak kalandokra, de félek, ha ezt felvállalom, a férfiak hanyatt-homlok menekülnek majd.

Igazából már ezt a pasizást sem tudom, hogy kell csinálni, idegen számomra a társkeresők világa. Én még ahhoz a világhoz szoktam, amikor személyesen ismerkedtünk bulikban, fesztiválokon vagy akár az iskolai folyosón, de ez már nem igazán divat. Sokszor gondolok arra, hogy talán az anyámnak igaza van és kár volt ennyi évet a kapcsolatunkra áldoznom. Egyszer azért hibáztatom magam, hogy nem vettem észre hamarabb, hogy nagy a baj, másszor azért, mert nem tudtam megmenteni. Ez mindenesetre már késő bánat. Vár rám az új élet, bármit is jelentsen ez a számomra.

Kezdőkép: Shutterstock