Mostantól helyetted is én élek tovább!

Egy esős napon ismerkedtük meg. Olyan sokszor felidéztem azóta... Bénán fordultam ki a parkolóból, majdnem elütöttelek, a ruhád csupa sár lett. Egy satufék után meredten szorongattam a kormányt, te pedig bosszúsan megkocogtattad az ablakomat. Láttam, hogy nagydarab vagy, dühös arccal, széles gesztusokkal. Féltem. Aztán belenéztem a szemedbe, és egy pillanat alatt rájöttem, hogy sosem bántanál. Egy perc múlva már nevettünk. "Büntetésből" meghívtál kávézni, úgy, ahogy voltál, sárosan, én pedig igent mondtam.

Utazgatni kezdtünk, felfedeztük a világot. Láttuk egymást örömteli extázisban, éppúgy, mint hulla fáradtan és csüggedten. Minden együtt töltött napunk, együtt töltött óránk megtízszereződött, annyira telezsúfoltuk kalandokkal, történésekkel. De sosem engedtük el egymás kezét, még nyűgösen, dühösen, veszekedés közben sem. Miután mindent megnéztünk, amit szerettünk volna, a fészeképítés örömei jöttek. Csendes eljegyzés, szűk körű lagzi. Közösen berendezett ház, melynek falai éppúgy magukon viselték a te kezed nyomát, mint az enyémet.

Máig sokat tűnődöm, mit kellett volna azon az átlagos napon másképp csinálnunk. Hogyan vethetett véget mindennek egy egyszerű baleset, mikor korábban annyi veszélyes és kockázatos dolgot túléltünk? Országokat stoppoltuk végig. Hatalmas sziklákra másztunk. Kalandozásaink során ellopták az autónkat, és kiraboltak minket. Miért hagyta a sors, hogy ennyi rizikós helyzetet épségben megússz, ha később egy hétköznapi motorbalesettel elvett tőlem?

Huszonnyolc voltam, mikor a nevem elé odakerült: "özvegy". Ez a rövid kis szó poklot, depressziót, kibírhatatlan fájdalmat jelentett. Előfordult, hogy hetekig nem keltem ki az ágyból, majd őrjöngve vetettem magam az életbe, azzal a titkos vággyal, hogy utánad haljak. Később megtanultam eljátszani, hogy túl vagyok a gyászon, de éjjelenként ugyanúgy ázottra bőgtem a párnáimat.

Ezennel elbúcsúzom hát. Sírva ugyan, de szilárd lélekkel. Bárhová is kerültél, tudom, akkor leszel nyugodt, ha látod, nem szenvedek tovább. Mostantól kettőnk helyett örülök minden egyes percnek.Továbblépek, de sosem feledlek el - csendes mosollyal őrzöm a szívemben az emlékedet.

Nyitókép: Shutterstock