Csak 4 nap volt, de sosem felejtelek el...

Néha szem elől tévesztettelek, de mindig hamar visszataláltál hozzám. Amikor elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy belga vagy, a barátnőddel jöttél egy kis időre Budapestre, aki épp egy másik helyen bulizik. Nem érdekelt. Csak téged akartalak, a szemedbe nézni, hozzád érni, veled lenni.

A barátnőd másnap elutazott, de te maradtál, így kezdetét vette a mi kis tiszavirág életű románcunk. Én akkor épp elég rossz passzban voltam, gyűlöltem a munkámat, nem volt már párkapcsolatom egy ideje - te viszont úgy robbantál be az életembe, mint egy megmentő lovag. Persze tudtam, hogy ez nem helyes és egy ideig még vívódtam is, hogy az eszemre vagy a szívemre hallgassak-e, de amikor kaptam tőled egy SMS-t, hogy lenne-e kedvem megmutatni a várost, nem tudtam nemet mondani.

Természetesen csak barátilag találkoztunk, ebben állapodtunk meg, de titkon reméltem, hogy több lesz belőle. Dobogó szívvel indultam feléd, remegett kezem-lábam, de aztán a kezdeti zavartság átváltott egy olyan érzésbe, mintha mindig is ismertelek volna. Rengeteget sétáltunk, beszélgettünk, nevettünk, a végén pedig megfogtad a kezem. „Ez még belefér egy baráti sétába" – mondtad.

Másnap kaptam tőled egy cetlit, hogy kezdesz belém szeretni és az ilyen pillanatokért érdemes élni. A mai napig őrzöm egy dobozban, ritkán írt nekem ilyet bárki az elmúlt évek során. A következő találkozónk már nem csak baráti volt, nem bírtunk ellenállni a köztünk lévő vonzalomnak. Emlékszem, ahogy feküdtünk az ágyon, zenét hallgattunk és csak gyönyörködtünk egymásban. Aztán lekerült a pólód és felém hajoltál. Az utolsó látvány a mesébe illő kockás hasad volt, utána átadtuk magunkat az élvezeteknek. Azt mondtad, nem bántad meg, mert ez szerelem, ami köztünk van. Mindig olyan nőre vágytál, amilyen én vagyok.

Másnap volt az utolsó napunk együtt. Beültünk egy étterembe, de én képtelen voltam enni. Úgy éreztem, mint aki megtalálta az Igazit és azzal a lendülettel el is veszíti. Mázsás súlyok telepedtek rám a tudattól, hogy másnap elutazol, vissza a barátnődhöz. Tudtam, minél távolabb leszek tőled, annál kevésbé hat majd rád, ami köztünk történt. Éjjel jött érted a taxi, mi pedig összefonódva vártuk a percet, amikor indulnod kellett. Fájdalmas búcsú volt és éreztem, hogy nem látlak viszont soha többet.

Az élet azonban, bármilyen meglepő is, mindig megy tovább és ez most is így volt. Tartottuk a kapcsolatot, hosszú leveleket írtunk. Elmondtad a barátnődnek, hogy megcsaltad, mert belém szerettél, én pedig nagyon szurkoltam, hogy szakítsatok, és engem válassz. Tudom, nem szép tőlem, de bármit megadtam volna azért, hogy az enyém lehess. Aztán egyszer csak megírtad, hogy szétköltöztök és hogy valójában már a találkozásunk előtt is voltak problémáitok. Te viszont nem állsz készen egy távkapcsolatra, szeretnél inkább most egyedül lenni.

Ennyi adatott meg nekünk... 4 csodálatos nap, amikor megélhettem, milyen az, amikor szerelmes vagyok és viszont szeretnek. Milyen, amikor csak létezel, csodálod a másikat, és nem tudsz vele betelni. Milyen az, amikor nem kellenek szavak, amikor egy pillantásban minden benne van.

Nyitókép: Shutterstock