Fogadom, hogy eztán a jóra törekszem és a rosszat elkövetem… akarom mondani, elkerülöm

Miért történik mindez? Talán nem vagyunk elég jók, kevés erkölcsnek nevezett "ős-valami" szorult belénk? Azt nem hinném. Mindig elsomolygom magam, valahányszor felcsendül a ne vétkeinket, hanem hitünket nézzed fohász. Melynek mélyén nagy valószínűséggel ott lappang: a „Tudom, hogy cselekednem kellett volna a jót, elbotlottam mégis. A jó szándék azonban jelen volt. Legalábbis a kezdeti lépések megtételekor. Aztán, rejtelem, valahogy elgörbült-torzult a vágyott, megálmodott irány."

Vagy itt van egy másik, ugyancsak hinni próbáló, istenfélni-igyekvő berkekből fel-felbukkanó nyelvbotlás: „Fogadom, hogy eztán a jóra törekszem és a rosszat... elkövetem... akarom mondani, elkerülöm..." Bravúros freudi elszólások ezek. Rejtett lélekbugyrokból fel-felbukkanó én-talányok, mulatságos és kínos köntösbe öltözve.

Botlani örök?

Néha olvasgatom a különféle intelmeket. Főként az olyanokat, melyeket szülők hagytak örökül gyermekeikre, mintegy térképként az életben való tájékozódásukhoz, eligazodásukhoz. Átadják a magukba szívott tapasztalatok savát-borsát, tévelygéseikből levont tanulságok kivonatát, remélve, hogy sarjaik ódzkodni fognak ezek megtételétől. Ilyenkor arra vagyok kíváncsi, hogy a sokat-tapasztalt szülők, milyen életesszenciákat tartanak fontosnak mindenképpen átadni a számukra legfontosabbaknak. Hogy nekik sikerült-e megfejteni az élet nagy kérdései közül legalább egyet? Vagy csupán arasznyival közelebb kerülni a hőn vágyott megoldáshoz. De nem akad új a nap alatt.

Az egyik apa a 19. század elején arra inti fiait, hogy legyen bennük szeretet, jószívűség, jótékonykodási hajlam, szerénység.

Ezt akár egy 21. századi apa is írhatta volna hagyaték gyanánt gyermekeinek.

Nincsenek válaszaink, csak örökkérdéseink?

Visszaemlékszem egy kisgyerekkori esetre, első nyilvános szereplésemre, egyúttal az első kudarcélményre. Fontosabbnak tartottam ugyanis azt, hogy megmásszam a szobámban elhelyezett könyvespolcot, mint azt, hogy tisztességesen megtanuljam a másnap előadandó verset. Legyintettem, majd polcot másztam. Másnap, amikor a debüt produkcióra végül sor került, kihúztam magam és rázendítettem: "Egy morzsányi kisfiúcska apjától megkérdi: mi a jó és mi a rossz? Mert ő ezt nem érti..." Majd leálltam. Bemutatkozó szereplésből leszereplés lett.

Később, - mivel nem hagyott nyugodni az eset -, sokat töprengtem a dolgon. Ennek így kellett történnie – okoskodtam. Hiszen ki tudna erre a kérdésre mindenkit meggyőző módon válasszal szolgálni? Lehet töprengve olvasni a versben foglalt válaszokat, egy szobában, csendesen elmélkedve, emésztgetve a válaszokat. De nem nyilvánosan leszögezni valamit. Ennek a kérdésnek nyitottnak kell maradnia. Nincs egyértelmű válasz, ahogy nincs vegytiszta jó és rossz tulajdonságokkal rendelkező ember sem.

Mindannyian a jó és rossz speciális egyvelegei vagyunk. Felrázzák bennünk ezt a két tulajdonságot, és a helyzetek hol az egyiket, hol a másikat hozzák felszínre belőlünk. És természetesen mi magunk is dönthetünk arról, hogy melyik "vegyületet" szeretnénk érvényesíteni.

Fejjel a falnak? Mert tapasztalni csak az én tud, nem a mások...

Még a világ egyik legbölcsebb embere is - kit bölcsessége mellett (helyett?) értékes vagyona, kincsei okán is emlegetnek manapság - azt állította, hogy hálátlan elfoglaltság vesződni a bölcsesség kifürkészésével. Korán elhatározta, hogy beleveti magát mindenbe. Fáradhatatlanul kutatta a bölcsességet. Bölcsebbé vált minden kortársánál, mégsem lett boldog. Megmártózott a mulatságban, a kéjben, a borban, nagy gazdagságra tett szert, gyönyörű palotákat, kerteket építtetett mindenki álmélkodására, ám a hőn vágyott békét, boldogságot, a csupa-jót mégsem lelte meg.

Mindhiába az intelmek, a tanulságok, a figyelmeztetések, az elrettentő példák tömkelege: az embernek magának kell megtapasztalnia mindazt, mihez késztetést, belső ösztökélést érez. Ha nem a sajátja a tapasztalat, jelleme sem fejlődhet. A tanulságot pedig nem vázlatokban, mintegy megrágottan átadva kívánja magához venni, hanem élő valójában. Talán éppen ezért sem lehet új a nap alatt, csak a szereplők váltják egymást gyors ütemben, és válnak e tettektől többé, gazdagabbá, mint voltak korábban. Talán...

Szerző: Győrfy Linda

Nyitókép: Shutterstock