Drágám, matematikailag is bizonyított, van esély a boldog házasságra!

Tudnia kell, hogy akárhányszor csak megpillantom, az életkedvem négyzetre emelkedik, a pozitív érzéseim hatványozódnak – ahol a kitevő biztosan n> 4 -, a szívem rezgőmozgására az Ön oszcilláló ereje fékező erő nélkül hat és beláthatja, hogy így érzelmeim áradásának amplitúdója a maximumát is meghaladja.

Kissé elszomorított, hogy ez közel kétezerszer kevesebb, mint a Földön kívüli értelmes életformák lehetséges száma. Mivel így 1 a 285 ezerhez annak az esélye, hogy egy adott este összefussak a lehetséges ideális partner valamelyikével, beláthatja, nem maradt okom arra, hogy bulikba járjak ismerkedni. Nos, aztán összefutottunk a könyvtárban. Jó. Lesodortam Önt a lábairól, amiért újfent elnézését kérem. Amiért a Független valószínűségi változók összegeinek határeloszlásai című könyvet a lábára ejtettem, azért külön is bocsánatát kérem. Ó tudja, aznap, bármilyen izgalmas is Gnyegyenko és Kolmogorov tanulmánya, egyszerűen nem tudta lekötni a figyelmemet. Én csak Önről ábrándoztam.

Bevallom, hogy az Ön felbukkanása, amely véletlen és teljesen megjósolhatatlan volt az én determinisztikus dinamikai folyamataimban a kezdeti értékekre való érzékenység miatt, a folyamat sokrétű és különböző kvalitatív viselkedést mutatott. Magyarán beütött a káosz! De, talán szebb, ha pillangóhatásként definiálom, - úgy vélem, női szívnek kedvesebb kifejezés. Ne csodálja hát, hogy az ezt követő napokban leginkább olyan lettem, mint kettő a gyök alatt - irracionális (én!) és végtelen érzések kavarogtak bennem. Mégis, semmiért nem adnám, hogy ilyen felbolydulást okozott az én jól kiszámított életemben.

Ekkor megnyugodtam és rájöttem, igenis van közös jövőnk, mely kiszámítható! Szeretném, ha tudná, nyitott vagyok a tökéletes korrelációra, ami véleményem szerint tartós kapcsolatot eredményezhet köztünk.

Engedje meg, drágám, hogy megosszam Önnel az elképzeléseimet. Nem titkolom, számomra Ön egy testet öltött csoda! Az Ön szépsége a Fibonacci-sorozat egymást követő tagjainak hányadosából képzett sorozat határértéke! A szerelem, amit Ön iránt érzek, a Koch-görbe végtelen hosszával vetekszik. Bevallom, szeretném, ha létrejönne köztünk egy kontakt erő és nem bánom, ha adott esetben a súrlódási erő nagyobb, mint a nyomóerő. Ha már az intimitásról bátorkodom írni Önnek, feltárom további vágyaimat is: szeretném, ha az egyenesem két vagy több görbéjének is érintője lehetne. Továbbá elismerem, minden vágyam, hogy a közös hálószobánkban bemutathassam permutálási képességeimet – a permutációk számát tekintve, most negyvennyolcnál járok, de talán a gyakorlat, bővíteni engedi még a lehetőségeket.

Minden nap azt hiszem, már nem szerethetem ennél jobban, hiszen a végtelen helyben, ami a szívemben Önnek van fenntartva, minden hely csordultig van telve az Ön iránt érzett végtelen szerelmemmel. De aztán másnap rájövök, még eggyel jobban szeretem. Eleinte nem értettem, ez hogyan lehetséges, de aztán a matematika erre is választ adott, hiszen ott a Hilbert-féle paradoxon!

Summa summarum: szeretném, ha egymáshoz adódnánk, még akkor is, ha tudom, ez sok apró művelet eredménye. Számot vetettem önmagammal, kivontam magamból a nemkívánatos elemeket és szeretném megosztani Önnel, mindenemet, amim van. Tudnia kell, mindig számíthat rám, számolhat velem.

Szeretném, ha olyanok lehetnénk, mint a 109 vagy 440, vagy a 2833. Tudja ezek boldog számok, azaz, ha kiszámítjuk számjegyeiknek négyzetösszegét, majd ezt az így kapott számmal szükség szerint addig ismételjük, amíg egyjegyű számot kapunk, akkor az eredmény 1 lesz. És az egy a legszebb szám és a legfontosabb. Szeretném, ha mi ketten egyek lennénk.

Számíthatok Önre, mint Feleségemre?

Hódolatom jeléül rajzoltam Önnek valamit: r = 7 cos (7θ)

Végtelen szerelemmel:

Szofron

Nyitókép: Shutterstock

Bucsi Mariann Szerzői Oldala