Keresd csak a tökéletes férfit, ha magányosan akarsz meghalni!

Azt hiszem, azért lódult meg ennyire a fantáziám, mert túl sok szerelmes regényt olvastam, és a kelleténél több csöpögős-szirupos filmet néztem. Akkoriban reménytelenül romantikus alkat voltam, és epekedve vártam a szőke herceget, akit igaz szívvel szerethetek. Azóta viszont csaknem 25 év telt el, és a dolgok másként alakultak, mint ahogy elterveztem. Nem vagyok házas, nincs gyerekem, és az életem sem olyan, mint a Disney-mesékben.

Ami a legdühítőbb az egészben, hogy ott voltak a jelek, ám az elmúlt évek alatt úgy csúsztam egyre lejjebb a magányom örvényébe, hogy észre sem vettem. Lassan minden barátnőm és ismerősöm megállapodott, családot alapított, és tartalmas életet él. Csak én nem találtam a szerelmet. Persze bőven akadt volna jelentkező, de nem kötöttem kompromisszumot, mert görcsösen ragaszkodtam egy hülye fantazmagóriához.

Ez az értelmetlen küldetés egészen addig tartott, amíg a negyvenedik születésnapom rá nem ébresztett arra, hogy rossz úton haladok. Emlékszem, amikor el akartam fújni a gyertyákat a tortámon, olyan zokogásban törtem ki, hogy úgy éreztem, megszakad a szívem. Akkor, ott fájdalmasan hasított belém a felismerés, hogy zsákutcába kerültem, ami nem vezet sehová.

Lebegek a rózsaszín vattacukorfelhőkön, mint egy luftballon, és az illúzióim kergetésével megfosztom magam a boldogság lehetőségétől. Ezen a ponton kénytelen voltam belátni, hogy változtatnom kell, nincs mese. Mert amíg ilyen irreális elvárásokkal indulok neki az ismerkedésnek, addig folyamatosan csalódni fogok.

Három hete úgy döntöttem, abbahagyom a listaírást, és újrakalibrálom a férfiak iránti vágyaimat és igényeimet. A kudarcaim árán meg kellett tanulnom, hogy egy kapcsolat nem attól szép, hogy tökéletes, hanem attól, hogy valódi és játszmamentes. És haragszom magamra, amiért nem jöttem rá előbb. Ha korábban más szempontok alapján keresgélek, valószínűleg most nem itt tartanék.

Nyitókép: Shutterstock