"Ezért nem találsz magadnak egy rendes férfit!" - Hát, kösz!

Tegye fel a kezét, aki érezte már magát legalább egyszer kellemetlenül amiatt, mert egyedülálló, vagy mert még nincs gyereke! Azokról a pillanatokról beszélek, amikor az érdeklődő ismerősök, családtagok kérdései, megjegyzései századjára is betalálnak.

Van már valakid?

Nyilván nem mindegy a hangsúly, de ha a kérdést sürgető szándékkal és fürkésző tekintettel párosítva teszik fel, igen frusztráló tud lenni... Viszont van az ilyen helyzetekre egy kidolgozott és frappáns válaszom, ami bevallom: elég kontrasztos. Így csak azoknak ajánlom az alkalmazását, akik kellőképpen elszántak. A válasz pedig így hangzik: "Nincs!" És ezt a kérdező szemébe nézve, magabiztosan mondjuk, csak semmi bizonytalankodás! A válaszunkat követő síri csendben pedig szükség lesz minden erőnkre, hogy magyarázkodásunkkal meg ne törjük a drámai csendet.

Először magadban légy boldog!

Hogy pardon? Hogy micsoda? Excusez-moi? Na, ez az, amiből köszi, de nem kérek! Értem, és tudom, hogy mit jelent ez a mondat. Remekül érzem magam a barátaim és a családom társaságában, sőt, néha egymagam is, de akkor sem szeretném ezt hallgatni!

Majd jön, ha jönnie kell!

Ez a mondat jellemzően egy nagy sóhaj és sajnálkozó tekintet kíséretében hangzik el, amire legtöbbször csak annyit tudok felelni, hogy "Ühüm, biztos." Őszintén, mit lehet erre mondani? Felesleges okfejtésbe bonyolódni, és a mondat mögött rejlő nagy spirituális mondanivalót kielemezni. Majd jön, igen, és csak remélni merem, hogy nem az 5-ös metróval és ingyenes utazásra jogosító nyugdíjas-igazolvánnyal!

Ne görcsölj rá!

Na, itt már tépni tudnám a hajam. Igen, tudom: minél jobban akarunk valamit, annál jobban rágörcsölünk, stb., stb. DE kérdezem én: ha egyszer párt szeretnénk találni, mikor már túl vagyunk azon a korszakon, amikor boldogan éltük az egyedülállók mindennapjait, és már szeretnénk megállapodni, mégis, hogy ne görcsöljünk rá?

Lehet, hogy nem jó helyen ismerkedsz!

Hogy ez eddig nekem miért nem jutott az eszembe?! Ilyenkor mentálisan a homlokomra csapok, és elképedek, hogy miért is nem kutattam eddig új alternatívák után az ismerkedést illetően. A templomban a misén, a könyvtárban a Daniel Steel-regényeknél vagy egy vadregényes BKV-zás alkalmával is találkozhatok egyedülálló, ismerkedni vágyó és nekem való férfiakkal. Már előttem is a kép, ahogy a gyóntatószékből kilépve megpillantok egy éppen áldozni készülő, széplelkű férfit. Az ostya szinte kiesik a szájából, ahogy a tekintetünk találkozik, és a következő pillanatban már egymás mellett énekeljük a Hozsannát. Ámen!

Nyitókép: iStockphoto