Ha helyes pasi szól be, az bók, ha csúnya, az szexuális zaklatás?

Bár alapvető evolúciós ösztönből fakad a külső alapján való ítélkezés, nem mindenki gondolja egyformán fontosnak embertársai megjelenését, sőt, van, akit még a párválasztás során sem izgatnak különösképp a testi jellegzetességek.

Sokan pedig azt vallják, nem az a lényeg, milyen vonásokkal vagy alkattal áldotta meg az illetőt a sors, ha igényes, tiszta és ad magára, máris vonzóvá válik. Ahány ember, annyiféle ízlés és preferencia.

Ha azonban az átlagostól eltérő eseteket nem vesszük számításba, kijelenthetjük, hogy a legtöbben hajlamosak első ránézésre kialakítani egy összképet egy újonnan megismert személyről, ami aztán azt is befolyásolja, hogyan ítélik meg az adott egyén későbbi cselekedeteit, verbális megnyilvánulásait.

Nemrég érdekes esetbe futottam bele ezzel a jelenséggel kapcsolatban. Egy hölgy ismerősöm megismerkedett egy férfival, akivel a kölcsönös szimpátia kialakulását követően randit beszéltek meg. A találkozó jól sikerült, úgy tervezték, lesz második is.

Az úriember azonban másnap olyasmit tett, amivel örökre elvágta magát a lánynál: egy éjszakába nyúló online beszélgetés során olyan kínos magánéleti titkaiba avatta őt be, amelyeket az ismerősöm pár napos ismeretség után bizarrnak, ijesztőnek talált.

Engem is megkérdezett, mi a véleményem a férfi által írottakról. Nekem fotó alapján alapvetően nem volt szimpatikus az illető, de megpróbáltam elképzelni, mi lett volna, ha egy számomra 10/10-es pasi írta volna azokat a sorokat. Rögtön másképp álltam a dologhoz, mentegetni kezdtem őt magamban, arra gondoltam, ilyesmi másokkal is megesik, nem kéne elhamarkodottan ítélni, stb. Aztán visszakanyarodtam a realitás talajára és be kellett ismernem, hogy tényleg eléggé taszító az egész szituáció.

De hopp! Észrevettétek, hogy én is beleestem a felszínesség bűnébe? Egy megnyerő külsejű pszichopata „szexi", egy kevésbé szerencsés külleműnek pedig ugye „kívül tágasabb". Nem vagyok álszent, számomra igenis fontos a külső, de nem gondolom, hogy ezért szabadkoznom kellene.

Apropó, szabadkozás: ezer éve olvastam egy interjút Rihannával, melyben az is szerepelt, hogy az énekesnő sokat késett a beszélgetésről, de a riporter nem tudott haragudni rá, hiszen „olyan gyönyörű". Pretty privilege (a szépek kiváltsága), ahogy az angol mondaná.

De nem csak a sztárvilágban létezik erre rengeteg példa: egy egyszerű irodai munkakörnyezetben is sokszor előfordul, hogy ha a cég legjobb pasija jegyzi meg, milyen csinos a kolléganője, az kedves bók, ha az ügyeletes sereghajtó hím, az szexuális zaklatás és jelentik a HR-en. Persze most sarkítottam, de sokhelyütt tényleg ez a helyzet.

A szépség nemcsak áldás lehet, hatalmas kihívásokkal és bonyodalmakkal is együtt járhat. Nehéz szerénynek maradni és a földön járni, ha mindenki aranytálcán tolja az ember elé a lehetőségeket, csak mert tetszetős a külseje. Nem mindegy azonban, hogy az illető használja vagy kihasználja kivételes adottságait.

Találkoztam már gyönyörű emberekkel, akik rohadtak belülről, de utóbbit nyilván nem mindenki vette észre, így a szerencsés érintettek szabadon garázdálkodhattak, általában következmények nélkül. Igazságtalan? Lehet. Én inkább arra intek mindenkit, hogy erősítse az intuícióját és ha valakivel kapcsolatban baljós érzései támadnak, hallgasson azokra, ne vakítsa el egy égszínkék szempár vagy egy megnyerő mosoly!

Nyitókép: Shutterstock