Ültem a fürdőszobában a padlón, a lavórban. Gyógyfüves ülőfürdőt vettem, szülés utáni regenerációként. Ücsörögtem, méláztam, tökéletes semmiben léteztem. Nagyon kellettek minden nap ezek a percek. Nem sokról beszélünk, mindössze tizenöt percről, de nekem az a tizenöt perc felért egy-egy vérátömlesztéssel. Ez volt ugyanis az énidőm. Viccesen hangzik, de így igaz.
Édesanyám ott volt nálunk, tudtam, a fiam jó kezekben van. S amíg így van, én ülhetek az "agyi semmi dobozomban", a lavórban. Csak lestem ki a fejemből, képzeletben láttam magam. Pontosan érzékeltem, milyen lazák az arcizmaim. Már-már hülye fejet vágtam. De még az is lehet, hogy az is volt. Mindegy is. A lényeg, hogy ültem a meleg, illatos vízben és csak néztem a semmit. Azt hiszem, aki már szült, tapasztalta ugyanezt az első napokban.
Eljött a perc, hogy kiszálljak. A víz is kezdett hűlni, az idő is lejárt. Nekiveselkedtem. És nem sikerült. Beletelt pár percbe, míg felfogtam, mi történik. Megragadtam a lavór peremét mindkét oldalon és újra. Megint semmi. Megállapítottam, hogy beleszorultam a nyomorult lavórba. Először roppant értelmesen próbáltam magamhoz térni a semmiből. Aztán ledöbbentem. Hogy ez meg hogy lehet? Kicsi vagyok. A lavór nagy. Aztán persze kilogikáztam: elővettem a racionális agyamat és megállapítottam, hogy a víz ereje szorított be, légmentesen lezárva a kiutat. Elkezdtem vihogni. Micsoda hülye helyzet! Itt ülök a fürdőszobában a padlón egy lavórba szorulva. Egyre jobban nevettem, a végén még a könnyem is kicsordult. Erre lépett be anyu.
- Hát te meg minek örülsz ennyire? – kérdezte.
- Nézd már! Nem bele szorultam a lavórba?
Tágra nyílt szemmel nézett rám pár másodpercig. Látszott az arcán és a tekintetén, hogy felméri a helyzetet. Megvizsgálta, vajon szívatom-e? Vagy elment az eszem? Vagy tényleg komoly a helyzet?
Szó nélkül demonstráltam, hogy megkönnyítsem a helyzetét. Újra marokra fogtam a két műanyag peremet és nekiveselkedtem. Semmi. Kicsit meg is emelkedtem, a jobban láthatóság kedvéért.
Nem szeretném ecsetelni, hogy festettem, félig behajlított térddel, a lavórral a seggemen. Mint valami teknős, akinek lecsúszott a páncélja. Anyunak akkorára nyílt a szeme, mint egy levesestányér. Először csak a szája sarka kezdett vibrálni. Nyilván nem akart megbántani, de na! Lassan elkezdett remegni az arca. Láttam, hogy szorítja össze a száját. Figyelmesen néztem, mikor szakad át a gát, de tartotta magát. Így hát megkönnyítettem a helyzetét.
- Röhögjél nyugodtan. Nem kell visszatartani – közöltem fülig érő szájjal.
Erre anyu sem bírta tovább, kiszakadt belőle is a nevetés. Annyira nevetett, rázta az egész testét. Összegörnyedt, kapkodta a levegőt, fogta a gyomrát. Mondanom sem kell, hogy csatlakoztam. A végén könnyezve, visítozva röhögtünk mindketten. Végül kilihegtük magunkat, és szóltam:
- Szedjél már ki légy szíves!
- Hogy csináljuk?
- Nem tudom... fogd le két oldalról a lavórt. De elől legyél, ne legyen az arcodban az ülepem!
Ezen megint röhögtünk egy sort. Aztán folytattam.
- Én majd fogom elől, leszorítom. Számolok háromig, mindketten toljuk lefelé a lavórt, én meg kiszállok.
Nekiláttunk a kivitelezésnek. Anyu két oldalról, én elölről megragadtam az ominózus lavórt, és nekifeszültünk. Húztuk, vontuk, nem mozdult. Végül anyu megelégelte és rántott rajta egy hatalmasat. Egy óriási cuppanás kíséretében kiszabadultam a lavórból. A víz szanaszét kifolyt, én meg ott álltam fölötte. Gyógynövényes tócsában, pucér fenékkel. Anyu megkérdezte:
- Na, kijössz? Vagy mássz be a kádba és tedd rendbe magad. Addig feltakarítok.
- Inkább állj ide te is. Veszünk együtt gyógyfüves lábfürdőt.
Anyu megint rám meredt. Látszott, felméri, megbuggyantam-e? Aztán csak legyintett egyet vigyorogva.
- Na, másszál a kádba! Mindjárt ébred a fiad.
Így hát, letusoltam, anyu addig felmosott. Zuhanyzás közben azon filóztam, milyen jó lett volna, ha valaki beszél nekem erről az időszakról. Úgy érdemben. Hogy a rengeteg öröm mellett mennyi dolog merül fel, amit nem is gondoltam volna. A lavóros történet csak egy humoros epizód volt, de az biztos, hogy számos dologtól meg tudtam volna kímélni magam, ha valaki felkészít.
Azóta nagy hangsúlyt helyezek a szülésfelkészítéseken erre az időszakra is. Arra, hogy mire kell számítani szülés után, és mit lehet tenni? Hogy lehet a szokatlan helyzeteket megoldani? És hogy rendben van minden, akkor is, ha kaotikusnak tűnik.
A nevetés viszont mindenen átsegít.
Nyitókép: Shutterstock
Téged felkészített valaki a szülésre és az utána következő gyermekágyas időszakra?
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
