Akkor is lefekszem a párommal, ha nem kívánom

Igenis van olyan pillanat, amikor mosolyt kell varázsoljak az arcomra, izgalmat a testébe, és arra a bizonyos testrészre kell koncentráljak. Mert ő, a férfi, itt és most engem akar. Ezt meg kell adjam neki. És itt most nem arról beszélünk, hogy tíz alkalomból tízszer összeszorított foggal élem meg az együttlétünket, vagy orgazmust színlelek.

Voltak kapcsolataim, amelyekben akkor szeretkeztünk, amikor nekem kedvem volt hozzá. Persze a kapcsolatok elején, a rózsaszín ködös időszakban ez egyáltalán nem okozott gondot. Ilyenkor sok más emberhez hasonlóan én is állandóan "nyulasat" játszottam. Aztán idővel, a heti többszöri együttléteket gyorsan és észrevétlenül váltották fel a szürke hétköznapok.

A kapcsolatunk részévé vált a munka, a főzés, a mosás, a fáradtság és még ezer más kifogás, amivel szép lassan kiheréltem a férfit, aki engem választott. Ő egy darabig rendületlenül próbálkozott, én pedig rendületlenül elutasítottam. Sokszor már egy hétre előre jeleztem, hogy épp mi lesz a bajom, erősen utalva rá, hogy ezek teljességgel kizárják a szexuális együttléteket. Ismét.

Ciki vagy nem, de volt, hogy egy gyors reggeli menetnél többre értékeltem, ha 10 perccel többet aludhattam. Sok elutasítás után pedig nem meglepő, ha neki is elfogyott a lelkesedése. Ezzel pedig hivatalosan is megkezdtük az egymás mellett élésünket - a kapcsolatunk utolsó szakaszát.

Valakire, aki elfeledkezett a nőiségéről. Valakire, aki elhitte, hogy a tiszta lakás és a meleg étel majd kárpótolja mindenért a szíve választottját, és ami ennél is rosszabb, ezt magával is elhitette. Valakire, aki elfeledkezett arról, hogy a szereteten, a törődésen és a féltésen kívül intim együttlét is kell egy jól működő kapcsolathoz. Erre bizony neki is szüksége van - helyesebben lenne.

Nem volt könnyű, de változtattam. Például ma már egy-egy takarítás helyett lelkiismeret-furdalás nélkül elmegyek kozmetikushoz, vagy tartok otthon egy szépségnapot. Ma már kevésbé érdekel, ha a vendégeknek csak egy tál ételt készítek az ötfogásos menü helyett. Nem stresszelem magam feleslegesen, és így a páromnak is sokkal több nyugodt pillanat jut.

Az említett példák nevetségesnek és banálisnak tűnhetnek, de mégsem azok. A sok ilyen és ehhez hasonló változtatásnak köszönhetően ma már kívánatosnak és szépnek is látom magam. Nem egy frusztrált roncsnak, hanem elég jónak. Nem tökéletesnek, de elég jónak magam és a párom számára. A kiegyensúlyozottságom pedig stabil alapot ad a kapcsolatunkhoz.

Persze jogosan kérdezheti bárki: ha minden ilyen happy, akkor miért is kell erőt venni magamon? Leginkább azért, mert alkalomadtán egy-egy kevésbé kívánós pillanatom még így is előfordul. Ilyenkor eszembe is jut, hogy talán egyszerűbb lenne visszautasítani a közeledést. Azonban hiszem, ha egyszer újra kimondom az első nemet, akkor azt hamarosan egy újabb és egy újabb fogja követni. Ezt pedig nem akarom.

Nem szeretném ismét azok táborát erősíteni, akik a mellkasukat verve mindössze az otthonkát biztosítják a párjuk részére. Bár elismerem, hogy a csülök pékné módra is biztosan vonzó egy férfi számára, de azért az igazi, kiteljesedett szexet még mindig többre értékelik.

Azt gondolom, ha egy vacsorát képes valaki órákon keresztül készíteni a választottjának, akkor egy pár percet is igazán kibírhat, hogy boldognak lássa. Arról nem is beszélve, hogy sokszor csak nekiállni nehéz...

Hajni történetét B. Barbi jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock