Remek ember, rémes társ - van ilyen?

Csodás ember

Nézzük meg Vilmos esetét. Vilmos harmincas évei elején járó, jól szituált, tanult, sármos pasi. Ismerem őt vagy tíz éve, így meglehetősen jó rálátásom van a kapcsolataira. Vilmosnak nincs gondja a csajozással, hiszen elbűvölő mosolyával, kék szemével, humorával minden lányt hamar le tud venni a lábáról. Mi is szeretjük a baráti társaságban, mert rettentően szórakoztató, ráadásul mindig ott van, ha valakinek szüksége lenne egy segítő kézre. Legyen szó költözésről, lakásfelújításról, autószerelésről, de szívesen segít megszervezni a baráti nyaralásokat is vagy eltakarítani egy túl jól sikerült házibuli romjait.

Ráadásul Vilmos imádja a családját is. Jó kapcsolatot ápol a szüleivel, akikhez szívesen átjár vasárnaponként ebédelni, szoros szálak fűzik a testvéréhez, szívesen kártyázik a nagypapával vagy tologatja a játékautókat az unokaöccsével. Ezek után azt gondolhatnánk, hogy Vilmos kész főnyeremény.

Valami azonban mégsem stimmelt Vilmossal, mert egyetlen lány sem maradt meg mellette hosszabb távon...

Csapnivaló pár

Rita már egy fél éve járt Vilmossal, mikor elmentünk egy ötnapos síelésre a baráti társasággal. Rita nem tudott síelni, Vilmost pedig láthatóan frusztrálta, hogy ahelyett, hogy nagyokat csúszna a pályán, Ritát kell istápolnia, tanítgatnia. Ezt még meg is értettem volna, de valahogy mégis furcsán vette ki magát a dolog, főleg a mindig, mindenben segítőkész Vilmostól. A második nap már Vilmos magára hagyta Ritát, aki a lécekkel szerencsétlenkedve próbált nagyobb elvágódás nélkül lecsúszni a legkönnyebb pályán. Láttam, hogy kínlódik, így az egyik csúszásom után odamentem hozzá és felajánlottam, üljünk be a közeli hüttébe felmelegedni kicsit.

Mikor elhelyezkedtünk a házikó egyik asztalánál, kikértünk két szíverősítőt, majd gyorsan még egyet.
- Ennek Vilmos nem fog örülni – szusszant Rita a második kör után.
- Minek? Hogy alkoholt ittunk?
- Hogy beültünk. Azt mondta, nem azért jöttünk, hogy a hüttében költsük a pénzt és üldögéljünk...
Rita láthatóan becsípett a grogtól, így jobbnak láttam, ha maradunk még és valamit harapunk, mielőtt újra felcsatoljuk a léceket. Kikértem hát két pár virslit.
- Nem fog örülni – ismételgette Rita homályos tekintettel. – Szerintem annak sem örül, hogy itt vagyok.
- Bolondokat beszélsz... - legyintettem zavartan.
- Igazából semminek sem örül, ami velem kapcsolatos – folytatta a lány, mint aki meg sem hallotta az ellenvetésemet. – Nem örül, ha főzök. Nem örül, ha rendelek. Nem jó, ahogy takarítok, de megsértődik, ha azt kérem, segítsen. Nem jó, ahogy öltözködöm, nem jó, ahogy sminkelek.
- Minden férfi nyafogós – próbáltam elviccelni a dolgot, bár éreztem, hogy Rita számára ez cseppet sem mulatságos.
- Hogy lehet az, hogy nektek bármikor, bármiben segít, de ha én kérem, akkor lepattint? – nézett rám vádlón. – Múltkor este végeztem a rendelőben és kértem, hogy jöjjön el értem kocsival. Szerinted eljött?
- Nem tudom – hebegtem. Vilmost ismerve legszívesebben rávágtam volna, hogy persze, hiszen értem is jött már ki a reptérre hajnalban, amikor megkértem, így fel sem merült volna bennem az ellenkező válasz, ha nem látom Rita arcát.
- Hát nem! – rázta meg a fejét a lány. – Azt mondta, nagylány vagyok, busszal is haza tudok jönni.

Nem tudtam erre mit felelni, szerencsére épp megérkezett a rendelt virsli, amelybe Rita nagy lendülettel harapott azonnal bele, majd a félig megrágott hússal rám mutatva folytatta a monológját.

- És hogy van az, hogy a fél év alatt, amióta járunk, még egyszer sem mentünk kettesben sehova? Minden hétvégén a szüleinél ebédelünk, aztán ott töltjük a délutánt. Szeretem a szüleit, de jó lenne, ha legalább hétvégén csinálnánk valami programot kettesben. Vagy itt ez a síelés. Nem tudok síelni, nem is nagyon szerettem volna megtanulni síelni. De ide jöttünk, ahelyett, hogy elmentünk volna... akárhová. Mondjuk egy wellness hétvégére kettesben, ahol szaunázunk, fürdünk, kirándulunk egy kicsit. Nem, a síelés kellett, most mégis dühös, mert engem kell tanítgatnia, ahelyett, hogy egész nap csúszhatna. Itt gavallér módon fizeti a társaság vacsoráját, otthon viszont másik kosárba teszi a laktózmentes tejet, hogy azt csak én iszom, fizessem magam. Szerintem nem is szeret... csak tudnám, hogy akkor miért vagyunk együtt? – morfondírozott félhangosan, miközben elrágcsálta a maradék virslit.

Én is elgondolkodtam. Sajnáltam szegény Ritát, mert látszott, hogy fáj neki ez az egész. Teljesen átéreztem a keserűségét azzal kapcsolatosan, amiket így becsiccsentve megosztott velem – valószínűleg józanul sosem tette volna -, bár rossz volt hallani, hogy Vilmosnak van egy ilyen arca is. Ki tudja, talán tényleg akadnak olyan férfiak – és nők -, akik remek emberek, párnak mégis csapnivalóak.

Nyitókép: Shutterstock