Egy férfi tragédiája, aki nem hitt a szerelemben...

Kitöltötte neki az italt, az meg egy mozdulattal felhajtotta, majd kezébe temette az arcát.

-Tudod, kislány, mit szarj le egész életedben? - bökte ki váratlanul a kérdést.

- Na mit? - könyökölt a pultra a lány.

- A racio... basszus, kicsit sokat ittam, nem tudom kimondani. Na. A racionalitást.

A közelben ülő huszonéves fiatalok felröhögtek. Az egyik oldalba lökte a másikat: "Figyu, a fazon bölcselkedni fog." A figyelem felé fordult, élvezettel várták, mi fog következni. A megtermett férfi pedig nehezen artikulálva ugyan, de folytatta.

- Az öregem matematikus volt, tudod? Tíz éves korom óta ő nevelt, kurv@ jó fej volt, ittam minden szavát. Azt mondta: "A számok és a racionalitás, fiam. Ezekben bízhatsz. Hagyd a fenébe a fellengzős érzelmeket, azok kitalációk! Mindent csak ésszel, logikusan. Ez hozza meg a boldogságodat."

- És? - kérdezte a csaj, mert szerette volna, ha végre kilyukad valahová. Végül is, a pasi ujján nincs karikagyűrű, és egész vonzó. Ha nem sűrűn issza le magát ennyire, még akár randipartnerként is szóba jöhet.

- Hallgattam rá. Kiélveztem az életem 26 éves koromig, aztán választottam egy lányt, aki minden szempontból megfelelt. Szép volt, okos, bájos, és kiszámítható. Normális értékrenddel. Tudtam, hogy ilyet kell feleségül vennem.

- De azért szeretted is, nem? - vetette közbe a lány.

- Mint egy barátot. Azt hittem, ez az alapja a jó házasságnak. Ha tudatosan döntesz.

- Megcsalt, mi? - szólalt meg röhögve az egyik fiatal a közeli asztaltól. - Sztenderd sztori, öreg, nem kell vele telesírnod a csehót!

- Egy francot! Sosem csalna meg, mondom, hogy jól választottam. Mindent megtett, amire csak vágytam. 34 éves vagyok, évekig békében és boldogságban éltünk. Aztán jött Angéla.

- Ő a szeretőd? - kérdezte egy másik, húsz év körüli csaj az asztaltársaságból.

A férfi szeme a távolba révedt. Már nem látta a pultoslányt, nem látta a koszos asztalokat. Csak a múltja, az elmúlt hónapok történései peregtek sorra a szeme előtt. A felesége mosolya, a megszokott, nyugodt esték emléke. Majd Angéla tekintetének kihívó villanásai. Egy akaratos, kiszámíthatatlan, felkavaró nőé, akit véletlenül ismert meg, és akit ha akart sem tudott volna többé elkerülni.

Eleinte csak bosszantotta a nő. Aztán már folyton rá gondolt, valami őrjítő, idegesítő sóvárgással. Sok kalandja volt a házassága előtt, de egyik sem jelentett semmit. Nem hitt a szerelemben, a feleségét is érzelmek nélkül vette el. Dühítő, ugyanakkor izgalmas újdonság volt, hogy valaki ekkora hatással van rá. Aztán idővel egyre nyomasztóbbá vált. "Angéla" - ízlelgette a nevét reggelente, mikor felébredt. Majd esténként, a szokásos hitvesi búcsúcsók után. Végül a feleségével folytatott szeretkezések közben is ő járt a fejében.

- Félreléptél vele?

Összerezzent. A pultoslány kérdésére visszatért a valóságba, és egy csomó - most már őszintén - kíváncsi tekintettel találta szembe magát.

- Nem. Nem csaltam meg a feleségem, és nem is fogom. De már tudom, hogy tönkretettem az életem, és gőzöm sincs, mit tegyek. Ki a hibás? Apám, mert hülyeségekkel tömte a fejem? Én, mert érzelmek nélkül nősültem, és csak most jöttem rá, hogy egy kib@szott házassághoz szerelem is kell?! A feleségem, aki túl tökéletes ahhoz, hogy szemét legyek vele?

- Válj el! - szólalt meg az egyik fiatal. Már senki sem nevetett. Elkomolyodva nézték a férfit, ahogy keserűen küzd a démonjaival.

- Azt akartam. Két órával ezelőtt... Rászántam magam, hogy elmondom, beleszerettem valaki másba. De mielőtt belefoghattam volna, fontos hírrel fogadott. Jön a baba.

- Basssszki.... - szisszent fel a pultoslány.

- Igen. Most választhatok. Örökre elfelejtem a szerelmet, csak mert valaha hittem egy ostoba elméletben, és ahhoz igazítottam az életem... Vagy hétvégi apuka leszek, és sosem fogom igazán ismerni a fiam vagy a lányom. Hát ezt dobta a gép, kislány. Most jobb, ha megyek. Bocs, hogy... untattalak a sztorimmal.

Gyűrött ezreseket tett a pultra, kitántorgott az ajtón, mögötte pedig feszült némasággá fagyott a csend. Mindenki a saját életén kezdett gondolkodni, mintha rájuk ült volna a létezés ijesztő volta. És beleborzongtak a felismerésbe, mennyire könnyű hibázni. A pultos lány kedvetlen és szótlan lett, a huszonéves fiatalok tűnődve meredtek maguk elé az asztalnál. Csak halk beszélgetés hallatszott időnként - ilyen csendes este még sosem volt a bárban.

Nyitókép: Shutterstock