anyaság segítség család kibeszélő párkacsolat magazin rossz anya
Egy kisgyerekes barátnőm kapcsolata romokban hever. Még nincs 2 éves a gyermeke, de az anyuka feje felett lassan összecsapnak a hullámok. Egész nap otthon van a kicsivel, a párja pedig rendszeresen szemrehányásokat tesz neki azért, mert ennek ellenére szalad a lakás, Viki pedig estére olyan fáradt, hogy ülve elalszik a kanapén már 9 órakor.

Viki és Ádám öt éve alkotnak egy párt, s bár nem tervezték a gyermekáldást, amikor Viki bejelentette, hogy terhes, Ádám kitörő örömmel fogadta a hírt. Meg is beszélték, hogy a szülés után Viki otthon marad két évig és minden idejét, energiáját a babának, valamint a családnak szenteli.

A friss anyuka lelkesen vetette bele magát a feladatokba, most azonban, azt érzi, hogy az erőforrásai végére ért.

Maja, a pár kislánya rossz alvó, rossz evő, így Viki minden éjjel több órát ébren van vele, napközben pedig csak szalad a feladatai után: pelenkázik, játszik, mos, többféle ételt főz, takarít, pakol (ami persze nem látszik), délelőtt és délután is sétál a kislányával, este pedig úgy érzi magát, mint aki lefutott egy maratont.

Velem van a baj?

- Ádámmal megint veszekedtünk – sóhajt Viki és a tenyerébe támasztja a homlokát. - Én ezt már nem bírom! Kétnaponta megkapom, hogy miért van kupi, miért nincsenek kivasalva az ingei és egyáltalán mitől fáradok el, amikor egész nap itthon vagyok a gyerekkel?

- Elmondtad már neki, hogy mi mindent csinálsz egy nap? Hogy nem a körmödet reszelgeted lassan két éve?

- Tudod, milyen... hiába, mintha meg sem hallaná. Az éjszakázásra azt mondja, hogy aludjak napközben, amikor Maja. De ha alszom, akkor nincs vacsora, mert olyankor szoktam főzni... na akkor az a baj. Persze áthívhatnám anyut, hogy segítsen kicsit, de ha Ádám megtudja... legutóbb, amikor felvetettem, azt vágta a fejemhez, hogy lusta vagyok és rossz anya, amiért másra akarom bízni a lányunkat. Biztosan velem van a gond, más képes rendet tartani, friss kaját főzni és a gyerekkel is játszani...

- Nincs veled semmi baj! - jelentem ki határozottan.

- Biztos? - kérdezi félénken. - Másnál...

- Viki! Nincs más. Honnan tudod, hogy másnál mi van? Mert a játszótéren azt állítja, hogy az ő gyereke nem ébred fel éjszaka? Vagy azt mondja, hogy nála enni lehet a padlóról is? Honnan tudod, hogy így van és nem csupán egy nagy anyu-kamu az egész?

Forrás: Shutterstock

- Nem tudom, persze – von vállat, de látom, hogy nincs meggyőzve. - De Ádám is azt mondja, hogy az időbeosztásommal van a baj. Ha jobban menedzselném a napomat, akkor nem úsznék el. Pedig igyekszem. Megvan a pontos napirendünk, mégsem jut idő mindenre. Amikor pedig Ádám hazaér, annyira kimerült vagyok, hogy beszélni sincs erőm. Ő meg nem érti, miben fáradtam el. Azt mondja, hogy ez csak hiszti...

Szeretnék Vikinek tanácsot adni, de nem tudok. Nem tudok, mert ahhoz, hogy a kapcsolatukban ne okozzon feszültséget a jelenlegi helyzet, nekik kettőjüknek kéne változtatniuk. Leginkább azon, hogy Viki elfogadja, hogy kisgyerekes szülőként igenis nincs mindenre idő egy nap, valamint azon, hogy

Ádám belássa, hogy Viki nem vakációzik itthon, hanem keményen dolgozik.

Jól emlékszem erre az időszakra! Én sem voltam kipihent soha! Az én kisfiam 3 éves koráig rendszeresen felkelt éjszaka – volt, hogy tízszer, de volt, hogy csak egyszer, az azonban órákig tartott. Már ez az egyetlen dolog is annyira meg tudja borítani az embert, hogy utána egész nap szédeleg. Arról nem is szólva, hogy egy baba mellett nem lehet nyugodtan kávézni vagy akár pisilni. Hiába pucolnád a krumplit, teregetnél, próbálnál rendet rakni, ha egyszer sír a gyerek. Ha éppen matrica-korszaka van, akkor éjjel-nappal rajtad csüng - vasalnivaló ingek ide vagy oda.

Az az idő, amit az anyukák otthon töltenek a gyermekeikkel nem nyaralás, hanem 24 órás ügyelet, ahol minden percben ugrásra készen kell állni

És ez cseppet sem pihentető. Még aludni is úgy alszol, hogy fél füllel figyelsz.

Ezt persze vagy belátja valaki vagy nem. Ezért nem tudok Vikinek sem tanácsot adni. Mit mondjak neki? Hogy beszéljen ezredjére is Ádámmal, hogy hagyja ott neki Maját egy hosszú hétvégére és menjen el wellnessezni, mert akkor majd Ádám meglátja, hogy milyen pihentető egy kisgyerekre ügyelni és közben ellátni a napi feladatokat is? Lehet, hogy ezt kellene... de nem akarok egy újabb szöget verni a kapcsolatuk koporsójába. Mit tudok hát tenni? Érdemben sajnos nem sokat. Csak megpróbálom támogatni Vikit, legalább mentálisan, ha másképp is nem lehet.

Nyitókép: Shutterstock

Szerinted szégyen segítséget kérni, ha úgy érzed, nem bírod egyedül?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.