Előbb a lelkedbe szerettem bele, aztán a testedbe!

Mikor randizunk? Mikor mehetünk el vacsorázni? Vagy: szexi álmom volt veled, elmesélhetem? Nem okoltam őket, egész egyszerűen úgy gondoltam, hogy a két nem szerelemre, és nem barátságra van kitalálva, ezt el kell fogadni. Ettől függetlenül beszélgettem férfiakkal, de leléptem, mielőtt bepróbálkoztak.

Így a könyvek világába menekültem, egymás után faltam őket - persze nem a szerelmes regényeket, azokat nagy ívben kerültem. Sokkal jobban érdekeltek a történelmi témájú könyvek. Mindig élveztem a boltban eltöltött perceket, nézegettem a borítót, beleolvasgattam egyikbe, másikba, majd választottam.

- Melyik könyvére gondoltál? Mert kettő is van tőle - kérdezte kicsit kétségbeesetten a mellettem álló férfi. Nem akartam hallgatózni, de így is kiderült, hogy az édesanyjának szeretne vásárolni. Ám bizonytalan, ezért rákérdezett, melyikre gondolt. A telefonbeszélgetés után a kezemben lévő könyvre pillantott.

- Nagyon jó, olvastam, csak ajánlani tudom! - mondta.

- Még folytatjuk, ígérem, bejelöllek a Facebookon! - mosolygott, és elsietett.

Egy óra múlva tényleg megtette, és csetelni kezdtünk. Eleinte csak általános témákról, majd egyre többféléről és egyre gyakrabban. Az üzeneteket aztán telefonhívások váltották fel. Kiderült, hogy ő is nemrég szakított, csalódott, és most a karrierjére szeretne koncentrálni. Míg én többször jeleztem a vonzalmamat, ő finoman hárított, és szigorúan baráti hangnemben válaszolt.

Ez persze szenvedés egy olyan nőnek, aki kezd szerelmes lenni, mert rádöbbent arra, hogy a férfi, akivel megismerkedett, fantasztikus. Intelligens, tájékozott, soha nem vág a szavamba, érdekes, udvarias és szuper barát. Tökéletes partner, aki mellett nem érzek hiányt, csak azt, hogy minden rendben van a világban.

Izgatottan vártam az újabb jelentkezését, majd szomorúan zuhantam az ágyamra, amikor elköszönt. Aztán úgy döntöttem, véget vetek ennek, mert számomra nem elég az, ami neki igen. Nem szóltam, finoman akartam intézni. Úgy, hogy egyre kevesebbet mesélek, visszafogom magam. Aztán nem válaszoltam egy üzenetére, mert nem bírtam. Fájt a szívem, és nem jöttek a szavak. Majd feltettem egy új profilképet, ő pedig imádta, és üzenetet írt nekem: "Gyönyörű a tekinteted, bárcsak minden nap melletted ébredhetnék fel!"

Azt hittem, elájulok, amikor olvastam. Szédültem, boldog, izgatott voltam, remegtem. Nem értettem: mi történt? Mi lett a "csak barátok vagyunk" szövegből? Csoda történt, vagy csak arról van szó, hogy neki több idő kellett?

Az első szeretkezésnél sem kellett izgulnunk, mert már ismertük egymás lelkét. Tudtuk, hol kell gyengéden érinteni a másikat és hol kell szenvedélyesen csókolni... Fantasztikus volt, ahogyan azóta is minden nap. Nem hittem, hogy lehetünk barátok egy férfival, azt pedig végképp nem, hogy a barátságból szerelem lehet!

Nyitókép: Shutterstock