Ott követed el a legnagyobb hibát, hogy mindenáron meg akarod úszni a fájdalmat

- Úgy, hogy akár testről, akár lelki fejlődésről beszélünk, instant dolgot akarsz. Fájdalommenteset. Gyorsat. Olyat, ahol semmit nem kell letenni az asztalra. Ahol nem kell küzdeni, alámerülni. Ahol nem kell semmi kényelmetlennel találkozni. Ahol nem kell szembesülni a sötétséggel. Pedig az Út, eleinte mindig fájdalmas. Sokszor nem a betegség fáj a legjobban, hanem a valódi gyógyulás. A sebek is akkor lüktetnek legjobban, mielőtt átfordulnak és igazából gyógyulni kezdenek. A lelki út sem sétagalopp az elején, hiszen szembesülni kell a megváltatlan és fel nem ismert, elnyomott árnyék részeiddel is. De inkább kapkodod a pirulákat, ahogy kezdődik valami a testedben, máris pánikba esel és azonnal bedobsz valamit. Pedig a fájdalom jelzés.

Ott aztán meg keresheted majd az okát, áshatsz és kénytelen leszel egyre lejjebb merülni önmagadban. Addig csinálja ezt veled az élet, amíg meg nem adod magad. Először csak apró jelzéseket küld, de ha homokba dugod a fejed, egyre erőteljesebben jelez majd, aztán a végén akkora pofont kapsz, hogy a fal adja a másikat. Azt javaslom, ne várd meg ezt a pillanatot.

A tanítvány kukán üldögélt a mestere lábainál és azon gondolkodott, biztosan megőrült ez az ember. Arra biztatja, fájjon és még örüljön is neki?! Végül felállt, illendően elköszönt a mesterétől és távozott. Kétségekkel és száguldozó gondolatokkal volt telve. Elhatározta, keres egy másik tanítót. Aki nem beszél hülyeségeket, aki szép és pozitív dolgokról mesél neki. Így is lett, nekilátott a kutakodásnak.

Előadásokra, tanfolyamokra, hétvégi kurzusokra járt, melyek egytől-egyig azt hirdették, ők az egyedüli igazság tudói, s ha csatlakozik hozzájuk, egy csapásra kinyílik a harmadik szeme, mesterré avatják, neki semmit nem kell tenni, csak leperkálni a megadott összeget és máris övé lesz a tudás. Majd ők elintézik, megoldják, kioldják, neki nem is kell magán dolgoznia, mert ezek a módszerek anélkül fogják őt teljesen megvilágosodottá, tudatossá és gyógyulttá tenni, hogy bármit is kapirgálni kellene.

A tanítvány eleinte boldogan merült el ebben a szép, rózsaszín világban, de amikor egy idő után azt tapasztalta, hogy nemhogy jobban lenne, de egyre rosszabbul érzi magát, a problémái pedig fokozódnak, magában kezdte keresni a hibát. Ami teljesen rendben van, de kell hozzá a józan paraszti ész is. Ugyanis annak hiányában a kereső könnyen elvész a depresszióban, mert a hamis tanítások szerint biztosan csak azért nem javul semmi, mert ő nem elég pozitív, mert nemcsak a jó dolgokat látja meg, holott mindössze arról van szó, az önmagával való foglalkozás és önismeret hiányában semmi mást nem csinált, minthogy elaltatta önmagát.

A szégyenletes tetteinkkel - mindenkinek van legalább egy olyan dolog az életében, aminek még az emlékétől is menekülne - vagy éppen azzal, amit nem tettünk meg, amikor kellett volna. Meg kell látni a nem működő vagy sérült mintázatainkat, hogy át tudjuk őket programozni, hogy jobbá, teljesebbé válhassunk, s ne lépjünk újra és újra ugyanabba a folyóba.

A tanítvány fogta magát és szégyenszemre visszakullogott jól bejáratott mesteréhez. Meglepetésére a mester mosolyogva, őszinte örömmel fogadta, s csak ennyit mondott:

- Hát megérkeztél. Most már az Úton vagy.

A tanítvány pedig Mestere útmutatását követve, annak teljes oltalmát élvezve, önként bucskázott alá a sötétségbe, s fényt talált.

Nyitókép: Shutterstock