Miért olyan bonyolult a szerelem?

Fiatalabb koromban könnyen ment az ismerkedés. Elmentem egy buliba és tuti leszólított egy (vagy inkább több) srác, néha pedig elég volt kilépnem az utcára, és máris odalépett hozzám valaki. Manapság azonban már minden nehezebb. Én is öregebb lettem, és a férfiak is sokkal zárkózottabbak, mint 10-15 éve.

Egy hete voltam egy ismerkedős rendezvényen, ahol leült az asztalomhoz egy szimpatikus srác. Beszélgettünk, s úgy éreztem, talán még kémia is van köztünk, mégsem történt semmi. Nem közeledett felém, nem hívott meg egy italra, nem kérte el a számomat. Hazafelé arról győzködtem magamat, hogy nem baj, legalább volt egy kellemes estém, de valójában nagyon elkeseredtem.

Nem először fordult elő, hogy egy számomra vonzó férfi nem kezdeményezett nálam, amin normál esetben könnyen túllépek, de ez most más volt. Feljöttek bennem az elmúlt hónapok, évek kudarcai, sérelmei, dühös voltam és egyben végtelenül szomorú. Azt éreztem, hogy hiába teszek meg mindent, az életem ezen területe nem változik, tehetetlennek éreztem magam.

Néha csodálkozva figyelem az ismerőseimet, vagy éppen a hazai celebeket, akik kijönnek egy kapcsolatból és pár hónap múlva már egy másik férfi vagy nő oldalán parádéznak nagy boldogan. Mégis, hogy csinálják? Én 2,5 éve vagyok egyedül, rendszeresen járok rendezvényekre, programokat csinálok, mégis elkerül a nagy szerelem. Tudom, erre a bölcsek azt mondják, hogy egyrészt ne méregessük magunkat másokhoz, másrészt pedig minden embernek megvan az a terület az életében, ami nagy kihívásokat tartogat. Valakinek ez a karrier, a pénz, nekem pedig kétségkívül a párkapcsolat. S ettől nem kellene rosszul éreznem magam, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem így van.

Forrás: Shutterstock

A harmincas éveim első feléig - mondhatni - könnyen ismerkedtem. Suliban, munkahelyen, buliban, angol nyelvtanfolyamon, rendezvényeken, utazások során. Akkoriban talán sokkal nyitottabb is voltam, még nem volt bennem ennyi blokk és görcs, nem ketyegett a biológiai órám és nem nyomott agyon a társadalmi elvárások súlya. Mindig is egy naiv és romantikus lány voltam, aki kétségbeesetten kereste a szerelmet. Ennek köszönhetően sok férfiba beleláttam, hogy biztosan ő lesz a nagy Ő, ezért aztán nagyon sok csalódás ért, és szép lassan bezártam. Ma már szerencsére sokkal bölcsebb és tudatosabb vagyok, már nem engedek be akárkit az életembe. Ennek azonban az a következménye, hogy bár a rossz érzéseket kizárom, a boldogság is nehezen szűrődik be.

De, miért ennyire bonyolult a szerelem? Miért ilyen nehéz boldog párkapcsolatot kialakítani, amikor valójában annyira könnyűnek tűnik? Miért találom meg ennyire nehezen a párom, amikor elvileg egy csomó szingli férfi rohangál az utcákon?

Évek óta kutatom ezt a kérdést és számos válasz érkezett: az egyik kedvencem, hogy a személyiségfejlődésemet szolgálja a sok egyedüllét. Aztán persze vissza lehet vezetni mindent a gyerekkoromra, ami nem volt olyan rossz, csak éppen a biztonságos kötődést nem tapasztaltam meg. Ha nagyon spirituális akarok lenni, azt mondom, hogy nem jött még el az ideje, de ha úgy kell majd lennie, akkor akár egy parkolóban is összefuthatok a nagy Ő-vel.

„Mindig minden úgy van jól, ahogy van" – hallom sokszor. Az emberi szenvedés legfőbb okozója, hogy nem fogadjuk el a sorsunkat, hanem ellenállunk, mást akarunk. Pedig mindig éppen az adott élethelyzetből tanulunk a legtöbbet, avagy nekem még mindig a szingliséggel van dolgom. Ami viszont biztos, hogy ez egy múlandó állapot és nem tart örökké. Csak néha nagyon nehéz türelmesnek lenni.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek