Szeretőként sosem lehetsz első, csak egy lehetőség, aki ugrik, ha épp szükség van rá

Van, aki tudatosan lép mellékvágányra, van, aki szeretet- vagy társhiány miatt sodródik bele ebbe a történetbe. Olyanok is akadnak, akik kölcsönös megegyezéssel nem akarnak elköteleződni, és ezt a verziót tartják elfogadhatónak.

Mégis, a szeretői viszony rengeteg kérdést és dilemmát felvet. Élete hajnalán az ember talán át sem gondolja, milyen ingoványos talajra téved. Nem érti, nem érzi, milyen fájdalmat képes okozni ezzel a csalással. Tény, hogy van, akit ez felnőttként sem zavar, de azért úgy gondolom, egy idő után illik eljutni odáig, hogy ez mégsincs rendben.

Hogy miért? Például azért, mert sok év és kellő önismeret után jó eljutni a gondolatig: szeretem és tisztelem magam annyira, hogy nem akarok pótlék lenni. Nem akarok az lenni, akinek mindig várnia kell. Időpontra, szabadidőre, bármire. Arra, hogy otthon most balhé van és hozzám menekül a másik. Arra, hogy a szeretőm meg tudja szervezni a légyottjainkat.

Azt sem szeretném, hogy egy idő után szorongva üljek otthon, a telefont lesve vagy éppen azon gondolkodva, vajon mit csinál most ölem lovagja. Persze, az ember lánya az üresjáratokon elmegy ide-oda, éli az életét, de a hiány mindig, mindenben ott rezeg.

Természetes emberi igény, hogy az ember társa vágyik. És igen, van, akinek ez nem adatik meg. A magány, ha gyötrően hosszú, képes felőrölni az embert. Azt látom, ebben a pillanatban jutnak el páran odáig, hogy kényszerből belemennek a szeretői viszonyba. Valahol ezt még meg is értem. Amikor évekig nélkülözni kell az ölelést, a csókot, az összebújást, a szeretkezést, az felőrli az embert. Így sem lesz teljes a dolog, hiszen aki idáig eljut, nem másodszereplői státuszra vágyódik. Akkor sem, ha úgy tűnik, ennyi elég. De ő akkor és ott elhiszi, hogy neki ennyi jár.

Aztán van olyan, aki úri passzióból kacsint ki a meglévő párkapcsolatából. Lehet azért, mert nem működik jól, megromlott. Jobb lenne megbeszélni, ha egyedül nem megy, akár külső segítséget is kérve, de mennyivel egyszerűbb ez a megoldás.

Az, hogy végül valaki meddig és miért marad egy szeretői kapcsolatban, szintén sok mindentől függ.
Én például anno megtanultam a leckét. Fiatal voltam, dühös, elkeseredett. A házasságom romokban, megbeszélni nem lehetett. Egy idő után feladtam és ostobán a legrosszabb megoldást választottam. Belemenekültem egy férfi karjaiba.

Gyűlöltem az önvádat, utáltam magam azért, amit teszek. Végül a lelkiismeretfurdalás vetett véget mindennek, és akkor megfogadtam, soha többé. Ha bármilyen kapcsolatomban konfliktus lesz, azt muszáj lesz megbeszélni. Ha nem megy, akkor kilépek, de még egyszer nem alázom így meg sem a másikat, sem magamat.

Nyitókép: Shutterstock