Hazugságok hálójában: a férfiak vagy a nők a füllentés bajnokai?
Aki azt állítja, hogy párkapcsolati szituációban még sosem lódított vagy hallgatott el bizonyos információkat, az hazudik. A teljes igazságot gyakorta még akkor is embert próbáló lehet elmondani a másiknak, ha őszintén szeretjük őt – sőt, sokszor akkor válik igazán nehéz feladattá.
Legyen szó kegyes füllentésről vagy plafonszakasztó hazugságról, bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy nem fedte fel a valóságot kedvese előtt, és erre – természetesen – nyomós oka volt. Vagy mégsem?
Néha úgy tűnik, a romantikus viszonyokban kettős mércét alkalmazunk az őszinteséggel vagy annak hiányával kapcsolatban. „Jó, jó, hazudtam, de az ő érdekében tettem." vagy „Tény, hogy akkor nem mondtam igazat, de az más volt, nem olyasmiről kamuztam, mint ő azon a bizonyos napon Krisztus előtt 625-ben, amiről amúgy képernyőfotóm is van.", és még sorolhatnánk a kifogásokat.
Miért hazudnak a férfiak és mi a nők lódításának oka?
Hogy melyik nem ferdít többet, arról nem érdemes vitatkozni, sokkal fontosabb az, hogy mi motiválja az urakat és a hölgyeket a mismásolásra.
A témában folytatott kutatások alapján a férfiak rendszerint önös érdektől vezérelve füllentenek párkapcsolati szituációkban, pontosabban önmagukat akarják jobb színben feltüntetni, illetve szeretnék elkerülni a leszúrást, a nyaggatást. A nők ezzel szemben legtöbbször mások lelki békéje és a kapcsolati bizalom megőrzése érdekében fanyalodnak az őszintétlenségre.
Ezek a viselkedésminták valószínűleg az őskorból erednek, hiszen „a teremtés vadászó, halászó, családfenntartó koronája" nem engedhette meg magának azt, hogy gyengének vagy hiteltelennek lássák őt, a nők pedig már hajdanán is jól értettek az otthon melegének megőrzéséhez és a csoporton belül kialakult konfliktusok elsimításához.
Természetesen mindkét nemre igaz az, hogy azért sumákolnak, hogy abból előnyük származzon, és ezt már egészen kicsi korunkban megtapasztalhatjuk, hiszen amit anyu-apu nem tud, az nem fáj nekik, következésképpen nekünk sem.
Akik szigorú szülők mellett, tilalmak erdejében cseperedtek fel, hajlamosabbak lehetnek a hazudozásra, mint azok, akiket nem neveltek túl kemény kézzel. A korlátozó közegben élő gyerkőc lassan megtanulja, hogyan lehet kijátszani a gondviselőket, és azt a káros képzetet teremti meg magában, hogy a hazugság a béke és a nyugalom záloga. Ez rengeteg konfliktust és szívfájdalommal teli percet eredményezhet későbbi párkapcsolataiban, hacsak nem dolgozik magán tudatosan, hogy kigyomlálja elméjéből ezeket a negatív mintákat.
A tündérmesébe illő felfogás szerint annak semmiképp nem hazudunk, akit szeretünk, ám egy párkapcsolat soha nem annyira szeplőtelen, hogy mindkét fél minden esetben sértődés nélkül elviselje a teljes igazságot. El kell fogadni, hogy férfi és nő másképp működik, mindketten mást gondolnak főbenjáró bűnnek és tolerálhatónak, ha pedig valaki rátalál arra, aki mellett ezek a szabályok érvényüket vesztik, akkor halleluja, soha ne eressze, harcoljon érte a nehéz időkben is!
Egy igaz szerelmi kötelék ideális esetben olyan szentély, ahová a csalfa, hazug világból menekül az ember, épp ezért fáj annyira, ha valamelyik fél megtöri ezt az egységet.
Ennek fényében pedig nem is az a legfontosabb kérdés, hogy valaki a párja őszinte érzéseit semmibe véve, komoly kérdésekben hazudik, azt miért teszi, hanem az, hogy ha van szíve ezt meglépni, akkor egyáltalán megérdemli-e, hogy együtt legyen az illetővel.
Nyitókép: Shutterstock