Egy kapcsolat nem a megcsaláskor megy tönkre, hanem már előtte…

Mindig is hűséges típus voltam, ám nagyon korán megtanultam, hogy nem lehetek biztos abban, hogy a másik fél hasonlóan gondolkodik-e. A húszas éveim elején próbáltam elviselni, hogy az akkori szerelmem félrelépett, minden áron vele akartam lenni, de közben irtózatosan éreztem magam. Aztán egy olyan súlyos önvizsgálat és önismereti utazás után - amin más jó esetben 40 körül esik át - úgy döntöttem, hogy én ettől többet érek.

Bármennyire is fájt, továbbléptem, és elkezdtem keresni azt a férfit, aki mellettem teszi le a voksát jóban-rosszban, és ha egyszer valamilyen okból szakítunk, akkor az tisztességesen történik. Szól, hogy esetleg már nem szeret, és utána keres magának mást. Innentől, ha csak felmerült bennem a gyanú, vagy akár csak a legkisebb dolog miatt is megingott a bizalmam, léptem.

Igen, lehet, hogy ez így erős, de tettem egy elhatározást, egy ígéretet saját magamnak, hogy soha többet nem kerülök ahhoz még csak hasonló helyzetbe sem, és ami legalább olyan fontos, másnak sem okozom ugyanazt. Úgy éreztem akkor, hogy ez a totális árulás egy akkora óriási pofon, amilyet még életemben nem kaptam. Azt gondoltam, hogy a párom gyenge és gyarló volt, nem tudott ellenállni a kísértésnek, és nem voltam számára elég fontos. Aztán persze ez a szélsőséges magatartás elcsitult, idősödtem, okosodtam, és sokat kutakodtam a témában. Szerettem volna megérteni a megcsalás természetét.

Reálisan a hűtlenségről

Nos, szakértők szerint a félrelépés nem csak a szexről szól, sőt mi több, ez a legjelentéktelenebb része, és ezzel már én is nagyon egyetértek. Sokkal mélyebb dolgok állnak mögötte. Nem azért lép félre valaki, mert tudatosan tönkre akarja tenni a párja életét. Azt gondolom, a valódi ok egyszerűen az, hogy a megcsaló sem saját magát, sem a saját magának tett ígéretét nem tiszteli. A párkapcsolatok célja a személyiségfejlődés lenne, ám sokan úgy értelmezik, hogy az igények kielégítésére való. A hűtlenkedők is a saját igényeik kielégítésére használják a megcsalás intézményét.

A megcsaltak pedig, ha mélyen magukba néznek, láthatják, hogy ők sem voltak igazán boldogok és önmaguk abban a kapcsolatban. Ahogy én sem voltam már boldog a megcsalás előtt sem. Éreztem, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon, és csak azért teszek meg dolgokat, mert a pasim elismerésére vágytam. És innentől kezdve nincs olyan, hogy valaki hibás, tettes vagy áldozat. A megcsalás pedig egyáltalán nem jóvátehetetlen, csak szembefordít önmagunkkal, ami talán mindenki életében a legnehezebb dolog. Igenis helyrehozható, ha beleállunk, és senki sem lesz visszaeső bűnöző, ha feltárja megcsaláshoz vezető utat.

Orosz Angéla