Azt reméltem, egy szerető majd segít otthagyni téged...

Mert beleszürkültek. Az életbe, a kapcsolatba, a szexbe. Mindketten arra törekedtek, hogy jó legyen. A másiknak is, de az egész már csak egy pontosan megkoreografált előadás volt. Ha idenyúlok, akkor utána ez következik, amikor nem oda, akkor meg ez. Csók nélkül. Az már nem fért bele sem az időbe, sem a kedvbe. Mert ha már egyszer elkezdték, akkor mindent bele! Vagyis gyorsan legyen jó, majd utána lehessen kisimulva aludni, olvasni. Nem összebújni, ahhoz egyiküknek sem volt kedve. A meghittség időpazarlás.

Sokáig gondolkodott rajta, hogy megtegye-e, aztán belevágott. Végre élvezte a szexet - mással. Mégsem akart változtatni vagy váltani. Azt gondolta, elég, ha nem akarja a változást, akkor nem is fog változni semmi. Úgy hitte, az, hogy mással szexel, nem jelent semmit. Ha csak testmozgásként kezeli, akkor nem számít. Ám akkor az otthoni sem számít, mert az is lélektelen dugás már, és amúgy meg mindenki azt csinál a testével, amit akar.

A lelkiismerete viszont veszettül háborgott: pont most teszi tönkre, amit ketten felépítettek. A szó szoros és átvitt értelmében is. Pedig nem is - már régen omladozott, csak most ő is rombolt rajta egyet. Mégis úgy érezte, kompenzálnia kell. Kapcsolódni akart. Közös programokat szervezett, minden péntek este vacsorázni mentek, színházba meg túrázni, bicajozni és edzeni. A közös évek alatt mindig volt feladatuk, de másra - egymásra - egyszerűen nem jutott idő. Ez most tűnt fel. Nem tudnak egymásnak mit mondani.

A hétköznapok kitöltik az életüket és a gondolataikat. Semmi inspiráció, minden nagyon gyakorlatias és totálisan unalmas. Egymást és a közös életüket is unják. Tudta, hogy ezt a párja is érzi, csak hát a megszokás és a kényelem nagy úr. A kicsit rosszból nehéz kilépni. Hozzászoktak. "Micsoda hülyeség!" - gondolta, és inkább elment a szeretőjéhez, hogy az legalább egy kicsit jó és más legyen. Tudta, hogy csak a kezdő lökést kellene megkapnia ahhoz, hogy kilépjen ebből a kapcsolatból - jobb lenne a párjának is és neki is.

Amikor este hazaért, érezte, hogy valami megváltozott, de nem jött rá, hogy mi az. Az előszobában levette a cipőjét, a fogasra akasztotta a kabátját. Utálta, hogy hideg a kő a talpa alatt, de nem volt az előszobában a papucsa, ahogy szokott. Letette a táskáját a komódra, és azonnal háziasszony üzemmódba kapcsolt.

A gardróbon keresztül a fürdőszobába ment kivenni a mosott ruhákat a gépből, hogy kiteregesse. Kinyitotta a gépet, szedte ki a ruhákat, amikor megállt a keze. Hátranézett, vissza a gardróbba, és meglátta, hogy az ő oldalán nincs semmi...

Üres polcok. Sehol egy nadrág, póló vagy blúz. Nem értette. A fal másik oldalán a férfi összes ruhája a helyén. Bement a hálószobába a fehérneműs fiókjához, kihúzta a fiókokat: üresek. Az ékszeres doboza is üres. Kirohant az előszobába, hogy megnézze, a kabátok a helyükön vannak-e. A párja ruhái ott voltak, az övéi közül semmi. A nappaliba ment a könyvekhez, amiknek nagy része az övé volt. Tudta, mikor vette és olvasta őket, kötődött hozzájuk. Nem voltak a polcon.

Jelet akart, hát megkapta - ébredt rá. A férfi az összes cuccát összecsomagolta. Megkapta a lökést, amit várt... Még befejezte a teregetést. Majd felvette a táskáját a komódról, az előszobában visszabújt a cipőjébe, becsukta maga mögött az ajtót - és elindult az úton.