A férfiasságod áldozatául estem, úgy éreztem, innen nincs menekvés

Nem akartam mosolyogni, de a testem nem engedelmeskedett. Elfordítottam a fejem, és oldalról is láttam, hogy néz rám. Nem is rám, inkább belém. Azon a napon már nem láttam mást, ha lehunytam a szemem, csak őt. Aztán elköltöztem, és nem láttam többé. Most meg sorra érkeznek tőle az üzenetek. Megtalált.

Taxival érkezem. Nyílik a kapu, de nem megyek fel. Gyere le - írom neki. Három éve nem láttam. A szívem a torkomban dobog. Magas, nagyon meglepődöm rajta, mennyire. És csinos. Nyurga az alkata, de erős. Sugárzik belőle az erő. Én pedig egyre gyengébb vagyok. Érzem, hogy nem kell erősnek lennem. Sétálunk egyet, aztán felhív magához. Nem én irányítok, csak engedem, hogy történjenek a dolgok.

Felérünk a lakásába. Furcsa, de kellemes illat van. Nincsenek bútorok. Terek vannak, tompa fények, képek, szobrok és hangszerek. Egy nagy, puha szőnyeg, még puhább párnákkal, szinte hívogatnak, hozzájuk akarok érni. Ő pedig hozzám. Csak állunk egymással szemben a sárgás lámpafényben. Ő engem néz, én pedig a környezetét, de csak a szemem mozog, a fejemet nem fordítom.

Megfogja a kezem, és megforgat. Vizsgál, a fejem búbjától a lábujjam hegyéig végigmér. Egy tincset a hajamból felemel, mélyen és hangosan beleszagol. Elengedi, és megsimítja a fejem, ahogy a tincs a helyére kerül. A tenyere az arcomhoz simul, széthúzza az ajkaimat. Megnézi a fogaimat, először az ajkaim alatt, majd a mutató és hüvelykujjával kinyitja a számat, belenéz és beleszagol.

Eszembe jut, hogy furcsállanom kellene ezt a jelenetet, de úgy érzem magam, mintha a világ legtermészetesebb dolga történne velem. A cselekmény illik a helyhez, és illik a férfihoz. Minden egy nagy kerek egész.

Törökülésben ülünk a szőrös, puha szőnyegen, a bolyhos párnák között, és úgy érzem, a mennyországban vagyok - azok pedig nem párnák, hanem felhők. Órákon át beszélgetünk, mindenről és semmiről. Ismerjük egymást. Nem tudunk semmit a másik életéről, de mindent tudunk egymás lelkéről. Már leéltünk egy életet együtt, biztosak vagyunk benne. Dimenziók között ugrálunk, és közben egyetlen pillanatra sem veszítjük el egymás tekintetét. Van köztünk fizikai távolság, majdnem egy méter, és mégis olyan, mintha a karjaiban tartana.

Elmegy pisilni, az ajtót nyitva hagyja - ez is annyira természetes. Ő egy isten a maga életében. Nincsenek határai, nincsenek szabályai, senki előtt nem hajlandó más lenni, mint aki. Ettől pedig olyan biztonságban és otthonosan érzem magam mellette, mintha oda születtem volna, mintha ott lenne a helyem világban, ott, vele, mellette.

Vadul csókolózunk, a kezei a pólóm alatt, a tenyere hatalmas, a melleim pedig kicsik, elvesznek bennük. Ahogy a hátamhoz ér, az nem érintés, az tartás. Mindenhol hozzáérek, ahol csak tudok. Kapaszkodom belé. Azt a levegőt lélegzem be, amit ő kilélegez. Nem fogunk szexelni, nem megyünk tovább. Nem tudom, honnan tudom, csak tudom. És tudom, hogy ő is tudja.

Semmit nem kell kimondani. A hatalmas ablakokon át meglátom, hogy kezd világosodni. Hívok egy taxit. Itthon térek magamhoz. Nem emlékszem a hazaútra. Letépem a ruhámat, bebújok az ágyba, és úgy érzem, soha többé nem akarok zuhanyozni.

Nyitókép: Shutterstock