Férfivélemény: Tényleg egyre több férfit ér el a hírhedt „férfimagány”?

Az elmúlt években egyre több pszichológiai és szociológiai kutatás vette górcső alá a férfiak globálisan végbemenő elmagányosodását, az eredmények pedig abba az irányba mutatnak, miszerint a jövő egyik jelentős problémájává válhat ez a jelenség. De mit érzékelünk ebből a mindennapokban és milyen okai vannak az úgynevezett férfimagánynak?

A magány nem ismeretlen érzés egyik nem számára sem, ahogy azonban a bánat sem összekeverhető a depresszióval, úgy magány és magány között is akad különbség. Egyre több kutatás mutatja ki, hogy a férfiak között évről évre nő azok száma, akik nem fel-felbukkanó negatív érzésként élik meg az egyedüllétet, hanem egy a depresszióhoz hasonló, állandósult állapotként. A legriasztóbb mértékben az 50-60 feletti korosztály esetében dokumentálták a jelenséget, azonban meglepő módon a fiatal, huszon-harmincas férfiak között is rohamos mértékben növekszik a „férfimagány" névre keresztelt állapot.

Az okokról sokféleképpen vélekednek a pszichológusok és a szociológusok, néhány kiváltó okot azonban a legtöbb szakember megemlít. Klisének hat, hogy a technológia adta lehetőségek nemcsak közel hoznak minket egymáshoz, hanem ezzel párhuzamosan távolítanak is, de úgy tűnik, hogy tényleg közrejátszik ez is, főleg akkor, ha online társkeresésről van szó. Az ismerkedés 21. századi formája legalább annyi pozitívumot hoz magával, mint negatívumot, de az emlegetett férfimagányra inkább az utóbbiak által gyakorolt hatás érvényesül.

Forrás: Shutterstock

Hivatalos, regisztrációs adatok alapján a legnépszerűbb társkeresőkön általánosan 60-40 százalékos arányban oszlanak meg a férfiak és a nők, ami egyrészt ahhoz vezet, hogy a férfiak közt jelentősen nagyobb verseny alakul ki a nők kegyeiért – bár ez talán annyira nem meglepő –, a megnövekedett „kínálat" miatt viszont a nők sokkal szúrósabb szemmel válogatnak a potenciális, romantikus partnerek között. A bőség zavara aztán oda vezet, hogy egyre több férfi érzi magát utolsó befutónak, ami egy idő és egy bizonyos szintű rendszeresség után könnyedén ejt sebet a férfiak mentális egészségén.

A pártalálási probléma persze csak egyetlen összetevője a jelenségnek, a férfiak általános érzelmi zárkózottsága és az érzelmeik kifejezésével kapcsolatos társadalmi stigma további dimenziókat ad a férfimagánynak. Ördögi kör, hogy az urak jelentős része továbbra sem fordul segítségért, amikor állandósult negatív érzelmekkel küzd, ez pedig tovább erősíti a magány és a depresszió érzetét. Egy 2019-es amerikai kutatás ráadásul azt is kimutatta, hogy az egyedülálló férfiak általában rosszabb anyagi helyzetben is vannak, mint a házas vagy párkapcsolatban élő társaik, ami tovább ront a magányos férfiak képén mind a saját, mind a társadalom szemében.

A helyzet tehát nem túl fényes, de azért nem kell egyből a férfinem hanyatlására gondolni, hiszen a jelenség elhatalmasodása megakadályozható a kimutatottan növekvő tendencia ellenére is. Ehhez azonban a társadalom és általánosságban a férfiak gondolkodásának változása is kulcsfontosságú. Egyrészt véget kell vetni annak az általánosan elterjedt elképzelésnek, hogy a férfiak esetében az érzelmek kimondása a gyengeség jele. Másrészt - és ebben már a férfiak felelőssége a legnagyobb - el kell fogadnunk, hogy igenis dolgozni kell kommunikációs képességeinken, érzelmi egészségünkön és a felfogásunkon. A férfimagány mögött lapuló társadalmi jelenségeket a mindennapokban a saját szemeinkkel is láthatjuk. Ezeket egyetlen ember nem képes megváltoztatni, mindannyiunk egyéni felelőssége, hogy a férfiak érzelemkifejezése ne a gyengeség jeleként legyen felfogva, hanem egy olyan természetes szükségletként, amit minden ember megérdemel.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek