Egy sztori - két író: Egy szuper(szörnyű) randi története

"Férfi és nő hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi a nőt, a nő a férfit." - mondta Karinthy, és ezt nem igazán tudjuk megcáfolni. És bizony ez az örök érdekellentét, például egy randin is...

 

A férfi gondolatai

Azt hiszem, ilyen csodálatos napom már régen volt. Az idő kegyes volt hozzánk, ez a lány pedig elképesztően gyönyörű! Bár már régen nem tekertem, remek ötlet volt a biciklitúra. Hagytam előremenni, így megcsodálhattam minden mozdulatnál a formás alakját és csípőjének ringását. Hihetetlenül sportos, időnként komolyan feladta a leckét a tempó, amit diktált. Próbáltam nem lemaradni - azt hiszem, semmit sem érzékelt abból, hogy a kondim már nem a régi.

 

Nem is tudom, mi volt ebben a napban a legjobb, egyszerűen minden tetszett. Oké, a fasírtos szendvics nem volt valami jó ötlet, de tényleg olyan aranyosan fintorgott még arra is. Valójában nem történt köztünk semmi, mégis olyan közelinek éreztem magamhoz.  

Volt egy pillanat, amikor igazán bensőséges volt a dolog. Egy meredek partoldalon ereszkedtünk le, keze az én kezemben, egymásra voltunk utalva, egymást segítve tudtunk csak haladni. Mindössze csak egyszer csúsztam meg, akkor ugyan kisöpörtem alóla a lábait, de úgy, tűnt nem haragszik érte. Picit megsérült közben, de én észnél voltam, és sikerült igazán oltalmazóan fellépnem - szerintem ez csak adott a romantika faktorhoz.

Este, amikor elváltunk egymástól, szelíden hárította a közeledésem, látszott a szemén, hogy nincs ellenére - de talán korainak érezte. Hiszen ő nem olyan lány! Biztos vagyok benne, hogy fogom még látni. Azt is mondta, hogy majd ő hív. Ilyenek ezek a lányok, nem tudják kezelni, ha egy igazi férfival találkoznak, idő kell nekik. És én megadom neki azt, amire szüksége van.

Forrás: Shutterstock

A nő gondolatai

Életem egyik legszarabb randiján vagyok túl. Ez a pasi tök nem normális. Eddig úgy tűnt, jól megértjük egymást, de most már úgy gondolom, ez is csak szórakozik velem...

Most találkoztunk másodszor, elmentünk biciklitúrára. Szerintem nem jövök be neki, mert állandóan csak mögöttem kullogott, úgy tekert hátul, mint ahogy apám kísérgetett gyerekkoromban. Nem tudtam hozzászólni, állandóan hátra kellett forgolódnom, ha mondani akartam valamit. Ő meg csak hümmögött. Láthatóan halálosan hidegen hagyta, amiről dumáltam. De akkor minek hívott el? Közben attól rettegtem, hogy pofára fogok esni a bringával - az meg vér ciki.

Ő végig teljesen máshol járt. Abszolút nem figyelt sem rám, sem a környezetére. Próbáltunk leevickélni egy meredekebb partszakaszon, mikor egy akkora kőbuckán esett át, amit még egy másik kontinensről is ki lehetett volna szúrni. Persze ahogy hengerbucskázott lefelé, engem is elsodort, én meg jól elharaptam a nyelvem. De még azért lehetett volna menteni a helyzeten, ha a nagy ijedtség után röhögünk egy jót.

Ehelyett "Mr. Laza vagyok" totál befeszült, mintha leszakadt volna a fejem. Károgott, hogy: "Jaj bocsi, jaj de sajnálom, hívjunk orvost!" Orvost? Azért, mert ráharaptam a nyelvemre? Ki vagy te, a nagyanyám? Ő képzeli bele minden fejfájásba, hogy biztos agytumorom van. És ez a hapsi akarja nekem előadni a macsó férfit? És hogy ő mennyire szereti a váratlan helyzeteket? Beszarok!  

Azt sem értem, hogy folyton az intimitásról beszél, de közben úgy tartotta tőlem egész nap a távolságot, mint macska a víztől. Szerintem csak simán nem érdeklem. Egy programnak jó voltam, de mivel az első találkozó után nem tettem szét a lábam, ezért a másodikra már totálisan meghülyült.

Este éppen ezért rövidre zártam a búcsúzkodást: bedobtam a "ne keress, majd én hívlak" lekoptató dumát. Jó éjszakát! Hát az is biztos, hogy soha a büdös életben nem fogom felhívni. Megint egy hím, aki hangoztatja, hogy mekkora férfi, közben meg azt se tudja, mit csinál. Én viszont tudom: kérem a következőt!

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek