Üres a hűtő, elfogyott az ásványvizünk, és még a virágok is kókadoznak, amiket olyan odaadással locsolgattál, hogy feldobják a kis albérletünket. Legalább a szennyes csak az én ruháimmal van tele... Hívnálak, de csak dühösen hisztiznék a telefonba, abból pedig bőven volt részünk mostanában... telefon nélkül is.
- Hagyjál már! - mindig ezzel ráztalak le, és tudtam, milyen hanglejtéssel kell mondani, hogy ne próbálkozz újra. Vagy ha mégis, volt más is a tarsolyomban. Most már tudom, hogy önelégült voltam, túlságosan biztos abban, hogy sosem hagysz el, jobban szeretsz annál, hogy megtedd. Hogy bármit megbocsátasz, és ezért szinte bármit megtehetek.
- Hagyjál már! - vágtam oda, amikor kértél valamit. Akkor is ezt kaptad, amikor egy fárasztó hét után el akartál vinni egy kosárlabda meccsre. Tíz izzadt pasi kerget egy labdát. Annyival jobb a focinál, hogy itt csak feleannyian vannak a pályán, és nem ázhatsz el, ha kint szakad az eső.
- Hagyjál már! - löktelek el magamtól, amikor éjszakánként hozzám értél és a fülembe súgtad a vágyaidat, hogy szeretni akarod a testem minden porcikáját. Még nyomatékosítottam egy perverz állat beszólással, és már fordultam is a másik oldalamra. Amikor pedig pár nap múlva újra próbálkoztál, kihajítottam az ágyneműdet a kanapéra. Azt hittem, ezzel mindent megoldok, elvégre te jöttél elnézést kérni.
- Hagyjál már! Én ezt fel nem veszem! - tört ki belőlem, mikor megleptél egy szexi és csábító fehérnemű szettel csak úgy. Hiába kérleltél, hogy próbáljam fel, elhajtottalak azzal, hogy majd ha kimosom, utána, talán... Kidobtam, míg dolgoztál, és azt hazudtam, hogy a mosógép szétszakította. Külön felbosszantott, mikor utánanéztem a neten és láttam, mennyit költöttél rá.
- Hagyjál már a hülyeségeddel! Majd pont téged vesznek fel! - feleltem, mikor arról beszéltél, hogy találtál egy jobb állást több fizetéssel, de több munkával, és megpróbálnád... Egész vacsora alatt oltottalak, hogy ha kitudódik, a mostani helyedről kérdés nélkül kirúgnak, és majd nekem kell eltartani téged. Mégis megpróbáltad.
A próbaidő végéig szekáltalak, szinte minden nap: ma sem küldtek még el? Nem, mert ügyes voltál és gyorsan beilleszkedtél. Számomra is meglepő, de csak dicshimnuszt hallottam, amikor brahiból felhívtam az új helyed a régi munkaadód nevében, valami mondvacsinált indokkal. Alig tudtam lerázni a kolléganődet.
- Hagyjál már! - vágtam oda, ha kérted, hogy menjünk haza a szüleidhez a hétvégére. Semmi kedvem nem volt hallgatni az őseidtől a szokásos mantrát: mikor lesz esküvő, mikor érkezik az unoka, hogy te mennyire jó pasi is vagy, és én milyen szerencsés... Mintha nem én éltem volna veled. Néha vártam ezt a magas labdát, és minden apró hibádat felsorolva vágtam vissza a fényezésedért.
Becsületedre legyen mondva, mikor ott voltál és nem apukádnak segítettél, akkor egyből kérted anyudat, hogy ne folytassa, vagy inkább el se kezdje. Így is hallgattál eleget a történtek miatt hazafelé az úton. Elintézted annyival, hogy ez a mi életünk, nem a szüleidé, majd együtt megoldjuk. Mégis mondtam a magamét...
Körbejárom a lakást, akkor döbbenek rá, hogy alig van nálam a dolgaidból. Azok is olyanok, amiket egy bevásárlás alatt lehet pótolni. Erőt veszek magamon és felhívlak. Hosszasan kicsöng, majd úgy szólsz bele, mintha csak egy ügyfeled lennék. Már a számomra sem emlékszel?
Elmondom, amit szeretnék, csendben hallgatsz végig, pedig örülnék, ha most félbeszakítanál, hogy úton vagy hazafelé. A kolléganőd hangját hallom a háttérben, kedvesen szólsz hozzá, úgy, ahogy csak te tudsz.
- Kérlek, hagyjál! - mondod végül érzéketlenül, majd kinyomsz. Csendben sírok. Ezt én rontottam el.
Juhász Béla novellája
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.