Az életkorral változik, hogy mit keresünk a másikban?

Az önismeret mellett a másik dolog, ami ezt befolyásolja, nem is annyira az életkor, inkább az, hogy az eddigi párkapcsolatainkban milyen tapasztalatokat szereztünk, miben fejlődtünk, mivel tudunk azonosulni és mi az, amit biztosan nem akarunk hosszú távon. Életkortól függetlenül, lehet, hogy valakitől többet tanulunk néhány hónap alatt, mint másoktól évek alatt.

Nálam is változott valamennyit a különböző életszakaszaimban, hogy mit keresek másokban. Középiskolás koromban még úgy voltam vele, hogy menő, ha valaki tud zenélni és jól néz ki, ha kicsit szélfújta a haja. Azóta már én is meg tudom fogalmazni egy magasabb szinten, mi fog meg a másikban, de ha jól belegondolok, néhány dolog nem változott, mióta először megtapasztaltam, milyen egy párkapcsolatban létezni.

Már akkor is úgy éreztem, hogy tudom, mit akarok, csak ezt nem tudtam még megfelelően kommunikálni. Mostanra viszont ki merem jelenteni, az számít leginkább, hogy kivel fejlődsz a legtöbbet, ki az, aki mellett a földi létedből, a személyiségedből, abból, ami te vagy, a legtöbb kihozható. Ha egy kapcsolatban azon kapod magad, hogy már nem érzed az igényét, a szükségét az önfejlődésnek, nem a megfelelő ember mellett vagy. Én egyetemista koromban éreztem így először, és ha nem is sikerült elsőre, de néhány kapcsolat után én is megtanultam, mikor, és miért érdemes továbbállni.

Hogy a legegyszerűbb dolgokkal kezdjem, a kémiának működnie kell már az ismerkedéskor. Ez nem olyan, amit erőltetni lehet, vagy van, vagy nincs az elejétől, és nem lesz ott akárkivel. Hiába győzködöd magad, ha nincs meg az elején, később se lesz. Néha én is ebbe a hibába estem, hogy nem, pedig ezt már az első kapcsolatom óta tudnom kellett volna, hogy milyen az, ha valakivel működik a kémia.

Külső tekintetében szerintem az igényesség, az ápoltság a fontos, az, hogy foglalkozz a testeddel. Mindenki hozott anyagból dolgozik: bizonyos dolgok genetikailag meghatározottak, a csontozatát senki nem faraghatja át, de a többi rajtunk múlik. Saját és mások példáját látva, az ember úgyis akkor lesz magával a leginkább elégedett, ha kihozta a maximumot abból, ami az alkatában rejlik. Amikor valakin azt látod, hogy van munka abban, ahogy kinéz, az vonzó tud lenni és tiszteletet ébreszt: ha ebben kitartó, az valószínűleg más dolgaiban is megmutatkozik. Kicsit persze más a helyzet, ha valakinek a munkája mozgással jár, így az alapból fitten tartja, de a szakmájától függetlenül ennyivel mindenki tartozik magának, hogy odafigyel a testére, ami aztán meghálálja a törődést.

Mindamellett, amikor meglátok egy bombatestű Peggy Bundyt kézenfogva egy sörpocakos férfival, azért magamban újra és újra megállapítom, hogy a társadalmi elvárások ilyen téren még mindig jóval magasabbak a nőkkel szemben. A lényeg, hogy következetesek legyünk ebben is: amilyen elvárásokat támasztasz a másik felé, azokat magad is teljesítsd. Ez nálam is hosszú folyamat volt, mire kitapasztaltam, mit kell tennem azért, hogy magammal igazán elégedett legyek – és valahol még mindig tanulom.

A külsővel összefüggésben vonzó az is, ha valaki egy normális szinten egészségtudatos: nem műkajákon él, képes aktívan tölteni a szabadidejét, mindegy, hogy ez a hobbija által, vagy kimozdulással valósul meg. Lakásban, városi környezetben korlátoltabbak a lehetőségek, de így is meg lehet találni az aktív kikapcsolódás mindenféle formáit.

Az érdeklődési kör tekintetében szerintem minden kombináció lehetséges: két ember ugyanúgy megtalálhatja a közös hangot, ha egy szakmában mozognak, mintha teljesen más területen. Én idáig mindig humán területen mozogtam, ezért időnként szerettem rácsodálkozni az egyik korábbi páromra, aki programozó létére teljesen másképp gondolkodik, mint én. Az eltérő érdeklődési kör sokszor eltérő látásmódokkal is jár, ami új színt tud vinni a kapcsolatba: a különböző megközelítések, világlátások ütköztetése fejleszti, hogy mennyire vagyunk képesek máshogy gondolkodni, mennyire vagyunk képesek a nézőpontváltásra, aminek aztán jó hozadéka lehet bármilyen jellegű vitába.

Szerintem nem kultúrsznobság kijelenteni, hogy fontos egy bizonyos fokú intelligencia is, ami messze nem azt jelenti, hogy már az első randin a fenntartható halászattól kezdve a kortárs irodalmárokon át a kriptovalutáig mindenről kell tudnunk diskurálni, nekem inkább az tetszik, ha valaki gyakorlatiasan gondolkodik és talpraesett. Ezt már tizenéves koromban is éreztem, hogy az ilyen emberekkel tudok szellemileg kapcsolódni.

Ami az énhatárokat illeti, onnan érzem, hogy egy kapcsolat jó irányba halad, hogy az életem egyre több szegmensét meg akarom osztani a másikkal. Amikor jól működünk együtt minden tevékenységben, de külön is tudunk lenni. Tiszteletben tartom a másik hobbiját, ha ebből töltődik, ahogy azt is, ha a haverjaival szeretne lenni. Ebben nekem is sokat kellett tanulnom, hogy hogyan húzzam meg az énhatárokat.

Az egészséges önbizalom szintén tud imponálni, ami persze nem csak úgy magától alakul ki, hanem kemény munka árán, attól, hogy valaki tudatosítja magában a céljait és azokért képes tenni, az ebből származó elégedettség pedig kifelé is látszódni fog. Amikor valaki nem másoktól teszi függővé a saját jóllétét, mert annyira szilárd lábakon áll a belső világa, az kiegyensúlyozottságot eredményez – az ilyen személyiség nekem mindig nagyon inspiráló tudott lenni.

A kommunikáció fontosságával mindenki tisztában van. Leengedni a falaidat, őszintén kommunikálni a másik felé elengedhetetlen, és még a legnagyobb igyekezetünk ellenére is félremehet a mondanivaló. Én mindig úgy gondolkoztam magamról, mint aki tud kommunikálni bárkivel, talán csak akkor fejeztem ki magam nehezebben, ha azt éreztem, hogy megpróbálnak elnyomni vagy kiforgatják a szavaimat – ez végül is megint az énhatárok kérdésköre. Ha eltérően kommunikálunk, más a szeretetnyelvünk, akkor plusz kihívást jelenthet megtalálni azokat a csatornákat, amiken keresztül jól értjük egymást – ez nagyfokú rugalmasságot és néha merőben újszerű megoldásokat igényel, de egyáltalán nem lehetetlen.

A kapcsolatok egyik alappillére az őszinteség, az átláthatóság, nálam mindenre kiterjedően, a pénzgazdálkodástól kezdve a legbelsőbb félelmekig. Amikor valakinek teljes bizalmat szavazol, kész vagy megnyitni előtte az egész világodat és nem félsz attól, hogy romokba dől. Ez hatalmas biztonságérzetet ad, így fog tudni kettőtök egysége működni. Az évekkel és néhány csalódással persze elkezd megkopni az emberből az a gyermeki naivitás, aki még elvárások nélkül fordul a világ felé és vakon mer bízni, szeretni – ez nehezíti az ismerkedést, de ha boldog akarsz lenni, az előzményeid ellenére is tudnod kell újra bízni.

Végül, ugyanennyire fontos a másik iránti tisztelet, nő-férfi viszonylatában és emberileg is. Ez rengeteg dologban megmutatkozik: abban, hogy elfogadom a másik személyiségét annak teljes valójában, ahogy az énhatárait is, nem próbálom megváltoztatni, se elnyomni. Viták mindig vannak és kellenek is, és nekem jót jelent, ha azt érzem, hogy ezeknek nem az a kifutása, hogy igazam legyen. Ha kimondom a másiknak, ami bánt, azzal nem fájdalmat akarok okozni, hanem megnyílok neki, hogy jobban megérthessen. Az eddigi kapcsolataimban, bármi történt is, soha nem tudtam rondán beszélni a másikkal, mert nekem ez azt jelenti, hogy emberileg nem tisztelem. Amikor valakivel már megéltem nehéz helyzeteket, láttam a személyisége sötét oldalát és ezek után azt érzem, maradnék – nem is ezek ellenére, hanem ezek mellett – , akkor tudom, hogy jó helyen vagyok. Mert jöhet bármi, meg fogjuk tudni oldani.

Feleennyi idősen még nem tudtam ezeket ennyire pontosan megfogalmazni, nemhogy a gyakorlatba ültetni, de ösztönösen éreztem, hol a helyem és mit keresek. A nagy feladat inkább az volt, hogy jól kifejezzem, hogy mit szeretnék és amellett kitartsak. Úgy gondolom, az alapok nem változtak, a többit pedig a kapcsolataimból tanultam meg, hogy mi mellett tudom letenni a voksom. Az évek alatt abban látom magamnál a különbséget, hogy ezeket jobban tudatosítom és következetesen kitartok mellettük.

Pálffy Réka

Nyitókép: Shutterstock