Az egyetlen, ami ebben segít, az az aluljárós biokávé és a mosolygós szőke lány, aki mindig vidáman nyújtja át nekem ezt az életet adó barna csodát. Vidáman. Reggel 7:45-kor. Ez a két szó valahogy sohasem állt össze a fejemben. De ha neki is megy, valahogy én is összekaparom magam. Ráadásul nekem nem is egy aluljáróban kell munka közben hallgatnom a még aznapos részeg egyetemisták beszólogatásait. Vár a klímás iroda, a jófej kollégáim és a recepciós, aki odavan értem.
Mindenki szidja a tömegközlekedést, de én valahogy szeretem a kettes metrót. Finoman kortyolgatom a "pont jó" meleg kávémat, mire elérek a Batthyány térig, ki fog tisztulni a fejem. Most még 10 percig nem kell foglalkoznom a külvilággal, a valósággal meg a temérdek problémával, ami ma sok szeretettel csak rám vár. Mivel szombaton nincs sok utas a metrón, a fekete üvegen felsejlik a tükörképem.
31 éves vagyok, de még mindig egy jó nő néz vissza rám. Hosszú, sötétbarna hajamat egy kék szalaggal fogtam át a nagy reggeli sietségben. A combközépig érő ruhám láttatni engedi irigylésre méltó, karcsú alakomat, a bőrkabát és a vörös rúzs meg... hát, most sem hagy cserben.
És bár ezer meg egy gond szakad rám minden egyes nap, én mégis szeretek élni. Veszek egy mély levegőt, és érzem, ahogy az oxigén betódul a tüdőmbe és az agyamba. Élek. Szerencsés vagyok. Aztán a tükörképem helyére egy férfi tolakodik be. Normális esetben ezt gyűlölöm - a reggeli kávé mellett a másik fő örömöm, hogy elmerülhetek a szépségemben. Tudom, nem kicsit hangzik önimádóan... Itt viszont most valami más történt.
Ez a férfi... jóképűnek persze jóképű, viszont ennyi még nem lenne elég az azonnali, "szemkikerekedős" aztaaa élményhez. Épp telefonon beszél valakivel, így leplezetlen kíváncsisággal megbámulhatom. Ő nem csak jóvágású, ő tökéletes. Mosolya élettel és finom boldogsággal tölti be a levegőt, a hangja pedig férfias és erős, mégis színes és kedves. Erős, markáns arc, enyhén borostás, pont, ahogy szeretem. Nagy, barna kutyaszemei csillognak, beszélgetés közben ide-oda cikáznak, majd a tekintete egyszercsak megállapodik rajtam.
Mintha áramütés ért volna, jeges, kellemetlen hideg fut át a testemen. Tekintete az arcomról lejjebb kúszik a dekoltázsomig, majd a szoknya alól kivillanó combjaimról vissza az arcomra. A mosolya még szélesebbre húzódik. Semmit sem gyűlölök jobban annál, ha egy férfi azzal a tipikus lézertekintettel végigmér, de most a szívem a torkomban dobog, elönt a boldogság. A szégyentelen képzeletem pedig már pörög is. Szinte látom, ahogy odaülök mellé. Ujjaimmal finoman végigsimítom a homlokát. Rámosolygok, ő pedig közelebb hajol. Érzem az arcát az arcomon... Elkomorodom. Fel kéne már végre nőni.
Batthyány tér. Le kell szállnom. Itt fogom hagyni őt, akit nem is ismerek, de már most hiányzik. Lehúzom az utolsó korty kávémat, igen, sikerült kicsit kitisztítani a fejemet. Felállok, de most már én is végigmérem őt. Még mindig telefonon beszél, de közben rám mosolyog. Nyílik az ajtó. Utolsó pillantásommal még elkapom a karikagyűrű csillogását gyönyörű ujjain.
Az ajtó bezárul, a metró pedig közönyösen, kíméletlenül robog tovább. Hát akkor ez ennyi volt. Öt perc szerelem. Eszembe jut, hogy engem is vár otthon valaki. És tényleg vár, valószínűleg rántottával és citromos teával. Ahogy én is mindig meglepem egy masszázzsal, vagy reggelire egy bundáskenyérrel megrakott tálcával.
Mégis, az ilyen néha becsúszik. Néha csak úgy felbukkan a vágy a semmiből, és mindent elsöpör maga körül. Aztán - mintha mi sem változott volna - folytatódik a nagybetűs, megszokott, hétköznapi élet.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.