Türelem rózsát terem - tartja a mondás, én pedig vártam a hercegemre, aki a legváratlanabb pillanatban egyszercsak bevágtatott az életembe. A várakozás alatt meglehetősen gyakran szegezték nekem a kérdést, hogy miért vagyok egyedülálló. Eleinte csak mosolyogtam zavaromban, később azt válaszoltam: „ha tudnám, nem lennék egyedül". Ezzel azonban általában nem ért véget a beszélgetés, hanem jobbnál jobb - kéretlen - tanácsokat kaptam, hogy hogyan változtassak a szingli állapotomon.
Amikor a lelkes tanácsadókat megkérdeztem, hogy ők is a Tinderen, vagy egy szórakozóhelyen ismerték-e meg a szerelmüket, általában a „jaaaa, dehogyis, én ezt tuti nem csinálnám" választ kaptam. Köszi, tehát valami olyat tanácsolsz nekem, amit te sem tennél... remek.
A „kedvencem" azonban még mindig az általános iskolai napközis tanító nénim, aki egy szürke reggelen a buszra várva megkérdezte, hogy járok-e valakivel. Mikor zavartan mondtam, hogy nem, határozottan azt felelte: „hát, pedig illene...".
Amikor végre megérkezett a hercegem, határtalan örömöt éreztem, az viszont kevésbé tett boldoggá, hogy a tanácsok továbbra sem tűntek el az életemből. Tippeket kaptam, hogy miként játszmázzak a kapcsolatomban, mit tegyek és mit ne. Nem beszélve az olyan kérdésekről, mint a „Mikor lesz (már) esküvő?" és a "Nem gondolod, hogy ideje lenne már gyereket vállalni?" Elkerekedett szemekkel fogadtam az életemre vonatkozó kommenteket, és közben nagyokat nyeltem, hogy ne az legyen a számon, ami a szívemen.
Amikor megtörtént az eljegyzés és a polgári esküvő, nagyon boldog voltam. Arra viszont nem számítottam, hogy többször is belefutok abba a kérdésbe, hogy "Azért volt-e a lánykérés, meg a gyors polgári esküvő, mert... csak neeeeem"? Egy idő után már meglehetősen zavart, hogy még nekem kell magyarázkodnom, hogy nem, egyelőre nem jön a gólya, de szeretjük egymást.
Eddig szépen csendben fogadtam ezeket a megjegyzéseket, de mostanra már eljutottam arra a pontra, hogy nem fogom magamban tartani az ilyen indiszkrét kommentekkel kapcsolatos érzéseimet.
Szóval mostantól felvértezve fogadom az aktuális élethelyzetemmel kapcsolatos kérdéseket, megjegyzéseket. Felkészültem rá, hogy az első gyermekünk megszületése után már arról fognak kérdezősködni, hogy mikor jön a második. Na meg persze abban is biztos vagyok, hogy a babakocsi vs. hordozókendő kérdéskörben is bőven kapni fogok kéretlen útravalót.
Ideje lenne belevésni a fejekbe, hogy az emberek többsége (NAGYON) nem szereti, ha ismerősök vagy ismeretlenek az életük szakértőjét játsszák, és lehet, hogy nem mernek őszintén reagálni az észrevételekre, ez viszont nem jelenti azt, hogy örülnek neki.
Én most sokak nevében kimondom: Tényleg köszi, hogy a házam táján sepregetsz, de majd szólok, ha nem birkózom meg egyedül a dolgaimmal. Ja, és nem, nem vagyok bunkó, amiért nem tűröm ezt el, csupán nem kértelek rá, hogy formálj véleményt - ezt pedig kötelességed tiszteletben tartani.
Perényi Zsófi
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.