Tanult tehetetlenség: amikor annyira hozzászoksz a fájdalomhoz, hogy már nem menekülsz előle...

Akkor vették észre kislányuk lopott tekintetét, ami a barátnőjére tapadt. Arra a barátnőre, akivel állítólag imádták egymást, s aki most ádáz tekintettel figyelte ovistársát. Az eredmény nem maradt el, a folyton vidám Gombóc csak állt egyhelyben, elsápadva.

Sokáig tartó faggatás után végül kiderült a baj forrása. A barátnő valóságos zsarnok volt. Minden alkalommal, amikor Gombócka mással szeretett volna játszani, Zsanna először szavakkal, később fizikailag is bántalmazta. Kerek perec megtiltotta neki, hogy másokkal is együtt legyen. Az ügy odáig fajult, hogy az örökvidám kislány bezárult, mosolya elfogyott és végül a saját szüleihez sem mert odafutni.

Ezt a viselkedést hívjuk tanult tehetetlenségnek, melyre egy kutyákkal végzett kísérlet során jöttek rá a kutatók. Nem tudom, hogy a cél szentesíti-e az eszközt, de a vizsgálat során a kutyák folyamatos áramütéseket kaptak. A kontrollcsoportot két részre osztották, az egyik csapat szabadon mozoghatott, a többieket lekötözték. Egy idő után a megbéklyózott állatok feladták a küzdelmet és rezignáltan tűrték a fájdalmakat.

Ezt a fajta reakciót figyelhetjük meg a kisbabáknál is. Sajnos még ma is túl sokszor hangzik el a „jó tanács": hagyd sírni, ne kényeztesd el. Holott abból, hogy semmilyen jelzésre nem kap választ, a pici mindössze annyit tanul meg, hogy kár próbálkozni. Magára marad a szomorúságával, a fájdalmaival, de elhiszi, hogy ennek így kell lennie, semmit nem tehet.

Ez egyenes út a traumához, ami tehetetlenné teszi.

Amikor valaki elhiszi, hogy nincs választása, a probléma megoldásának keresését is feladja.
Tapasztaltam ezt bántalmazó kapcsolatban élő embereknél is: egy idő után elhiszik magukról, hogy semmire sem képesek és maradnak. Akkor is, ha rossz, akkor is, ha fáj.

De mit lehet tenni?

Meg kell változtatni a megszokott gondolkodási és cselekvési mintázatokat. Át kell alakítani a saját gondolkodási sémáinkat, mert amit működtetünk ebben az állapotban, az nem a saját érdekeinket szolgálja. Ez pedig, ebben a létállapotban egyedül nem megy, tehát mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni. A sématerápia kiválóan alkalmas az önsorsrontó mintázatok átírására. Igaz, az út fájdalmas és nehéz.

De mégis megéri, mert ha végigmegyünk az úton, egy egészséges lelkű ember lépdel majd tovább, aki már kézben tartja az életét.

És hogy mi lett Gombóc történetének a vége?

Elkezdték rajzoltatni a kislányt. Megkérték, mutassa meg az alkotásain keresztül, ami vele történik. Pár nap után magától beszélni kezdett arról, ami bántotta. Ennek hatására az is kiderült, Zsannát rendszeresen bántják otthon, amit ő – jobb híján – a kis barátnőjén vezetett le. Rettegése és a vágya, hogy legalább valaki számára az egyetlen legyen vezette oda, hogy zsarnokoskodni kezdett.
Sok beszélgetés, szerető párbeszéd után minden a helyére került. Gombóc ma már boldogan játszik másokkal is, Zsanna pedig örömmel csatlakozik hozzájuk.

Nyitókép: Shutterstock