Szabad akartál lenni, most mégis beledöglesz a magányba!

Nem gondolkodtál, amikor önfeledten belevetetted magad egy másik férfi karjába. Nem gondolkodtál, hogy ez fájni fog. Nem gondoltál bele abba, hogy büntetlenül nem lehet hazudni, hogy a másik lelke nem játszótér. Azt hitted, bátor vagy, pedig csak meggondolatlan voltál. Azt hitted, ki kell törnöd, de nemcsak kinyitottál, hanem be is zártál egy kaput.

Most aztán kutya kötelességed ezt a sérült, meghasonlott, megalázott énedet valahogy megszeretni. Vége, tedd le a fegyvert! Legyőztek. Te rúgtad ki a sámlit magad alól, te adtál parancsot a halálos lövésre.

Emlékezz, hogy kezdődött! Szabad akartál lenni. Úgy érezted, bezárult az életed, és ahhoz nyúltál, ami a legkönnyebben mozdítható: a kapcsolatodhoz. Egyszerűen kirúgtad őt. Mert kisajátított, rád telepedett, körbefont. Nem sejtetted, hogy ez mennyire tud hiányozni.

Úgy kezdődött, mint ahogy szokott: küzdöttetek, szerettétek egymást, eleinte vad volt a szex, hajnalig tartott a csók és a beszélgetés, voltak tervek, néha megszűnt körülöttetek a világ. Az egymásba feledkezés miatt eltűntek a barátok, feloldódtál benne, ő feloldódott benned, királynő voltál, és ő a király. Aztán egyre ritkábbá vált a szex, számonkérés lett a beszélgetésekből, teher lett a közös élet, kötelességgé vált az odaadás. Mások forradalmát kívülről szemlélted, és lassan a saját életedről is lemaradtál.

Hová lett a szárnyalás, ki vágta le a szárnyakat? Azt gondoltad, ő tette. Ő volt, aki gúzsba kötött, ő rabolta el a szabadságodat, amit csak is radikálisan, durván, kíméletlenül szerezhettél vissza.

Csaltál, hazudtál, kigúnyoltad, megaláztad, kidobtad. Pedig ő csak azt akarta, amit eddig is megkapott tőled. De te már nem akartad ezt megadni. Kimerültél. Valld be: halálosan megrémültél attól, hogy olyanok lettetek, mint egy nyugdíjas házaspár. Legyünk túl a szexen, legyünk túl a bevásárláson, a gyerekek gondjain, a hétvégéken. De hová is tartunk? Mik lettünk így együtt? Hová lett az a lángoló férfi és az a lángoló nő?

Kiugrottál. Hónapokig kettős életet éltél. "Látogatói partnerkapcsolat", így hívja a szakirodalom. Kidobtad, és visszahívtad. Nevettél rajta, ő jött, ment, szenvedett. Te meg azt hitted, ez a szabadság.

Itt kezdődött a mélyrepülésed. Itt kezdődött a józanodásod. Itt kezdtél el beledögleni. Itt jött az igazi megvilágosodás, hogy ezt egy életre és visszafordíthatatlanul elrontottad. Hogy te rontottad el, és ez nem lesz soha másképp. Egy év múlva fordultál segítőhöz. Egy évig tartott, mire felfogtad: egyedül ezt nem tudod feldolgozni.

Most új év kezdődik. Beledöglöttél. Vezekeltél. Nézd meg magad! Egy mély kútba nézel, a páncél széttört, ott vagy teljes valódban, teljes kiszolgáltatottságodban, sérülten, meztelenül.Ez vagy te. Ez a sérült, meztelen ember. Ez vagy igazán. Ezt szeresd meg, ezzel ismerkedj, soha többé ne vedd fel a páncélt!

Ő elment, te itt maradtál, de nem vagy védtelen. Senki sem védtelen, aki meglátja a tükörben a saját, igazi arcát. Ezért kellett beledöglened, drágám, hogy a fájdalom kipréselje belőled az igazi esélyt az átalakuláshoz. Nincs más utad, csak önmagadon át előre, fel, csak fel, egyre feljebb. A legrosszabb már megtörtént veled.

Nyitókép: Shutterstock