A hálószobai fantáziáim mentették meg a házasságomat!

Csak azért hallgatag és szomorú mostanában, mert gondjai vannak. "Boldog harmincnegyedik házassági évfordulót" - motyogta tegnap a férje az ágyban, a homlokára nyomott egy puszit, majd megfordul, és két perc múlva már horkolt. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Egy kapcsolatnak nem így kéne működnie, még ennyi év után sem. Homlokpuszi a házassági évfordulón, amikor másfél hónapja nem nyúltak egymáshoz?! Ez nem vezet jóra.

Nem kellett kutatni az okok után, tudta, hogy ő a hibás. Sosem érdekelte a szex, fiatalon sem, nemhogy most, mikor betöltötte az ötvenkettedik évét. 17 évesen ismerte meg a férjét, és fülig szerelmes volt, neki adta a szüzességét. Jó volt összebújni, ölelkezni, az erős karok közt aludni. Maga a szex csak ráadásként szolgált, amit persze szívesen megtett (vagy inkább elviselt) a férfi kedvéért. Nem volt rossz, de jó sem. Örült, hogy örömet szerezhet Sanyinak, de magától sosem kívánta.

Sanyin nem látszott, hogy gondja lenne ezzel. Évekig külföldön dolgozott, ritkán volt otthon, hétvégén és ünnepekkor, és ilyenkor könnyű volt a kedvére tenni. Később már itthon vállalt munkát, de akkor meg házat építettek a három gyerek mellett. Sokszor szinte elájultak este a fáradtságtól, egyikük sem vágyott hatalmas lepedőcsatákra.

Az utóbbi pár évben azonban a férfi nyughatatlan lett. Talán, mert a gyerekek elköltöztek és önálló életet kezdtek. Már nem volt mit csinálni: tökéletes lett a ház, az udvar, a nyaraló. Magukra maradtak, és nagyobb hangsúlyt kapott a szenvedély - illetve annak a hiánya... Sanyi még pornófilmeket is bevetett, hogy változatosabbá tegye az együttléteket, ő pedig készséggel fogadta a férfi ötleteit. De érezte, hogy valójában semmi nem változik: legbelül ugyanolyan langyosnak és unalmasnak élte meg a szexet, és ez nyilván kifelé is meglátszott.

A férje távolodni kezdett, és egyre ritkábban kereste az alkalmat, hogy egymáshoz érjenek. Ekkor jött rá, hogy veszélyben a házassága. Teljesen megviselte a felismerés, kétségbeesetten kereste a megoldást. Ha tudta volna, áthangolta volna magában azt a valamit, ami a testiséghez való hozzáállását befolyásolja - de nem tudta. Sanyi pedig már alig nyúlt hozzá. Viszont egyre többet csetelt a kolléganőivel, és egyre vidámabban járt dolgozni...

Látható volt, hogy rossz vége lesz, ha nem történik valami változás. Most már ő maga próbálkozott esténként az érzékiséggel. Szexi hálóruhákat vett fel, próbálta felszabadultnak, lelkesnek mutatni magát, hogy a férjét boldoggá tegye, de maga is érezte, hogy mennyire hamis az előadása.

De fogalma sem volt, hogyan vesse fel ezt a férfinak, hiszen eddig sosem beszéltek ilyesmiről. Mégis, ha így próbálnák, talán menne az önfeledtség és az igazi szenvedély, hiszen már a gondolattól is felgyorsul a szívverése és furcsa izgalmat érez. Nevetséges? Szánalmas? Nem tudta. Csak abban volt biztos, hogy nem hagyhatja annyiban, hiszen a házasságáért küzd.

Még a pillanatot is rosszul választotta meg. Eszébe sem jutott, hogy az ágyban közölje az ötletét a férfival. Épp a konyhában ültek, mikor hirtelen rászánta magát. Sanyi épp evett, és majdnem torkán akadt a falat, mikor hirtelen a füléhez hajolt, és lángvörös arccal megsúgta, mit szeretne. Ő meg lesütötte a szemét - egy ideig rá sem mert nézni a férjére. De mikor végre rátekintett, különös változást látott az arcán: meghökkenés, kíváncsiság, remény és izgalom keverékét...

Némán nézték egymást. Végül a férje felállt, megfogta a kezét, és kissé zavartan ugyan, de magával húzta a hálószobába. Ekkortól sokszor napokra bezárkóztak, még a telefont is kikapcsolták. Nem számított a külvilág, nem számítottak a csinos kolléganők. A kérdésre, ami évtizedekig közéjük állt, végre meglett a válasz...

Nyitókép: Shutterstock