Egy találkozás, egy csók, ami 44 évesen is képes megváltoztatni mindent

Hirtelen belém hasít egy gondolat: „Hogy kerülök én egyáltalán ide? Úristen! Képes voltam egy randevúért órákat repülni. Negyvennégy évesen! Nekem teljesen elment az eszem! Eljönni egy idegen országba. Mi van, ha...?" Megrázom a fejem és hirtelen megpillantom a bőröndömet. Odalépek érte, felkapom a szalagról, majd a kijárat felé veszem az irányt. 

A reptér előtt keresek egy taxit, bemondom a hotel címét és elhelyezkedem a hátsó ülésen. A reptértől a hotelig jó fél óra az út. Ricsi már valószínű a szállodában van. Ránézek az órámra, negyed három. A randevúnk pontban öt órakor lesz. A gondolatra izgatottság fut végig rajtam.  

Kifizetem a taxit, bejelentkezem a recepción, elindulok, megkeresni a szobámat. A hatodik emeletre visz a lift, kiszállok, gyorsan rálelek a szobaszámra és benyitok a kulcskártyával. Azonnal megpillantom az asztalon a hófehér spanyol jázmin csokrot. Elmosolyodom. Mellette egy kis bokréta százszorszép, és egy nagy tál eper. Nagyot dobban a szívem. Egyik este a növények szimbolikájáról beszélgettünk. Tudom, hogy az eper szerelmet jelent és nem csak azt. Leteszem a bőröndöm és a számba veszek egy szem illatos, piros gyümölcsöt. Eszembe jut, hogy egyik este megszórtam cukorral pár szem epret és miközben beszélgettünk kézzel szemezgettem a tálkából. Mivel vele mindig olyan felszabadultan és spontán érzem magam, egyszerűen csak jóízűen falatoztam, és mint rájöttem le-lenyalogattam az ujjaimról a cukros eperlevet. Később azt írta nekem: „Szeretem az epres hangod." Így az epres hangom amolyan titkos kis szófordulat lett köztünk. És az eper szerelmet jelent, mint nem sokkal később megtudtam tőle.

Kézbe veszem a telefonom és keresni kezdem a százszorszép jelentését. „Hű szerelem, tisztaság, szerelem, mely mindent meghódít" – olvasom a képernyőn. A spanyol jázminnak nem kell utánanéznem, mert az a kedvenc virágom. Érzékiséget jelent.

Megfordulok és az ágy mellett az éjjeliszekrényen megpillantok egy szál fehér íriszt. Megnézem a jelentését: „Tisztaság". Pillantásom a vázához támasztott borítékra siklik. Az ágy szélére ülök, kézbe veszem a borítékot. Remegő kézzel bontom ki. Angolul van írva. A fejlécen ez olvasható: Divorce document. Hirtelen semmit se értek. Egy postit van a dokumentumra tűzve. Kézírással ez áll rajta:

„Nem miattad! Érted a gyorsított eljárás lett. Mert teljesen tiszta lappal, tiszta helyzetben szeretnék ma találkozni Veled. Szabad emberként, mert..."  

Annyira reszketnek az ujjaim, hogy nagyon nehezen boldogulok az olvasással. Pár sor után rájövök, hogy ez Ricsi hivatalos válási papírjának a fénymásolata. Tudtam a zűrös házasságáról, a két éve tartó se veled, se nélküled állapotról, hiszen mindenről őszintén beszélgettünk. Erről viszont nem tudtam. Érzem, ahogy az arcomon könnyek csorognak. Magam sem tudom, miért sírok pontosan. Olyan meghatottságot és melegséget érzek. Hogy valaki ennyire figyeljen rám. Hogy valakinek ennyire fontos legyen... Hogy én ennyire fontos legyek valakinek. Letörlöm a könnyeimet, felkelek és az asztalhoz megyek. Gyengéden megsimogatom a fehér virágok szirmait. Micsoda figyelmesség! Csordultig telik a szívem boldogsággal.

Van még két órám, úgyhogy kipakolom a bőröndömet, majd vizet engedek a kádba. Míg folyik a víz észreveszem a minibárt. Nem szoktam inni, de úgy érzem, most szükségem van egy italra. A vodka mellett döntök. Nem bajlódom pohárral, egyszerűen kiiszom az apró üvegből. Az alkohol jólesőn szétárad a bensőmben. Levetkőzöm, a fürdőbe megyek. Konstatálom, hogy egy icipicit se lettem nyugodtabb. Belépek a kádba, majd elnyúlok a jó meleg, illatos vízben. Hátradöntöm a fejem egy idegen ország idegen fürdőszobájának idegen kádjában. Becsukom a szemem és hagyom, hogy elkalandozzanak a gondolataim.

Ricsi a munkatársam.

Ő a cég kanadai kirendeltségénél dolgozik Vancouverben én pedig Budapesten. Úgy öt hónapja beszéltünk először egy videó meeting keretében, persze nem kettesben. Legalább tizenketten vettünk részt az értekezleten. Aztán a projektet megkaptuk mi ketten, ami nekem nagy előrelépés volt szakmailag. Ugyanezen a napon amilyen szép ívet vett felfelé a karrierem, úgy áldozott le a magánéletem. A férjem hirtelen rájött, mennyivel jobban mutat egy huszonkét éves lány mellett, így Zoéhez költözött. Aki magas, karcsú, szőke, hatalmas kék szemekkel és issza a férjem minden szavát. Nem mellesleg mindösszesen egy évvel idősebb az ikreinknél.

Szóval Krisztián Zoénál, a lányaink egyetemen. Nekem maradt a munka és esténként a borba és jégkrémbe fojtott önsajnálat. Egy hét bormámoros este után arra jutottam, hogy minden áron szeretném megmenteni a házasságom. Így aztán hozzáfogtam az önátalakításhoz. Fodrász, kozmetikus, néhány új ruha és megvettem az edzőterembe is a bérletet. Egy hónappal később a kollégák bókjaiból tudtam, jó úton járok. Közben Ricsivel napi szinten egyeztettünk a munka kapcsán és a projekt rendkívül jól haladt. Aznap, mikor a főnököm behívatott és amellett, hogy szuperlatívuszokban beszélt a munkámról, előléptetést ajánlott, Krisztiánnal sikerült összehozni egy közös ebédet. Elégedetten láttam, hogy szinte leesett az álla, mennyire megváltoztam. Még bókolt is nekem. Nem is keveset. Úgy tűnt, kezd sínre kerülni az életem. Két nappal később újra ebédelni hívott a férjem. Egészen kivirultam.

A harmadik alkalommal már azt is megtudhattam, nem is volt olyan jó ötlet összeköltöznie Zoéval.
Közben egészen megszoktam, hogy egyedül vagyok. Sőt, néha kifejezetten élveztem. Volt időm magamra, saját magamnak is tetszett az új külsőm és a férfiak érdeklődő pillantásokat vetettek rám. Ez nagyon jót tett az önbizalmamnak. Úgy tűnt, Krisztián is egyre nagyobb érdeklődést mutat irántam. Ricsivel rengeteget dolgoztunk és én nagyon élveztem a közös munkát. Úgy éreztem, minden nagyon jól alakul.

Aztán egyszer csak furcsa fordulatot vettek a dolgok. Azt vettem észre, hogy Ricsivel már nem csak a munkáról beszélgetünk. Rengeteget nevettünk, évődtünk. Elkezdtünk munkaidőn túl is beszélgetni. Rá kellett ébrednem, soha senkivel nem voltam még ennyire egy hullámhosszon. Egyszerre volt nagyon izgalmas és mégis olyan meghitt, otthonos érzés.

Valahogy az a két hónap összefolyik az emlékezetemben. Krisztián egyre többször randevúzni hívott, de valahogy nem volt az igazi. Ezeken az alkalmakon is alig vártam, hogy hazaérjek és beszélhessek Ricsivel. Hétvégenként együtt főztünk – skypon. Az időeltolódás miatt Ő korai ebédet, én késői vacsorát. Órákon át tudtunk beszélgetni.

Rengeteg újszerű és furcsa érzés kavargott bennem. Nem volt már kedvem Krisztiánnal randevúzni. Minden időmet Ricsivel akartam tölteni. Kezdtem bepánikolni a saját viselkedésemtől és főleg az érzéseimtől. Hiszen ennek semmi értelme! Hogy vonzódhatok valakihez, aki több, mint kilencezer kilométerre van tőlem? Pláne, akivel sosem találkoztam igazából. Itt az életem. A házasságom, amit rendbe kellene hoznom és úgy tűnik a férjem nagyon is nyitott erre. De... Én mégsem ezt éreztem. Én Ricsivel akartam lenni. Néha esténként csak feküdtem az ágyban és azt éreztem, szinte fáj a hiánya. A beszélgetéseink egyre mélyebbek és meghittebbek lettek, majd elkezdtek egyre intimebbé válni.

Mindenről őszintén beszéltünk, így pontosan tudtam, két éve hol válnak, hol nem a feleségével, ahogy Ő is tudta, mi történik az életemben, a házasságommal és velem.  

Közben Krisztián nem adta fel. Addig könyörgött, míg végül elfogadtam egy újabb ebédmeghívást. Azzal állt elő, mennyire megbánta az egészet, szeretne hazaköltözni és bármire hajlandó, hogy megbocsássak neki. Ott ültem az étteremben. Néztem a férfit, aki több mint huszonöt éve az életem része. Aki iszonyú jóképű, és az idővel csak még vonzóbb lett. Magas, kisportolt, széles vállú, ápolt és elegáns. A tudatom valami csalfa módon összehasonlította Ricsivel. Aki nem olyan magas, inkább mokány. Akinek nem olyan dús a haja. Aki nem olyan jóképű, inkább már-már csúnya. A hatalmas, kissé ferde orra, a túl sűrű szemöldöke, a karakteres vonásai. De a szeme. A különleges színű szeme, amiben annyi, de annyi érzés tud megcsillanni és ó, persze a gyönyörű, érzéki cakkos szája. Mert a szája az valami csodaszép. Érzem, ahogy elkalandozom.

Visszarángatom magam az asztalhoz. Krisztián. A férfi, akit őszintén szerettem. Aki megcsalt, becsapott és elhagyott. A gyerekeim apja. És igazából nem éreztem semmit. Nem éreztem a bizsergést, a vágyat, a szenvedélyt. Nem voltam csalódott, vagy dühös sem. Olyan volt, mint egy kedves régi barát. Miközben azt ecsetelte, milyen csodálatos vagyok, még mindig mennyire szeret és mekkora egy ökör volt, hogy majdnem hagyta ezt az egészet elveszni a saját hülyesége miatt, megszólalt a telefonom. Üzenetjelző hang. Ránéztem. E-mail Ricsitől. Úgy éreztem, nem tudok várni, hogy megtudjam mit küldött. Elnézést kértem és közben megnyitottam az üzenetet. Több melléklet volt benne. Elkezdett remegni és izzadni a kezem és fogalmam sem volt, miért. Végre megnyíltak a dokumentumok. Repülőjegy. Londonba. Holnapra. Holnapra? Szállodai szobafoglalás. Csak az én nevemre. Öt napra. Holnaptól? Újabb üzenet. „Szeretnék találkozni Veled. Én már úton vagyok oda." Annyira remegett a kezem, hogy attól féltem, elejtem a telefont.

A szívem a torkomban dobogott. Nem, nem dobogott. Zakatolt. Őrülten tombolt! Hirtelen ráeszméltem, Krisztián ott ül az asztal másik felén és aggodalmasan engem néz. Felpattantam, közöltem vele, sajnálom, nem szeretném, ha visszaköltözne, majd megbeszéljük, de nekem most mennem kell.  

Hazafelé felhívtam a főnököm és vészhelyzetre hivatkozva szabadságot kértem. Most pedig itt ülök egy londoni szálloda fürdőkádjában és majd kiugrik a szívem a helyéről, mert nemsokára élőben is láthatom. És nagyon félek is. Mert mi van, ha ezzel összetörik az illúzió? Annyiszor képzeltem el, annyit álmodoztam erről a pillanatról. Mi van, ha a valóság a nyomába se ér az elképzelésnek, az álmoknak? Nem kevésbé félek attól se, mi van, ha olyan lesz, mint az elképzeléseimben vagy akár jobb? Akkor hogyan tovább? Mi lesz...? Nem tudom eldönteni, melyiktől tartok jobban.

A történet a következő oldalon folytatódik, lapozz!