Nincs kínosabb a köztéri lánykérésnél, meg az étteremben ünnepelt szülinapnál

Az egyik kedvenc helyem a fővárosban a Pozsonyi úton található. Az egész környéket imádom, olyan hangulata van, mint egyik másik városrésznek sem, és ha tehetném, biztosan odaköltöznék a Hollán Ernő utca vonzáskörzetébe. Amikor a randiesthez kerestük az éttermet, nem volt kérdés, hogy erre a környékre megyünk, azonban ki szerettünk volna próbálni egy új helyet. Az előzetes értékelések alapján nemcsak a kaja szuper, hanem az atmoszféra is, és a személyzet is kedves.

Mindketten siettünk haza a munkából, gyorsan letusoltunk, felvettük a legszebb ruháinkat és amikor az előszobában álló tükörben megláttuk egymást, már csak a schmuck és a szőrmebunda hiányzott az összképből, ahhoz hogy úgy nézzünk ki, mint akik az operába készülnek. Na de meg kell adni a módját a dolgoknak! Kocsiba ültünk, majd 10 perc körözés után sikerült egy frissében felszabadult helyre beparkolni és szapora léptekkel igyekeztünk az étterem felé. Alig pár percünk volt a foglalásig.

Kissé lihegve, kimelegedve elfoglaltuk az asztalunkat a nagy kirakatüveg mellett. Körülöttünk mindenhol növények, pálmák és futók, a szék iszonyúan kényelmes, szinte el lehetne benne aludni, a szomszédos asztaloknál pedig ínycsiklandó tányérokból falatoztak a vendégek. Ránéztem a kedvesemre, találkozott a tekintetünk és éreztem, hogy egy csodás este elé nézünk, aminek a végén lehet, hogy majd más is terítékre kerül...

Már leadtuk a rendelést, és kortyolgattuk az italokat, pontosabban én egy rozét, a párom pedig egy kólát, mégiscsak ő vezet, amikor feltárult az ajtó és kisebb tömeg áradt be az utcáról. Úgy tűnt, sosem fogynak el, és csak jöttek és jöttek, majd elfoglalták a mellettünk lévő nagy asztalt. A pincérek gyorsan odatoltak még három széket, és a csoport azonnal elűzte a meghitt hangulatot. Volt köztük idős és fiatal, és két kisgyerek, sőt még egy kutya is.

A pincérünk időközben meghozta a rendelésünket, amely isteni volt. Sikerült belefeledkezni az evésbe, élvezni az ízeket, úszni a szakács alkotásának folyamában, amikor hirtelen minden elsötétült. Mi az, áramszünet? Tettem fel kissé hangosan a kérdést, de szinte azonnal tudtam, hogy nem a szolgáltatóval van a gond, hanem szándékosan lett itt félhomály. Szinte végszóra megjelent az egyik pincér, kezében egy tortával, melyen már égett a tortagyertya és a kis csoport asztaláig egyensúlyozott az édességgel. Jött az elmaradhatatlan éneklés, én pedig egy hajszálra voltam attól, hogy felálljak és kisétáljak.

Ám ekkor jött csak a "legalja". Nem sokkal azután, hogy vége lett az ünneplésnek, az egyik pincér két pohár pezsgővel, zsonglőr módjára surrant el mellettem, majd a mögöttem ülő pár nőtagja hirtelen felsikoltott, amikor meglátta a kecses üvegpohárban az aranygyűrűt. A fickó már térdelt is, a kedvese pedig az igenek hangos kántálásával adta az egész étterem tudtára, hogy bizony hozzámegy a szeretett férfihez. Idilli pillant... számukra. Én viszont nem bírtam tovább.

Miért kell, hogy az emberek vadidegenekre erőltessék rá saját élményeiket? Nem akarok része lenni névtelen Gizi lánykérésének, vagy ismeretlen Józsi szülinapjának! Eddig sem szerettem az ilyen nyilvános dolgokat, de tisztes távolból nem zavart. Az viszont biztos, hogy ha nekem valaha is éttermi szülinapi köszöntőt vagy ilyen lánykérést szerveznek, szó nélkül felállok és sose látnak többé!

Nyitókép: Shutterstock