Nőnek lenni jó! Vagy mégsem?!

"Intézem. Majd én megcsinálom. Hagyjad, megoldom. Nézem. Bízd rám. Ezzel majd én foglalkozom." Szavak, mondatok, amelyek naponta többször elhagyják a számat. És igen, ezeket a mondatokat általában a férjemnek mondom, aki abban a hitben él, hogy ő bizony tökéletesen kézben tartja a dolgokat, miközben én vagyok az, aki lavíroz a teendők tengerében.

Nálunk a családban minden értelemben apa volt a családfő. Ő volt az, aki intézte a család ügyeit, a csekkeket, számlákat, időpontokat egyeztetett, szülőire járt, fúrt, faragott, ha kellett házit írt, főzött, mindig mindenhez is értett és mindenre tudta a választ. Ha anyát kérdeztük, mindig azt mondta, kérdezzétek apátokat, ő biztosan tudja, ő majd megoldja.

Amikor kirepültem a családi fészekből nem éreztem nagy változást, bár alapvetően önálló voltam, legbelül volt egy erős biztonságérzet bennem, tudtam, ha bármi baj van, hívom apát, ő mindig tudja, mit kell tenni. Aztán megismertem a nagy Őt, akiről rövid időn belül kiderült, hogy szöges ellentéte az édesapámnak. Kissé hóbortos, szórakozott, olykor szétszórt és nem igazán érdeklik a csekkek, a számlák, a gyakorlati dolgok a hétköznapokban. Miközben imádom ezeket a tulajdonságait, a holdig tudnám rúgni, mikor elfelejti befizetni a csekkeket, fittyet hány a határidőkre, elfelejti hol parkolt és nem akar fúrni, faragni, kiégett égőt cserélni.

Nőnek lenni jó! Vagy mégsem?!Forrás: Shutterstock

Beletelt egy bizonyos időbe, mire felébredtem, hogy hoppá, jobb, ha kihúzom az ujjam a biliből, nincs már itt apuci, viszont van egy imádnivaló, de olykor rettentően idegesítő férjem, aki bizony nem ért mindenhez és nem is akar mindent levenni a vállaimról. Ideje levenni a fejemről a tiarámat és kezembe venni a dolgokat. Eleinte agyvérzést kaptam attól, hogy mindent én intézek (persze, kis túlzással, de azért mégis, most már értem, miért mondják, hogy a családot valójában a nők tartják egyben), majd szépen lassan belejöttem a szerepembe és egyre ügyesebb lettem benne.

Intézem a bevásárlást, megszervezem a hétvégi programokat, mindeközben mindenki után rendet tartok, időpontot kérek a fogorvosnál, megjavítom a csöpögő csapot, figyelmeztetem a férjemet, hogy jövő héten a kocsit szervizbe kell vinni, csütörtökön fodrászhoz kell mennie és megveszem a főnökének a születésnapi ajándékát. Mindemellett ebédet és vacsorát főzök, kedves és jó fej vagyok és mindig kívánatos... na jó, nem mindig.

Félreértés ne essék, ez nem panaszkodás. Ez inkább egy felismerés, hogy mennyi mindenre képesek vagyunk mi, nők. Egyszerre hatezer dologra figyelünk, intézkedünk, mindent is kézben tartunk, magunkon kívül egyszerre több embert is életben tartunk és ha ügyesek vagyunk még élvezzük is az életet. Ha esetleg néha nem, az sem gond, mert a fentieket olvasva alkalmanként belefér, hogy mindenkit elküldjünk a jó büdösbe, felrakjuk az asztalra a lábainkat, igyunk egy pohár bort és magasról tojjunk a számlákra. Holnap úgyis mindent megoldunk, ahogy mindig.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek