újrakezdés kibeszélő szerelem ex
Volt idő, amikor teljes meggyőződéssel hittem, hogy újramelegíteni csak a töltött káposztát szabad. Aztán saját tapasztalatból tanulva rájöttem, hogy ez baromság.

Valójában nem minden esetben veszett ügy az újrakezdés. Viszont, hogy ne fusson újra zátonyra a kapcsolatotok, nem árt betartani néhány fontos szabályt:

Olykor felejteni kell

Bármiről is legyen szó, a múltbeli sérelmeket meg kell tanulni elengedni. Fokozottan igaz ez egy újrakezdésnél. Ha ez nem megy, akkor felesleges kötéllel a nyakunkon fára mászni. Akkor el kell könyvelni, hogy végzetes hiba történt, és ennek egyszer és mindenkorra vége.

Bújj ki a rózsaszín felhő mögül!

Az értelmünket elhomályosító kábulat egy teljesem friss kapcsolatban is képes becsapni. De ha már két felnőtt arra adja a fejét, hogy újrakezdik azt, amit egyszer lezártak, akkor mindenek előtt kötelező kibújni a rózsaszín felhő mögül. Mégpedig azért, hogy a többi lépést tiszta fejjel tudják megtenni.

Még ugyanaz az ember vagy?

Változott a szakításotok óta a személyiséged? És az ő személyisége? Esetleg az élethelyzetetek? Változott egyáltalán bármi, ami pozitív vagy negatív hatással lenne a kapcsolatotokra? Ezt mindenképp végig kell gondolni, hiszen kétszer ugyanabba a gödörbe belelépni nagy hülyeség!

Forrás: Getty Images/iStockphoto/NemanjaMiscevic/Nemanjamiscevic

Adjatok időt magatoknak!

Megesik, hogy a múltbéli sérelmeket sikerül elengedni, és mindenki száz százalékban kimaxolta a személyiségfejlődést, plusz a jó szerencse is nektek kedvez. Így az újrakezdés mellett döntötök, ám az első adódó alkalommal azonnal egymásnak is estek. Ami borzasztó nagy hiba.

Nem azt mondom, hogy csináljatok úgy, mintha először találkoztatok volna, de kezdjetek el újból építkezni. A közös múltra pedig tekintsetek úgy, mint egy alapra, amire az új kapcsolat épülhet! Ha ez nem így történik, fennáll annak a veszélye, hogy elfelejtitek: csak azért, mert valaki már volt melletted, és most újra ott van, még mindig tenni kell érte, hogy ott is maradjon.

Ami történt, megtörtént.

Az utolsó és egyben az egyik legfontosabb dolog. Tudni kell figyelmen kívül hagyni azt, hogy mi történt abban az időben, amikor nem voltatok együtt. El kell tudni fogadni, hogy ami történt, az megtörtént - ez jó tanács egy friss kapcsolatnál is - és a jelenre kell koncentrálni!

Szóval újrakezdeni nem is olyan rossz dolog. A fent leírtakat betartva pedig még sikerülhet is.

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.