Szünetet tényleg azért tartunk, mert nincs bátorságunk szakítani?

"Beszélnünk kell" – ez az a mondat, amit kevés párkapcsolatban élő fogadna hatalmas örömmel. Mindannyian tudjuk, mi következik ezután. Egy olyan beszélgetés, aminek a végén a kapcsolat már nem lesz olyan, mint azelőtt volt, ha marad még egyáltalán valami a kapcsolatból. Amennyiben nem egyből szakításra kerül sor, akkor a másik klasszikus megoldást húzzuk elő a kalapból, a szünetet. Ez amolyan senki földje állapot, ami akár lehet hasznos is, de ez csak attól függ, hogy miért jutottunk erre a megoldásra.

Sokszor ugyanis ez a bizonytalan állapot kegyetlen kínzás annak, aki még maradna, és tortúra annak, aki már menne. Idegességgel és frusztrációkkal teli néhány hét, mely során félig még reménykedünk, ugyanakkor valahol már temetjük és siratjuk is a kapcsolatot. Ha csak azért jutottunk erre a megoldásra, mert hirtelen megijedtünk a szakítás véglegességétől, mert még nem állunk teljesen készen arra, hogy elengedjük a másikat, ha nem akarjuk egyből összetörni a szívét, ha félünk attól, hogy megbántjuk, akkor ez tulajdonképpen csak a szakítás előszobája, egy váróterem, amiben azért töltjük az időnket, hogy összeszedjük a bátorságunkat, mielőtt kilépnénk az ajtón.

Előfordul, hogy az egyik fél fürdőzik ebben a helyzetben, mert már megízlelte a vágyott szabadságot, a másik pedig szenved az elkerülhetetlen rossz bekövetkeztétől. Ha ennyire különbözőek a kialakult helyzetre adott reakciók, abból már lehet sejteni, hogy ez a szünet nem a kapcsolat javítását szolgálja, ez csak egy lassan lehúzott ragtapasz, amiről tudjuk, hogy a szükségesnél sokkal több fájdalmat és szenvedést okoz, mert nincs rosszabb, mint a hiábavaló reménykedés és a bizonytalanság.

A szünet azonban nem feltétlenül rossz, és nemcsak azért juthatunk erre a döntésre, mert nem vagyunk elég bátrak meghozni a véglegeset. Sok olyan helyzet alakulhat ki egy kapcsolatban, amikor jót tesz egy kis távolság. Egyrészt hiányozni az tud igazán, aki nincs jelen, egy kis szünet ennek is jó mércéje lehet, másrészt könnyebb tisztába kerülni a valódi érzéseinkkel akkor, ha a másik nincs mindig körülöttünk. Ha hatalmas feszültségeket, veszekedéseket okozó helyzetben döntünk a szünet mellett úgy, hogy közben az egymás iránti szeretetünk nem kérdéses, akkor mindenképpen hasznos lehet a távolság. Fontos azonban észben tartani, hogy a szünet nem szakítás.

Ha helyesen töltjük el, akkor egy ilyen helyzet mindig a hasznunkra válik, de nem mindegy, meddig tart, ezért ebben érdemes előre megállapodnunk.

Azzal azonban nem árt vigyázni, hogy ne kerüljünk a szakítási nosztalgia csapdájába. Ha hirtelen eltűnik mellőlünk valaki, aki addig mindig jelen volt, néha akkor is hiányozni kezd, amikor pontosan tudjuk, hogy a kapcsolat már menthetetlen, és mindketten akkor járnánk jól, ha esélyt adnánk egymásnak és magunknak a megfelelő partner megtalálására. Ilyenkor hirtelen eluralkodik rajtunk az egyedülléttől való félelem, miközben csak a boldog emlékekre koncentrálunk, arra pedig egyáltalán nem, amiért ez a helyzet kialakult. Bár nem túl romantikus, a listák és jegyzetek készítése segít világosan látni, hogy a szünet után végül a mindkettőnk számára legjobb utat válasszuk.

Nyitókép: Shutterstock