Szakítottatok?! De hát egy hangos szó sem volt köztetek - Hát épp ez az...

Kívülről harmonikusnak tűnhet egy olyan kapcsolat, amiben sosincs hangos szó, se viták, nézeteltérések, amiben mindig kulturált ember módjára az egyik enged, a másik meg némán szenved. Mert nekem ne mondja senki, hogy két ember képes úgy együtt élni, hogy mindig mindenben megegyezik a véleményük, tökre ugyanazok a vágyaik, elképzeléseik.

A mesében talán, de az életben egy ilyennek tűnő kapcsolatban bizony az egyik fél el van nyomva. Lehet, ő nem is érzi, hogy azok a kompromisszumok, amiket csendben megköt, igazából parancsok, amik előtt fejet hajt. Előbb-utóbb pedig a szolgaságból ki kell törni.

Én megéltem egy alá-fölérendelt viszonyt, amiben sosem veszekedtünk, elfogadtam mindent, amit a párom akart, és ő is így tett, ha én akartam valamit. Kölcsönösen nyomtuk el egymást úgy, hogy észre sem vettük, mi is elhittük, a kapcsolatunk szuper. A baj az volt, hogy egyikünk sem állt ki a saját vágyai, akarata mellett, ez pedig oda vezetett, hogy elkezdtünk átformálódni... Egyre vészesebben szorítottuk be magunkat egy olyan életbe, ahol vagy igazam van, vagy a másiknak van igaza. Ahol évek múltával már nem is mertünk vitába szállni, vagy igazán haragudni a másikra, mert féltünk. Féltünk attól, hogy kiderül, igazából nem is ugyanazt akarjuk, igazából ez nem is egy minta-kapcsolat. Aztán egyszerre telt meg a pohár, és kezdődött a heteken át tartó csetepaté, aminek a végén egyetlen konklúziót sikerült levonnunk:

Ha az első egy évben nem akartuk volna elkerülni a kimondott és megélt nézeteltéréseket, akkor esélyt adtunk volna arra, hogy igazán megismerjük egymást. Szakítottunk, mert rájöttünk, hogy ami köztünk volt szerelem, már a kezdetekkor halálra volt ítélve, annyira nem illettünk össze.

A mostani párkapcsolatomban nem követem el ezt a hibát!

Már az ismerkedésnél hangot adtam annak, ha valami nem tetszett. Nézzünk egy példát, ami elsőre banálisnak tűnhet, de alapjaiban határozza meg egy kapcsolaton belüli konfliktus kezelését!

A harmadik randinkról is elkésett, én meg kimondtam, amit erről gondolok. Nem csupán megjegyeztem bájos női mosollyal, hogy ez számomra kellemetlen. Nem is kezdtem játszmába, tehát nem kezdtem el én is késni, hátha észreveszi magát. Nem és nem. Én leültem és kifejtettem, hogy megalázó számomra ott állni 15 percig a kávézó előtt, rá várva. Sőt, ezzel azt érezteti velem, nem vagyok elég fontos, hogy időben elinduljon a találkozónkra, amitől én elszomorodom. Számomra nagyon fontos, hogy más idejével ne játsszak, és ezt várom el azoktól is, akik fontosak nekem.

Már közel három éve együtt vagyunk. Ebben volt számos nézeteltérés, vita, sőt veszekedtünk is, de azt már a legelején megbeszéltük, hogy ilyenkor sosem fogunk a másikra csúnya dolgokat köpködni. Nem ordibálunk egymással, a tettlegességre pedig sosem kerülne sor, tehát ez a fajta hevesség a normalitás és a másik tisztelete jegyében telik.

Igen, volt, hogy megbántottam, volt, hogy ő bántott meg engem, de ezek alkalmat teremtettek a békülésre, az érzéseink bizonyítására. Ez nem egy szenvedélytől túlfűtött olaszos kapcsolat, nem röpködnek tányérok minden este, hogy aztán forró ágyjelenettel záródjon. Egyszerűen csak két ember szerelme, akik kimondják, ha valami problémájuk van és közösen keresnek arra megoldást.

Nyitókép: Shutterstock