A szex megoldás lenne az élet minden problémájára?

Botond már gyerekkora óta rajongott a zenéért. Mindegy volt, hogy klasszikus, jazz, pop, rap, rock vagy alternatív, mindegyikben képes volt megtalálni a számára kedveset. Korán egyértelművé vált számára az, hogy ez az ő útja, és ha nem foglalkozhat zenével, nem is akar foglalkozni semmi mással. Örökké zenét hallgatott, ha pedig mégsem, akkor dúdolt, dobolt az asztalon, a combján, a konyhai edényeken. Fiatal felnőtt korára már több művészeti intézményt kijárt, és mindig csak egyetlen cél lebegett a szemei előtt: sikeres, elismert zenész akart lenni.

Bár a nők világéletében rajongtak érte, őt egy sem fogta meg igazán. Volt néhány futó kalandja, de pontosan tudta, hogy számára a zene az első, és mivel az egész életét ennek rendelte alá, nem hitte, hogy bármi más beleférne az idejébe. Ha pedig mégis lett volna olyan lány, akivel megpróbálta volna, a lány nem viselte el sokáig, hogy örökké az utolsó helyen kullog a fontossági sorrendben. A zenészt pedig nem hatották meg a könnyes szemek, remegő szájszélek, a könyörgés, az ordibálás, a tányértörés. Ha vitás helyzet volt, fogta magát, és inkább elment egy próbaterembe gyakorolni, hogy senki se tudja megzavarni.

Egészen addig, amíg az egyik kedvelt tanára, akire mindenkinél jobban felnézett, és igazi mesterének tartott, fel nem borította a világról alkotott minden képét.

Szögezzük le, Botond a kezdetektől csodás zenész volt. Mindig minden hang a helyén volt, sosem tévesztett ütemet, odafigyelt a társai játékára, példásan használta a hangszerét. De hiába volt a rengeteg befektetett idő és energia, hiányzott az az átütő plusz. A megfogalmazhatatlan fűszer, dög, szenvedély, vagy nevezzük bárminek. Ez a valami csak akkor születhet meg egy emberben, ha érik külső ingerek, amelyek megihletik, tanítják az életre, érzelmi hullámvasútra viszik.

Nem véletlen, hogy a legnagyobb művészek, legyen szó írókról, költőkről, festőkről, szobrászokról mind nehéz sorsúak, kicsapongók, bogarasok voltak, hiszen kell valami, ami táplálja a kreatív elmét. Botond viszont élt a kis buborékjában, és pont a kalandok hiánya ütközött ki a játékán minden egyes alkalommal.

A legendák szerint három hónapon keresztül nem volt olyan nap, hogy ne feküdt volna le valakivel. Volt, akivel többször, volt, akivel csak egyszer. Különösebb élvezetet nem talált a légyottokban, de amint érezte, hogy nincs kedve hozzá, azonnal felidézte az előtte lebegő célt. Továbbra is ő akart lenni a legjobb muzsikus a világon, és nem volt olyan dolog, amit ne lett volna hajlandó megtenni érte.

Úgy tekintett a szexre, mintha házifeladat lett volna, pipálgatta a napokat, az együttléteket, mintha minden egyes nő eggyel közelebb vitte volna a hőn áhított sikerhez.

Hogy a tulajdonképp nem kívánt légyottok elérték-e a hatásukat, és megadták-e azt a valami pluszt, hogy a szenvedély nélküli szenvedély végül elérte-e a hatását, és ma ő hazánk egyik legelismertebb zenésze, vagy továbbra is várat magára a siker, nem tudni.

Mindenesetre felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg a szex lenne a megoldás az élet minden problémájára?

Nyitókép: Shutterstock