Szakítottunk, elment, és most ismét együtt dolgozunk: mit tegyek?

A szakításom után nagy kő esett le a szívemről. Az exem végre talált munkát, és úgy tűnt, hogy csak rövid ideig kell kínosan kerülgetnünk egymást. Aztán két hónappal később, egy reggeli meetingen bejelentette a főnököm, hogy hétfőtől újra együtt a csapat: Peti visszajön hozzánk dolgozni.

Nem akartam hinni a füleimnek. Szerencse, hogy a terem hátsó végében ültem, különben mindenki látta volna, hogy totál leizzadtam idegességemben. A szakításunk nem volt viharos, békében elváltunk egymástól, de szívből örültem, hogy nem kell már együtt dolgoznunk. Egyszer már jártam így, és nagyon rosszul éltem meg azt az időszakot. Egy másik exemmel még fél évig kerülgettünk egymást, és miután összejött az egyik kolléganőmmel, kénytelen voltam önszántamból felmondani.

Egész nap feszült voltam, és alig vártam, hogy felhívjam pár barátnőmet. Életmentő tanácsra volt szükségem, azonnal! Első körben próbáltak megnyugtatni, és mondták, hogy felnőtt emberek vagyunk, ne görcsöljek rá, és egyébként sincs semmi okom aggódni Peti miatt. Nem szeretném, hogy teperjen, de azt sem azt, hogy levegőnek nézzen. Az lenne a legjobb, ha egyszerűen ignorálnánk egymást a közeljövőben. Ám így, ha ismét ugyanabban az irodában leszünk, mindez teljesen esélytelen.

Kétségbe estem, és elkezdtem számolni, hány szabad és boldog napom maradt hátra. Az univerzummal is szerencsét próbáltam, hátha úgy alakítja a történéseket, hogy Peti mégse tudjon hétfőn kezdeni. Boszorkányságnak tűnt, de teljesen ledöbbentem, hogy végül tényleg nem jelent meg a reggeli értekezleten. Egy súlyzó ráesett a lábára a szombati edzés közben, úgyhogy jó ideig nem fog tudni bejönni az irodába. Azonban online csatlakozott, és megnyugtatott mindenkit a jóllétéről.

Forrás: Shutterstock

Szégyelltem magam. Nem elég, hogy a nap hátra lévő részében haszontalan voltam, de még valami rosszat is okoztam másnak a kívánságommal. Fogalmam sincs, végül miért döntöttem úgy, hogy este meglátogattam Petit. Bűntudatom volt, és vittem neki egy adagot a kedvenc olasz tésztájából. Beengedett, beszélgettünk, sőt egy cseppet sem volt furcsa neki, hogy ott vagyok. Igazából meg sem kérdezte, minek köszönheti a látogatásomat. Két órát voltam nála, aztán este 8 fele jeleztem, hogy el kell indulnom haza. Viccesen megjegyezte, hogy máskor is meglátogathatom, de legközelebb ő állja a vacsorát. Mosolyogtam, majd elbúcsúztunk egymástól.

Azon az estén valóban azért mentem oda, mert megbánást éreztem, amiért felelőtlenül kívántam. Ám a többi alkalommal sokkal nyugodtabban és szívesebben érkeztem hozzá. Elmondtam őszintén, hogy mennyire frusztrált és ijedt voltam, amikor kiderült, hogy visszajön hozzánk. Rájöttem, hogy mennyire nem ismertem őt, valamint arra is, hogy mindvégig a régi tapasztalataim és félelmeim befolyásoltak. Normálisan és éretten kezelte a múltunkat, egyáltalán nem volt félnivalóm.

Úgy éreztem, mintha Petivel újra az ismerkedési fázisba csöppentünk volna, sőt egy teljesen más oldalát mutatta meg, mint amit korábban megismertem belőle. Eltelt jó pár hét, és mire rendbe jött a lába, úgy döntöttünk, hogy adunk egy újabb esélyt a kapcsolatunknak. Ismét a reggeli meetingen találtuk magunkat, párként foglaltunk helyet, a főnökünk pedig nem hagyhatta ki, hogy Petinek nem csak az állása miatt érte meg visszatérnie hozzánk.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek