Vajon te fel tudod mérni, hogy milyen férfi képes boldoggá tenni?

A héten voltam egy Almási Kitti előadáson, ahol elhangzott egy nagyon érdekes gondolat. A pszichológus szerint azért is hiúsul meg sok párkapcsolati kísérlet, mert mi magunk sem ismerjük saját magunkat, így fogalmunk sincs arról, ki az az ember, aki igazán boldoggá tudna minket tenni.

Tudom, erre első körben legyintesz, hogy micsoda hülyeség, te aztán pontosan tudod, milyen pasit vagy nőt akarsz magad mellé. Általában van egy pontos kép a fejedben, ki is lenne szerinted az ideális társ számodra - tudom, mert én is így működöm. A legutóbbi ilyen „ideális" pasi 2 hónap után közölte velem, hogy nem szerelmes belém és nem látja a közös jövőnket. Emlékszem, hogy egy héttel a szakítás előtt még halálosan szerelmesen táncoltam vele egy esküvőn és biztos voltam benne, hogy ő lesz a férjem. Igaz, a szex nem működött túl jól és nem tudtunk mély témákról beszélgetni, de én reméltem, hogy majd összecsiszolódunk és minden szép és jó lesz.

Hatalmas pofon volt, amikor vége lett. Először is hatalmasat csalódtam benne, mert nem volt velem őszinte, másrészt hatalmasat csalódtam magamban, hogy ezt ennyire benéztem. Teljesen belehabarodtam abba a képbe és illúzióba, amit én építettem a srác köré, nem láttam tisztán, hogy valójában ő kicsoda és azt sem, hogy mennyire mások vagyunk. Így három év távlatából tudom, hogy nem igazán illettünk egymáshoz, csak épp jó helyen voltunk jó időben, és mindketten vágytunk már egy párkapcsolatra.

Forrás: Shutterstock

Azt hittem, boldogok leszünk majd együtt, és akkoriban nagyon fájt, hogy tévedtem. De sajnos ez nem volt egyedüli eset. Legjobb példa erre még az a férfi, akit mindig életem legnagyobb szerelmének gondoltam és akire éveket vártam. Mindig is azt éreztem, hogy ő a tökéletes a számomra, vonzó kívülről-belülről. Csodáltam, vágytam rá és közben nem vettem észre, hogy valójában csak játszik velem és mindig úgy alakítja a dolgokat, ahogy neki a legjobb. Ma már látom, hogy a csillogó személyiség egy manipulátort takart, aki úgy rángatott, mint egy marionettbábut. Hiába tűnt tökéletesnek, messze nem volt az számomra.

Ezek után nagyon elgondolkodtattak Kitti szavai: vajon most már fel tudom mérni, hogy ki az a férfi, aki mellett hosszútávon is boldog lehetek? Mert általában, ha valakiért nagyon odavoltam, annak a történetnek sosem lett jó vége. Évek óta foglalkozom önismerettel, azt gondolom, hogy ismerem magamat, viszont azt is tudom magamról, hogy én is hajlamos vagyok arra, hogy a külső és az első benyomás alapján ítéljek. Nagyjából pár perc alatt eldöntöm, hogy az adott férfi érdekel-e vagy sem, pedig ennyi idő alatt még nem lehet sokat leszűrni a másikról.

Azt is megfigyeltem, hogy érdekes módon mégis sokkal többször vagyok önfeledt olyan férfiak társaságában, akik külsőleg nem annyira jönnek be nekem, velük valahogy sokkal jobban megtalálom a közös hangot és sokkal inkább önmagam tudok lenni. Persze ennek az is az oka, hogy ilyenkor nincs rajtam nyomás és megfelelési kényszer. De ilyenkor elgondolkozom azon, vajon nem kellene-e megelégednem azzal, hogy jól érzem magam valakinek a társaságában, ahelyett, hogy a kémiát és a rózsaszín ködöt hajszolom?

Az évek alatt megtanultam, hogy nem szabad ragaszkodni a fejünkben létező képhez a tökéletes társról. Ez nagyon beszűkíti a lehetőségeket és sokszor vakvágányra is visz. A szerelem bárhonnan érkezhet és bár tény, hogy vonzó egy szépen kidolgozott férfitest vagy egy feszes női fenék, ez még baromi kevés a boldogsághoz...

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek