Azt hiszed, semmit sem adtál nekem. Azt hiszed, úgy söpörtél végig az életemen, hogy nyomot sem hagytál benne - merthogy én sem hagytam benned sok nyomot... Egy hónap volt. Semmi. Ahhoz mégis elég, hogy érezzem, mi az, amire egész életemben vágytam, de sosem volt bátorságom megfogalmazni. Hogy mit hoztál az életembe? Nem is gondolnád, milyen sokat - függetlenül attól, hogy te nem akartál semmi komolyat adni.
Egy biztos: most újra kell építenem önmagamat, és az életemet is. Valójában köszönettel tartozom neked - bármilyen furcsán is hangzik. Mert megmutattál egy másik utat, egy másik életet, és azt, hogy mi kell annak a nőnek, aki én vagyok.
Nagyon egyszerű a válasz: biztonság, határozottság, védelem. Nem egy bizonytalan, habozó, patópálságából kifolyólag gyermeklelkű kisfiú, aki rajtad keresi a zokniját, aki három hónapig nem hív szerelőt, ha elromlik a vécé, aki nem csavarozza össze a kanapét, ha szétesik... Persze nem tudja, nem fogja fel - hiába kiabálod az arcába -, hogy ha MOST nem csavarozza össze, akkor később majd az életünket kell összecsavaroznia. Ami sokkal, de sokkal nagyobb erőfeszítés - és még használati útmutató sincs hozzá.
Na jó, lehet, hogy a kanapét te sem csavaroznád össze, kedves Ideálisnak Gondolt Pasi - mégis bombát dobtál a vihar előtti csendbe. Aztán leráztad magadról a romokat, és odébbálltál. Csak úgy angolosan. A félelem persze nagy úr: megijedtél, hogy mekkora pusztítást hagy maga után a vihar, amit te gerjesztettél.
Mert a kémia működött. De nem volt elég. Elvégre egy kapcsolatot nem lehet csak a szexre építeni - ez nagy bölcsesség. De akkor is jó lett volna még egy kis ideig fürdeni a szerelem kémiájában... Most persze megvonási tüneteim vannak. Megvontad magadat tőlem, én meg kicsit úgy érzem magam, mint a drogosok.
Tudod, annyira rövid időszak volt, hogy még nem volt időm felfedezni a hibáidat. Ezért kellett volna, hogy magamtól jöjjek rá: nincs közös jövőnk. Semmilyen formában. De te elémentél mindennek. Te, a híres, racionális férfiagyaddal úgy élted meg, hogy megalázol. Pedig egy pillanatra sem éreztem megalázásnak. Nekem erre volt szükségem. Hogy összekeverjem a szerelmet a hormonműködéssel. Hogy nő lehessek. Hogy felelőtlen lehessek. Hogy ugorjak, aztán pofára essek - és végül levonjam a tanulságot. De te még csak ugrani sem engedtél...
Mindennek ellenére nem haragszom rád. Inkább fáj, hogy menekülő üzemmódra kapcsoltál, és nem adtál egy fikarcnyi esélyt sem annak, ami lehetett volna. Amit te sem tudhattál. Köszönöm, hogy kicsit mégis voltál nekem, te Sosemvolt Enyém Férfi!
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.