Menekülj a férfi elől, ha nem tanult meg szeretni!

Nem ezt tűzte ki életcéljának, a feladat egyszerűen rátalált, amikor a legelső szerelmével élt. A pasi kedves, aranyos, okos, ugyanakkor visszahúzódó volt, soha nem kezdeményezett, inkább csak elfogadta, amit az élettől kapott. Bár vágyott dolgokra, de nem volt benne elég szenvedély, akarás, hogy tegyen is értük.

Andi úgy gondolta, az övé elég lesz kettejüknek, és szerette, segítette, támogatta a férfit hónapokon keresztül. Erősítette a lelkét, igyekezett megmutatni, hogyan kedveskedhetne neki. Szeretetre, szerelemre tanította, és abban a hiszemben élt, hogy ha sokat próbálkozik, akkor egyszer majd célt ér.

De egyik csalódás követte a másikat: elfelejtett születésnap, kimaradt hétvége, barátságos társalgás egy másik nővel... mégpedig az ő szeme láttára. Két év és számos sírással eltöltött óra után, a barátnői és a családja unszolására végül feladta, bár a lelke iszonyatosan fájt mindkettőjükért. Sajnálta, hogy nem tudta Istvánt megmenteni, nem tudott számára egy boldogabb életet biztosítani.

Amire a férfi talán nem is vágyott, mert neki minden úgy volt jó, ahogyan addig. Igaz, hogy gyerekkorában az anyjától szeretet nem, bántó szavakat viszont annál többet kapott, de ő azt tanulta meg belőle, hogy mindez akkor fáj a legkevésbé, ha elzárkózik az érzések elől. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy nem tudott megélni dolgokat, nem tudott azonosulni mások örömével, bánatával, ragaszkodásával. És ami soha nem volt az övé - a szeretet érzése -, az nem is hiányzott neki.

A következő férfi Dávid gyerekkora sem volt egyszerű, apja a születése előtt elhagyta családját, édesanyja pedig a munkába menekült. Ő egyik oviból a másikba került, dühösen próbálta levezetni a benne felhalmozódott feszültséget. Később kerülte az iskolát, verekedett, majd felnőttként volt, hogy az alkoholban keresett vigaszt, míg végül depressziós lett.

Andival épp egy jobb időszakában találkozott, amikor rájött, hogy valamit nagyon rosszul csinált eddig. Végre talált magának célokat, amelyeket mindenképpen el akart érni. Elvileg minden adott volt ahhoz, hogy a két megtört lélek egyesülve boldog lehessen.

De ahogyan István, úgy Dávid sem tanult meg szeretni, szenvedni viszont annál inkább. Ő az életet mindig arról az oldalról közelítette meg, hogy min bukhat el. Mi mehet tönkre? Örök pesszimistaként Andi üde színfoltja lett életének. Sokat beszélgettek, nem voltak tabuk, sem határok. A lány azt hitte, valami felé haladnak, épp egy párkapcsolat alakul ki közöttük, hogy csak szeretni kell a srácot.

Négy hét intenzív beszélgetés után azonban kiderült, hogy míg ő beleszeretett Dávidba, addig a férfi nem látott többet a dologban, mint barátságot. Mikor Andi rákérdezett, azt válaszolta, amit mindig is szokott. "Én nem tudok szeretni. Sajnálom, ha azt hitted, hogy neked majd sikerül megtanítani rá. Nem az első próbálkozó vagy!"

A lányban másodszor tört el valami, mégpedig a hite. Három nap szenvedés után rádöbbent arra, hogy csak olyat kell egy férfinak adni, amire szüksége van, amire igazán vágyik. Amit nem kért, azt azért nem hiányolja, mert eddig sem volt része az életének. Nem neki kell kitalálnia, hogy mitől boldog, és egyáltalán nem biztos, hogy ami számára örömet okoz, az a másik félben is elindít valamit. Keserű leckét tanult meg, de az biztos, hogy életre szólót!

Nyitókép: Shutterstock