Miért fáj olyan pokolian, ha az exednek új párja lesz?

Többször kísértem már végig a legjobb barátaimat ebben a helyzetben, és magam is megízleltem az érzést. A fájdalmat, hogy az az ember, akit egykor annyira szerettem, akivel a közös otthont terveztük és saját, belső nyelven kommunikáltunk, most egyszeriben mást kényeztet ugyanezzel a forró, rajongó szerelemmel. Vajon miért szenvedünk ilyenkor, mint a kutya, noha tudjuk, hogy semmi okunk nem volna rá, hiszen alighanem jobb, hogy már nem vagyunk egy pár?

A biológia beléd kódolta: "egyek vagyunk".

Teste minden négyzetcentiméterét ismered, éveken át úgy értél hozzá, mint a saját testedhez - vagy inkább még több szeretettel, tisztelettel. A másik feled volt, lényed egy része. "Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak" - ahogy József Attila mondja híres versében. Ezt az ösztönt nem könnyű kiirtani, mert hiába a józan ész, a biológia felé húz még jó ideig. A tested akkor is reagál rá, ha a szíved már üres (vagy épp más foglalta el az ő helyét).

Támad az ego!

"Az enyém!" - üvölti a mellkasodban egy szörnyeteg. Az ego nem ellenség, saját védelmi vonalunk része, de ilyen esetekben átveszi az uralmat, és maga mögé szorítja a józan megfontolásokat. Épp úgy, ahogyan a tiszta, idealista, érett énünket is (azt, amit Freud szuperegónak, a különféle spirituális irányzatok pedig felsőbb énnek neveznek). "Az enyém!" - üvölti a mellkasodban egy szörnyeteg, és legszívesebben ezt az exed és új szerelme arcába kiabálnád ezekben a pillanatokban.

Hirtelen csak a szépre emlékszel...

A tény, hogy tanúja vagy az ő lángoló szerelmüknek, akaratlanul is a kezdeti, harmonikus időszakotokat hívja vissza emlékeidből. A későbbi magány és a fájdalom ilyenkor nem jut eszedbe. Hiszen a csillogó szempár, amit látsz, ugyanaz a csillogó szempár, ami nemrég még neked, rád, érted és miattad csillogott. Most viszont másra vetül - míg a te szemed könnyes marad.

Mi az, hogy pótolható vagy?!

Amikor látod, hogy az ex ugyanazzal a rajongó szeretettel, forró szerelemmel és tüzes vággyal fordul egy másik emberhez, mint annak idején hozzád, óhatatlanul felteszed a kérdést: "Tulajdonképpen bárki iránt ezt érzi? Ha más kihozza belőle azt, amit egykor én, akkor amit velem átélt, az nem is számított, nem is volt igaz? Van értelme a világon bárminek, ha az a csoda, amin együtt átmentünk, könnyedén megismételhető mással is?" Nemcsak az önbizalmad, a világ rendjébe vetett hited is megrendül ilyenkor.

Őt és magadat is vádolni kezded...

Kínoz a kérdés: "Ha ők képesek együtt boldogok lenni, nekünk miért nem ment? Akkor vajon velem van a baj?" Azt ilyenkor már hajlamos vagy elfelejteni, hogy a mézeshetek/évek alatt ti is ugyanilyen boldogok voltatok, a gondok később jöttek. A kapcsolatuk próbája nem az első néhány hónap és év a rózsaszín ködben, hanem az az időszak, amikor nehézségek követik egymást, de állniuk kell a sarat. Ám az, hogy mindezzel hogyan küzdenek meg, már kizárólag a kettejük dolga lesz, nem a tiéd.

Újra beléd sajdul, miért nem zárta le rendesen...

Van, hogy egy súlyos depresszió, haláleset, munkanélküliség vagy más külső ok miatt az ember megzakkan, és a párja eltávolodik tőle, majd lezárja a kapcsolatot. Ilyenkor sokáig ott a kérdés: mi lett volna, ha ad akár egyetlenegy esélyt is? Ha megvárja, amíg elmúlik a nehéz időszak, ha mindketten változtatunk a dolgokon, ha külső segítséget kérünk... ha, ha, ha. De ha ezek közül egyikre sem került sor, csak egyik hónapról a másikra véget ért a frigy, a lezárás egészen biztosan tovább tart majd, és az új kapcsolat ténye is jobban fáj.

...és mert ez így normális, mert emberből vagy.

Mert kinyíltál, szerettél, boldog voltál, szenvedtél, majd csalódtál, és ezzel kiszakítottak egy darabot a testedből, a lelkedből. Mert ez is a gyászmunka természetes része, ami nem ér véget egyik napról a másikra. Még ha közben tovább is léptél az életben. De a jó hír: a fájdalom el fog múlni, és idővel az összes seb begyógyul, ami most még sajog. Mert amit a szerelemből és a csalódásból önmagadról tanultál, a jövőben rengeteg erőt fog adni a folytatáshoz.

Nyitókép: Shutterstock