Mit kapsz meg online, amit tőlem az ágyban nem?

Ki az ilyenkor? Kérdeztem, mire te pár pillanatnyi hallgatás után, míg visszapötyögtél valakinek, rám néztél és azt felelted:

"Joli, a HR-ről. Valami iratot keres rajtam." Végül is miért is ne? Még csak este hat óra volt, és azon ritka napok egyike, amikor időben el tudtál szabadulni az irodából. Én tovább olvastam, te tovább készítetted a vacsorát.

Később, amikor én zuhanyozni mentem, azt mondtad, hogy elmosogatsz, elpakolsz, és majd a hálószobában találkozunk. Ahogy a fürdőbe igyekeztem, láttam, hogy a telefonod az éjjeliszekrényen töltődik. Míg felkötöttem szőke fürtjeimet egy kócos kontyba, a mobilodat fürkésztem, morfondíroztam, majd tovább mentem zuhanyozni.

A vízcsobogás mellett is hallottam, hogy egyre jönnek és jönnek az újabb üzenetek. Joli már túl szorgalmas, nem? Ez járt a fejemben, mikor kábé a nyolcadik után elzártam a csapot, magam köré tekertem a törölközőt és visszamentem a szobába. Kézbe vettem a telefonodat, feloldottam rajta a zárat és megnyitottam a Vibert.

Gépiesen leültem az ágy szélére, és visszapörgettem a beszélgetést. Hiányzol, bár itt lennél, kívánlak, vágyom a csókodra, és hasonlók cunamija zúdult rám. Ahogy az elmúlt hónapjaitokban kutakodtam, jött a jelenbe még egy üzenet, kép formájában. Blanka mellei voltak azok, személyesen. Valahogy reflexből oldalra pöccintettem a fotót, és találtam még jó pár olyat, aminek a látványához addig úgy tudtam, maximum nekem van közöm és olyat is, amihez nem is akartam soha, hogy közöm legyen.
Mikor beléptél a szobába lefagytál, és azonnal rám förmedtél. "Te meg mit csinálsz?" Felnéztem rád és nem hittem el. Ez komoly?

Én mit csinálok?! Te mit csinálsz ezzel a Blankával a hátam mögött, már ki tudja hány hónapja?! Miért küldözgetsz neki intim fotókat?! És egyáltalán, miért őt kívánod helyettem?! Mi az, ami hiányzik neked ebből a nyamvadt ágyból és belőlem?! Szabályosan kikeltem magamból, pedig tudtad, hogy nem szokásom. Az arcomat könnyek mosták meg újból. Nem tudtál mit mondani, persze, hiszen mit is mondtál volna?

"Megbeszélhetnénk higgadtan?" Kérdezted bizonytalan hangon. Ha nem lettem volna kiakadva még az is lehet, hogy az arcodba nevetek. Nem válaszoltam, csak könnyáztatta arccal álltam előtted, egy szál törülközőben, ami azt a testet takarta, amit már pusztán megszokásból, nem élvezetből használtál az elmúlt hónapokban.

Új volt nekem, hogy nem értettelek meg és nem törődtem veled eleget. Amikor te voltál az, aki mindig korábban ment el munkába, és később ért haza, egyébként teljesen indokolatlanul. Lassan egy éve, hogy új munkahelyem volt és kicsit az én életem is elfoglaltabb lett, de mindig azon voltam, hogy a hétköznap ügyes-bajos teendőire, a munkámra, az egészségemre és - egyebek mellett - rád is legyen időm. Tény, hogy a szexualitás megritkult közöttünk, viszont számomra annál többet ért; mint amikor egy hőn áhított jutalomhoz férek hozzá. Hozzád. A szeretetedhez, az imádatodhoz irántam és a testem iránt. Egymás iránt.

De, úgy tűnik, te nem vagy képes becsülni. Semmit és senkit. A könnyebb utat választod, amit szó szerint elég, ha a kezedbe veszel és máris minden jobb, a többi meg mehet a szőnyeg alá. Nem számít, hogy én mit érzek vagy gondolok.

Hát... Remélem, Blanka el tud szállásolni, míg valahogy ennek a végére pontot teszünk. Ezek voltak az utolsó szavaim hozzád. Beviharzottam a fürdőbe, magamra zártam az ajtót, megnyitottam a csapot és zokogtam. Közben pedig hallottam, hogy az ajtó túloldalán szeded a cuccodat, majd becsapod az ajtót.

Lendvai Lizett

Nyitókép: Shutterstock