Előleg, kölcsön és hitel árnyékában felnőve lettem a megtakarítás megszállottja

Otthon azt láttam, hogy a szüleim rengeteget dolgoztak, apa még külföldre is kiment fél éveket lehúzni a futószalag mellett, hogy nekünk jó legyen, hogy ne szenvedjünk semmiben se hiányt. Sosem voltunk viszont gazdagok, nem nélkülöztünk, de például én egészen addig, amíg nem lett saját családom, nem voltam nyaralni. Ez is az egyik olyan dolog volt az életemben, amiről már nem is ábrándoztam, beletörődtem, hogy elérhetetlen.

Az iskolában volt egyfajta kísérlet arra, hogy megtanítsák nekünk, hogyan kell bánni a pénzzel, de a szüleim otthonában, zsebpénzből élő gimnazistaként ennek nem sok hasznát vettem. Otthon sem tanították meg, mihez kezdjek, spóroljak-e vagy gyűjtögessek. Nem is volt sosem szó erről. A mintákat és a látott példákat viszont magába szívja az ember gyerekként, mint egy szivacs, olyanok vagyunk tiniként.

Azt láttam, hogy a szüleim sokat dolgoznak, de emellett mégis előfordult, hogy kölcsönt vagy előleget kellett kérniük, sőt hitelt is felvettek, egy idő után többet is, hogy a korábbiakat törleszteni tudják... Mögöttük sem volt biztos anyagi háttér, egyikük családja sem támogatta őket, és talán pont azért, mert ők sem tudták, mit lenne érdemes tenni, hibáztak, és nem is okolom a szüleimet ezért.

Anya szokta mondani, hogy nem tudott félretenni, megtakarítani, mert így is éppen csak kijöttek hónap végéig. Egy ideig elfogadtam ezt az érvet, hiszen a számlák, az albérlet meg persze a kaja fontosabb, mint az, hogy az ember el tudjon tenni a perselybe pár ezer forintot. Ha viszont nem kezdjük el, és még ezt a kicsit sem tesszük meg, akkor a saját jövőnket és egy idő után már a jelenünket is veszélyeztetjük.

Az első fizetésemből én se raktam félre, sőt azonnal elköltöttem és csak később, már mikor javában benne voltam a munka világában, akkor értettem meg igazán, mi is a pénz értéke. Anya mindig elköltött minden forintot, lehetett bármennyi a fizetése, az utolsó forintig kiadta a kezéből és ez a mentalitás vezeti őt még ma is, pedig közel sincs olyan "jó" helyzetben, mint egykoron. A megszokás, az évtizedek során berögzült viselkedésminta egyszerűen nem megváltoztatható.

Ne pazarlásra gondoljatok, vagy arra, hogy eljár ide-oda, hogy szépségszalonokban tölti az idejét, ruhákat rendel a neten vagy törzsvásárló a cipőboltban, nem, egyszerűen hozzászokott ahhoz, hogy ha van pénze, elkölti. "Hátha történik valami", egy csoda vagy nem tudom, mire gondol ilyenkor, de ő az, aki a számlákat az utolsó utáni pillanatban fizeti be és első a bolt és minden más, a kötelező dolgok ráérnek. Hátha nyer a lottón vagy a kaparóson, és akkor majd rendbe jön minden.

Én pont az ellenkezője vagyok, és stresszel a tudat, ha nincs azonnal befizetve a telefonszámla, elutalva a rezsi vagy fizetve a törlesztő (mert voltam olyan hülye és felvettem a diákhitelt az egyetem első évében...). Minden más csak azután jöhet, hogy a kötelezők ki vannak fizetve, mert tök felesleges várni a számlával az utolsó napig, hiszen nem utal a cég nekem véletlenül még egy havi fizut, nem találok a földön egy húszast vagy mit tudom én, nem hullik az ölembe pénz, hogy könnyebb legyen.

Anyától és apától sosem láttam, hogy megtakarítottak volna. Spóroltak, persze, meg volt hogy nagyon be kellett osztani a pénzt, de nem tettek félre. A példájukból okulva talán túlzásba is viszem a dolgot, és miután olvastam egy tippet a neten, hogy a félretett pénzt "számoljam" úgy, mintha elköltöttem volna, így minden hónapban "elköltök" a jövőmre egy adott összeget. Szépen gyűlik is a megtakarítás, amihez nem nyúlok hozzá.

Biztonságot ad, hogy van, hogy tudom, ha beüt a krach, akkor nem állok ott széttárt karokkal, mankó nélkül és kétségbeesve, hogy most mi a f*sz lesz velem? Azt vallom, hogy a megtakarítást bármikor és bármekkora összeggel el lehet, sőt el kell kezdeni és igen, még annak az árán is, hogy az ember kevesebbet költ magára, hogy nem vesz minden hónapban új ruhákat, könyveket, sminkcuccokat, játékokat...

Hogy akkor mi értelme élni, ha nem kényeztetheti magát az ember? Jogos kérdés, és néha velem is elszalad a ló, és b*szok rá felkiáltással beszabadulok a könyvesboltba, de ahogy az evésnél és ivásnál, itt is a mértéktartás a fontos. Ne költsük el minden pénzüket csak azért, mert van, mert megtehetjük. Maradt a hó végén 10 ezer a számlán? Tök jó, tegyük félre és ne költsük el csak azért, mert megmaradt, hogy az akkor jár nekünk.

De mi értelme gyűjtögetni, ha sosem élvezzük? Majd 89 évesen, amikor ülünk az addig megkuporgatott milliók felett, akkor fogunk utazgatni belőle, venni cuccokat és akkor kezdjük évezni az életet? Ilyenre is láttunk példát, meg arra is, hogy valaki élete végéig gyűjtöget és úgy hal meg, hogy sosem tudta kihasználni a lehetőségeit, másnak viszont semmi pénze nem maradt, mert sosem tudott bánni vele és hagyta, hogy az ösztönei, a vágyai vezéreljék, és az ilyen embernek semmi se elég. Az se, ha félmilliót keres, de az se, ha másfelet. Egyik se követendő út.

A tudatosság a lényeg és a kulcs a sikeres élethez, az, hogy tudjuk, mit engedhetünk meg magunknak, mire van szükségünk, és mi az, ami nélkül is lehet élni. Sokan ragadnak hitelcsapdába, mert a társadalmi nyomás hatására autót meg házat vettek, felújításba vágtak vagy csak azért, mert vágytak rá, ide-oda röpködtek a világban.

A könnyű pénz ígérete sokakat megszédített már, ahogyan az is, hogy majd lesz valahogy, vágjunk bele! Az biztos, hogy lesz valahogy, de én nem a véletlenre, a sorsra vagy az univerzumra akarom bízni a pénzügyi dolgaimat, hanem ezt is a saját kezembe venném, aztán, ha valami felsőbb erő megsegít, azt megköszönöm, de ha nem, és elbukok, akkor csak saját magamat okolhatom, senki mást nem hibáztathatok, mert annál feleslegesebb dolog sincs a világon, mint állandóan másra mutogatni.

Nyitókép: Shutterstock