Sosem bocsátom meg magamnak: hagytam, hogy elszeressenek tőlem...

A fiatalabbik lány vállig érő, szőke hajjal és káprázatos, természetes mosolyával vonta magára a kíváncsi tekinteteket. Nővére pedig... Nos, a nővére, Zita, mintha egy szappanoperából szökött volna el. Ébenfekete, szögegyenes haja, vakító kék szemei és homokóra alakja láttán bármelyik férfi a lábai előtt hevert két percen belül.

- Nem tudnád egy kicsit jobban rázni a fenekedet? Még csak 90 fokban leng ki a csípődtől! - élcelődött a húga.

- Ennyi jár - zárta rövidre a vitát Zita. - Így sem használom ki teljesen az adottságaimat. Nem csalom meg Olivért. Nem flörtölök a főnökömmel. Nem megyek ki Svájcba "takarítani".

A többséggel ellentétben Zita legalább őszinte volt magához - ha már másokkal szemben ez nem ment. Olivérrel kereken két éve alkottak egy párt, és a lány nézetei szerint mindenki beletette a magáét. A fiú az a tipikus fiatalon kopaszodó, "egynek elmegy" srácnak számított. Ő hozta a kapcsolatba az intellektust, a humort és azt a végtelen szeretetet, figyelmet, aminek melegében Zita biztonságban érezhette magát.

A nő pedig stílust és a "végzet asszonya" káprázatos szépségét csempészte a férfi mindennapjaiba. Legbelül mindketten tudták, hogy a lány sosem lesz képes úgy odaadni magát Olivérnek, mint ahogy a férfi teszi. Kimondatlan, láthatatlan egyezség született köztük. Zitának tiszta volt a lelkiismerete.

A hétköznapok egész jól teltek - legalábbis Zita számára biztosan. Olyan volt neki Olivér, mint egy igénytelen szobanövény vagy egy aranyhal az akváriumban: jól néz ki, jó hogy van, és nem igényel sok figyelmet. Mindemellett a férfi imádott a konyhában tevékenykedni, nem költekezett, nem járt el a haverokkal hétvégente kocsmázni és istenien tudott masszírozni. És hallgatni. Pont, amire Zitának nagy szüksége volt.

Biztos lehetett benne, hogy esténként, ha nem is lesz hancúr vagy masszázs, de legalább rázúdíthatja azt a sok keserűséget, ami aznap bántotta. Gyakorlatilag minden este átadott neki egy afféle anti-szeretetcsomagot: a lelki bajait, a kolléganők irigykedő pillantását vagy bármelyik aktuális világfájdalmát. De ez is az egyezség része volt. Mert Zita viselkedhetett bárhogy, amíg Olivért megbabonázta az igéző szépsége.

Aztán a nyár közeledtével valami megváltozott. A fiú egyik napról a másikra sportemberré vált, és 2-3 naponta több tíz kilométereket is letekert. Zita a legkevésbé sem aggódott. Formába akar jönni, természetesen hozzá. Hatott a sok rosszalló tekintet, amivel a férfi kidomborodó sörhasát illette. Hadd legyen egy kis privát élete is! Legrosszabb esetben előkerül az a hatos pakk kockahas valahonnan jó mélyről.

Egyik hétvégén Olivér egy egész napos túrára indult. A nagy sietségben a telefonját a konyhapulton felejtette. Zita még sajnálta is érte, sőt, egy kicsit aggódott is miatta. "Fél órája ment el - gondolta -, valószínűleg már észrevette, még van ideje visszafordulni." Nem állt szándékában a férfi telefonjában turkálni. Miért is tette volna, mikor a féltékenységet hírből sem ismerte? Az időt szerette volna megnézni, úgyhogy kétszer megérintette a képernyőt. Az üzenetet azonban ott ordított hatalmas, kíméletlen betűkkel: "Én így is odavagyok érted, édes." Majd két jókora, gusztustan, rózsaszín szívecske az üzenet végén.

Évek kellettek, hogy Zita meg tudjon bocsátani magának. Olivérnek valahogy könnyebb volt - szélnek eresztette a férfit, és hagyta, hogy valaki más szeresse helyette. Pedig neki is ment volna. De ő inkább csak magát szerette. De már erre sem képes.

Nyitókép: Shutterstock