szerelem kibeszélő magazin illúzió szakítás szerelmi bánat fájdalom
Legyünk őszinték: a szerelem elvesztése fáj. Gyötörnek az emlékek: az arca, a gesztusai, a hangja. A közösen töltött idő tizenhat tonnás súlyként nehezedik a lelkünkre. Ez nem más, mint gyász, ami kemény dolog - mindannyian átéltük, legalább egyszer, kétszer, akár többször.

Ilyenkor a környezetünk mondhat bármit, "Jön a következő villamos.", "Amúgy is tönkrement volna!", "Neked is jobb így!" - a szokásos, unásig ismert mantrák. Persze ezek annyit érnek, mint halottnak a csók, nem érzünk semmi mást, csak keserűséget. Viszont rutinos párkeresők jól tudják: a sok hülyének valójában tökéletesen igaza van! Hiszen "röpke" hat, nyolc vagy huszonnégy hónap múltán mi magunk is átlátjuk majd, hogy semmi értelme nem volt már az egésznek.

Másrészt fura módon még sok év elteltével is hajlamos megremegni a kezünk, ha esetleg egy véletlen folytán képbe kerül az ex. Hiszen legintimebb, legérzékenyebb pontunkon üt nagyot egy szakítás, ha legalább egy kicsit is éreztünk valamit a másik iránt...

Az a helyzet, hogy a szerelem nemcsak vak, hanem ostoba is. A szerelem igazából "mi magunk" vagyunk. Ez hogy értem? Hát úgy, hogy szinte semmi köze sincs a másiknak ahhoz, hogy mi beleszerettünk. Persze, vannak azok a női bájak és férfiúi vonások, személyiségjegyek, amik sokaknak elcsavarják a fejét, de lássuk be: valójában a saját elképzeléseinket húzzuk rá a másikra. Azaz mi magunk teremtjük meg a szerelmünket.

Forrás: Shutterstock

Ez igazából érthető is, hiszen minden emberben adott az igény a lelki kapcsolatra, így a futószalagon érkező jelöltek közül az kapja meg a köntöst, aki a lehető legközelebb áll az elképzeléseinkhez. De nemhogy tökéletes nem lesz, kifejezetten úgy kapja a meó pecsétet a szívünktől, mintha azt akarnánk elhitetni magunkkal, hogy a teletömött óriás bőröndünk bele fog férni a repülő az utasterébe felvihető keretbe...

A szerelem agyrém, a tudat zavara. Persze pont ez a szépsége, de mint minden drog, magasba repít, majd hamar a mélybe ránt. Igen, igen, átalakulhat szeretetté - a szerencsés kevesek mindig ezt mondják, és igazuk is van.

De kevésbé szerencsés esetben, amikor elmúlik, és el kell válni, akkor jön a feketeleves: a szerelmi bánat, ami pokoli élmény. Különösen kellemetlen az utózöngéje, vagyis az a rész, amikor már teljesen jól vagyunk, de üres perceinkben mégis felmerül a "mi lenne, ha..." abszurd gondolata.

Lényeg a lényeg: a szerelem csupán a fejedben létezik, sehol máshol.

Kedves hazugság, önáltatás. De talán igaza van azoknak, akik szerint az életben minden illúzió, és pontosan ezért érdemes élni. Nem vagyok "ellensége" a szerelemnek, de remélem, minimális segítséget nyújt azoknak, akik éppen egy tönkrement kapcsolat közepén ülnek, ha tudják, "csak" arról van szó, hogy átmeneti elmezavarban szenvednek.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.