Annyira elegem van: legalább a nyaraláson ne veszekedjünk!

A férj kiabált, ki volt akadva, ő megmondta, ne pakolják úgy tele! Amúgy mégis mi szükség van egy hét nyaraláshoz ennyi cuccra? Nekiláttak a nagyobb bőröndből átpakolni a kisebbe. A férj, akkor még jobban kiakadt - Mégis mi a fenének széldzseki a negyvenfokos tengerpartra?!

- Sose lehet tudni, nem romlik-e el az idő - felelte az asszony.

A férj csak égnek emelte a kezeit. Nem telt bele egy perc, meglátta a négy magas sarkú elegáns női cipőt és újfent kiborulni látszott:

- Nem bálba megyünk! Minek négy alkalmi cipő?

- Gondoltam, vacsorázni csak elmegyünk esténként... - felelete az asszony miközben a bőröndök mellett térdelt és próbálta átcsoportosítani a tartalmukat.

Végül a férj nagy méltatlankodásai közepette átrendezte a bőröndöket, újra sorba álltak, lemérették, rendben voltak. Futottak a kapuhoz. A gépre nem engedték felvinni a kézipoggyászt, mondván nem fér bele a szabvány méretbe. Hosszas huzavona után felárat kellett fizetniük és végül felvihették a kistáskát. A repülőút nem volt hosszú, csak kényelmetlen. A reptéri transzfer a hotelig több, mint másfél órát vett igénybe. A kisbuszt borzasztóan lehűtötték, majd megfagytak mire kiszálltak a szálloda bejárata előtt. A stúdió, amit béreltek kicsit kopottabb volt, mint a képeken és nem a tengerre nézett, ahogy ígérték, hanem az úszómedencére. Már nem volt sem kedvük, sem erejük reklamálni, beköltöztek hát, aztán kimerülten ágynak dőltek.

Reggel megkezdődik a nyaralás első napja. A feleség izgatottan bújik ki az ágyból, széthúzza a függönyöket:

- Ébredj hétalvó! – rázza meg finoman a férje vállát – Nyolc óra van. Menjünk, fedezzük fel a környéket.

- Mhmmm – jön a morgás a takaró alól – még olyan álmos vagyok.

- Nem azért jöttünk, hogy aludjunk, gyere már! Nézzük meg a tengert!

A férj álmosan felkászálódik, elvégzi a dolgát a fürdőszobában, majd mindketten felöltöznek és elindulnak.

- Vegyünk előbb valahol egy kávét – mondja a férfi.

- Szuper. Nézd, ott van egy kis kávézó! Milyen aranyos! A teraszáról látni a tengert! Menjünk oda!

Odasétálnak, leülnek, kávét rendelnek, majd hosszas tanakodás után két szendvicset is. Gyönyörködnek a látványban, elégedetten iszogatják a kávét, reggeliznek. Majdnem egy órát ücsörögnek a kávézóban, aztán kérik a számlát. Mikor a pincérnő eléjük teszi, a férfi felszisszen:

- Úristen! Húsz euró két kávéért meg két szendvicsért?! Ez rablás!

- Valóban nem kevés... - nézegeti a kis papírt a feleség is – Biztos, mivel tengerparti hely, ezért ilyen drága.

A férj bosszúsan fizet – nem ad borravalót. Méltatlankodik még egy sort, aztán elindulnak.

- Először is – mondja a férfi – keressünk egy boltot. Vegyünk néhány dolgot, mert én aztán nem vagyok hajlandó ennyit költeni kávéra, meg szendvicsre! Megvesszük a hozzávalókat, eszünk otthon! Ezért vettünk ki stúdiót! Tudunk magunknak kávét készíteni, meg ételt!

Elérnek a boltig, közben a feleség megállás nélkül csacsog. Először egy kedves kis boltra hívja fel a férj figyelmét, aztán egy fekete-fehér tarka kismacskára, egy balkonon pompázó virágkompozícióra, gyönyörű kövekre. A férj fáradtnak tűnik, gondolataiba merülve hümmög néha „Igen, igen" meg, „Aranyos" és talán az is elhangzik egyszer-egyszer, „Nahát". Elérik a boltot, bemennek.

- Mit vegyünk, mit akarsz ma főzni? – kérdi a férfi.

- Főzni? – néz rá döbbenten az asszony.

- Hát valamit csak kell enni!

- Minden áldott nap főzök. Nem akarok a nyaralás alatt is főzőcskézni!

- Akkor ma együnk hideget - mondja a férj – holnap meg főzz olyat, ami eláll két napig. Így nem kell minden nap főznöd.

- Én egy nap sem akarok főzni! – fakad ki az asszony – Az év minden napján munka mellett ott a háztartás, mosás, vasalás, takarítás, főzés. A nyaralás alatt nem fogok főzni! Majd ma eszünk hideget, holnap meg elmegyünk étterembe. Elvégre nyaralunk.

- Elment az eszed? – néz rá döbbenten a férfi – Ilyen árak mellett nem fogunk étterembe menni!

- Akkor hideget eszünk egész héten! Végy, amit akarsz! Nekem mindegy! – azzal a nő kisétál a boltból. Leül egy kis padra, a tengert nézi, közben dohog magában. „Még, hogy a nyaralás alatt is főzzek?!"
Nem sokkal később megjelenik a férfi egy kis szatyorral. Visszaviszik a hotelbe, kipakolnak.

- Menjünk, derítsük fel a környéket! – mondja az asszony – Itt azt írják - lapozgat egy színes kiadványt -, hogy körülbelül húsz perc sétára van egy ókori amfiteátrum. Egész szép állapotban megmaradt. Utána meg...

- Magdi! – mordul rá a férj – Pihenni jöttünk! Nem órákat gyalogolni, meg több ezer éves köveket nézegetni a negyven fokban! Kimegyünk a tengerpartra, lefekszünk a homokon, megmártózunk, pihenünk. Ezért jöttünk. Pihenni!

- Azért, hogy a fövenyen heverjünk kimehettünk volna a parkba is! Én elhiszem, hogy te a munkád miatt állandóan jössz-mész, de én be vagyok zárva egy irodába, a többi időt meg otthon töltöm a négy fal közé zárva. Ha már ennyit utaztunk, szeretném megnézni a környéket, a nevezetességeket. Az is pihenés! Aktív pihenés.

- Hát akkor én passzívan akarok pihenni! Rendesen pihenni! Mint a mérgezett egér, rohangálok egész évben. A nyaralásom alatt csak heverni akarok!

Az asszony pityeregni kezd:

- Itt vagyunk ezen a gyönyörű helyen és csak veszekszünk. Bár el se jöttünk volna!

- Jaj, ne sírj már – karolja át a férje – Akkor legyen úgy, hogy ma pihenünk, holnap meg csámborgunk valamerre? Nos?

- Hát jó – mondja megenyhülve az asszony – összepakolom, amit viszünk a partra. Strandtáskát vesz elő, egy darabig el van foglalva az összekészítésével. Néhány perc múlva kijelenti – Indulhatunk.

- Te jó ég! – néz rá a férfi – mi van ebben a táskában? Mi a fenének ennyi cucc a tengerpartra? – megemeli – Ez baromi nehéz! Mit raktál bele? – nyitja szét a táska fülei.

- Csak a legszükségesebb holmikat – von vállat az asszony – strandtörölköző, sima törölköző, naptej, napernyő, papucs, víz...

- Ebben két naptej van!

- Az egyik az napozás utáni krém.

- Mi ez a cipőféle?

- Tengeri cipő, mi más lenne? – néz rá értetlenül az asszony – Most leltározunk, vagy indulunk végre?

A férfi felkapja a táskát, morog a súlya miatt, és hogy neki kell cipelni, de elindulnak.

Jó húsz perccel később érnek le a partra.

- Foglaljunk le egy napágyat! – néz körül az asszony.

- Ki van írva, hogy 20 euró egy napra! Szóba sem jöhet! Nem fogjuk ilyesmire elpazarolni a pénzt! – mondja ingerülten a férj – Kifekszünk a homokra a rengeteg törölköző valamelyikére, amit egészen idáig cipeltettél velem!

A part részben homokos, ám apró kavicsok pettyezik. Leterítik a törölközőt, de gyorsan rájönnek, hogy borzasztó kényelmetlen és még annál is forróbb. Eldöntik, bemennek előbb a vízbe, lehűlnek, utána biztosan sokkal kellemesebb lesz. Jó darabig tanakodnak, mi legyen addig a holmijukkal, végül összecsomagolják, ráterítik az egyik törölközőt, otthagyják. A parton rengetegen vannak. Sétálnak egymás mellett, haladnak a víz felé.

- Béla! – csattan fel az asszony – Miért kell neked minden nőt stírölni? Komolyan! Majd kiguvad a szemed!

- Nem stírölök senkit! Megyek, közben nézek a szememmel.

- Ez nem igaz! Konkrétan bámulod őket! Az előbb, a bögyös kis barna láttán, épp csak el nem cseppent a nyálad. Gusztustalan!

- Mit szeretnél?! – emeli fel a hangját a férfi – Járjak tán csukott szemmel?!

- Nem, csak azt szeretném, ha normális ember módjára viselkednél, és nem bámulnád ilyen feltűnően a nőket!

Odaérnek a vízhez. Az asszony épp csak beledugja a lábát, majd azonnal hátrálni kezd, mondván neki a víz jéghideg, ő inkább visszamegy napozni. A férfi úgy dönt, úszik egyet.

Egy órával később mindketten a napon fekszenek.

- Kend be légy szíves a hátam – nyújtja át a naptejet az asszony a férjének.

A férfi ímmel-ámmal tapicskolja rá a krémet.

- Egy kicsit alaposabban, mert foltosra fogok barnulni – mondja a nő, miközben egyik kezével megemeli félhosszú haját.

- Nem kicsi rád ez a bikini? – kérdi a férj.

- Most ezzel meg mit akarsz mondani?! – néz rá a válla felett az asszony

- Semmit, csak itt teljesen bevág a bőrödbe. Olyan, mintha kicsi lenne!

- Na, nekem ebből elegem van! – szökken talpra a nő – Egészen eddig a nőket bámultad szájtátva, ami már önmagában is megalázó! Most meg lekövérezel?! Nézz magadra! Akkora hasad van, hogy megállna rajta a sörös korsó!

- Jaj Magdikám! – néz rá a férfi – dehogy úgy értettem én! Csak aggódtam, mert tényleg belevág ott és kipirosodott a bőröd. Nem volt mögötte semmi hátsó szándék, esküszöm! Na, gyere ide! Adj egy csókot! Elvégre nyaralunk. Ne veszekedjünk itt.

A nő kicsit duzzog még, de azért megcsókolja, aztán lehever a férfi mellé.

- Béla! Olyan meleg van. Együnk egy fagyit!

A férfi belegyezik, elindulnak a fagylaltos pult felé.

- Már megint kezded? – néz rá dühösen a felesége – Ne is tagadd! Kocsányon lóg a szemed! A kis szőke baba után még meg is fordultál!

- Ó nem, dehogy – mondja zavartan a férfi – csak hátranéztem, van-e máshol is büfé.

- Ah! – legyint a nő.

Odaérnek a pulthoz, ahol hosszú sor áll. Míg az asszony beáll a várakozók mögé a férfi előremegy megnézni a kínálatot. Dühösen fújtatva jön vissza:

- Állj ki a hülye sorból! – mordul rá a feleségére. – Másfél euró egy gombóc fagyi! Kizárt, hogy annyiért megvegyük! Ez pofátlan rablás!

- Béla, egyszer nyaralunk egy évben. Nehogy már két gombóc fagyit ne engedhessünk meg magunknak!

- Ez nem annak a kérdése, hogy megengedhetjük-e magunknak, hanem elvi kérdés! Az ember nem ad másfél eurót egy kurva gombóc fagyiért!

- Na, nekem most van elegem! – kiabál rá az asszony – Jobb lett volna, ha el se jövünk! Ez volt az utolsó, hogy én valaha is eljöttem veled nyaralni! Ezentúl otthon maradunk! Most pedig visszamegyek a szállásra, elosztom ketté a nyaralásra szánt pénzt és mindenki arra költi a saját részét, amire akarja!

Azzal nagy léptekkel elindul. A férj döbbenten nézi, aztán utána siet.

- Magdikám! Ne csináld már! Egyszer nyaralunk egy évben! Ne veszekedjünk már – éri utol lihegve.

A nő megpördül a tengelye körül, farkasszemet néz vele:

- Nekem Te itt ne Magdikámozz! Menj vissza a partra, csorgasd a nyálad a nők után, jelzem, az ingyen van! Én meg elmegyek, megnézem a hülye romokat, beülök egy vendéglőbe, megebédelek, utána eszem három gombóc fagyit és lehet, hogy még egy pohár bort is megiszom valahol! Na, Szia!

Azzal magára hagyja a férfit. A szállás felé menet folynak a könnyei.

„Ó, mennyire tudtam! Sejtettem előre! Minden nyaralás ilyen. Az elmúlt tizenkét év minden egyes nyaralása pont ugyanilyen volt, csak más-más helyszíneken. Hát sosem tanulok belőle? Csak tudnám, mi üt minden egyes nyaraláskor Bélába?"

A férfi áll egy darabig a parton, aztán elindul a törölközők felé.

„A francba! Minden áldott napot végiggürizek, annyit, hogy fussa a nyaralásra is, de az elmúlt tizenkét évben még sose volt egyetlen nyugodt nyaralásunk se! Én ezt egyáltalán nem értem. Mi baja lesz ilyenkor mindig az asszonynak?

Bucsi Mariann szerzői oldala

Kezdőkép: Shutterstock