Van, hogy az ember már csak az emlékeiben boldog - avagy Marika néni életének margójára...

Miközben sminkelek, azon gondolkodom, mit főzzek vacsorára? A sült csirke mellett döntök. A férjem és a kislányom is nagyon szereti. Jó, Anna már nem kislány, mindjárt huszonöt éves, de nekem mindig is a kislányom marad. Orvosi egyetemre jár és én igyekszem mindent megteremteni, hogy neki csak a tanulással kelljen foglalkoznia. Kései gyerek. Már elmúltam harminc, amikor megszületett.

Eszembe jut, amikor a hosszú vajúdás után a mellkasomra tették és én először pillantottam meg pihés kis fejét. Életemben olyan boldogságot még nem éltem át, mint akkor. Az emlék mosolyt csal az arcomra. A szemceruzáért nyúlok, közben észreveszem a bekeretezett fotókat az asztal sarkán. Anna az óvodában, a piros pöttyös pörgős szoknyájában és a kis fekete lakkcipőben. Kopogós cipő – ő így mondta kicsinek.

A másik fotón, amikor iskolás lett, haja két varkocsba fogva, és ahogy önfeledten mosolyog, látszik, hogy a két első foga hiányzik. A mellette lévő fotón a szépen feldíszített fa alatt ül a sok ajándék közt, átszellemült arccal nézi a babát, amit akkor csomagolt ki. Apró alakja elveszik a nagy fenyő alatt. Mindig plafonig érő fát vettünk.

Tekintetem visszaviszem a tükörre, kékkel kihúzom a szemem, aztán fekete spirállal átfestem a szempilláimat. Egy darabig vacakolok vele, mert besűrűsödött a festék és nehezen tudom eloszlatni a pilláimon. Közben azon gondolkodom, hogy pénteken lesz a kolléganőm névnapja, amire én fogom vinni a süteményt. Ki kell találnom, mit süssek. Arra jutok, lesz krémes, zserbó meg kókuszkocka.

Az asztal sarkán lévő papírért nyúlok. Felírom, mit kell vásárolnom hazafelé jövet. A henteshez is be kell mennem a csirkéért, amit vacsorára fogok készíteni. Lesz hozzá krumplipüré meg uborkasaláta. Az Józsi kedvence. A papírra írom a zöldségestől beszerzendő dolgokat is. Miután ezzel megvagyok, a rúzsok közt válogatok egy darabig, végül egy gyöngyház fényű sötét rózsaszín mellett döntök. Kicsit túlhúzom az ajkam vonalán, úgyhogy papír-zsebkendővel letörlöm a felesleget. Megszemlélem magam a tükörben. Rendben lévőnek találom, amit ott látok. Mindig is sokat adtam magamra és tudom, Józsi nagyra értékeli ezt.

A szekrényhez lépek, kiválasztok egy sötétkék kosztümöt, hozzá egy elegáns halvány rózsaszín selyemblúzt, aztán felöltözöm. Egy kis cégnél dolgozom az irodán, másik öt nővel együtt. Ez az első munkahelyem ez és már nyugdíjba is innen tervezek menni. Szeretem a munkámat és a kollégákat is, nagyon megbecsülnek engem. Nem rég jött egy kis fiatal kollegina, annyi idős, mint az én Annám. Hozzám osztották be tanulni. Jót tesz nekünk a fiatal életvidám természete, egészen kivirult az iroda, mióta ott van.

Miután felöltöztem, fogom a kis papírt, amire a bevásárolni valókat írtam és beleteszem a fekete lakk ridikülömbe. Ellenőrzöm a pénztárcát, bérletet, iratokat és jól esőn konstatálom, minden a helyén van. Kinyitom az ablakot, hogy megnézzem, milyen az idő. Arra jutok, el fog kelni egy kiskabát. Mélyen beszívom a friss hideg levegőt és azon gondolkodom, mit vegyek Józsinak a születésnapjára? Harminc év házasság után már nem könnyű meglepetést okozni, én mégis megpróbálom. Végül úgy döntök, megbeszélem az irodavezetővel, hogy egy hétvégét eltölthetnénk-e a céges üdülőben. Biztosan bele fog egyezni és ez szép ajándék lesz.

Az én uram megérdemel egy kis pihenést, mert nagyon sokat dolgozik. Asztalos. Minden nap hatkor már a műhelyben van, és sokszor csak a kései vacsorára ér haza. Neki köszönhetjük, hogy Annát taníttatni tudjuk. Becsukom az ablakot, aztán leakasztom a fogasról a kabátomat és belebújok. Cipőt húzok és kilépek az ajtón. Körbekémlelek. Mostanában olyan furcsa, idegen alakok járnak a folyosón. Tartok tőlük. Szerencsére most nem látok sehol senkit, úgyhogy sietős léptekkel a bejárathoz megyek. Néhány pillanattal később már kint is vagyok az utcán.

Hűvös, de szép tavaszi idő van. Úgy határozok, nem szállok buszra. A munkahelyem fél óra sétára van tőlem, jól fog esni ennyi mozgás. Az egyik sarkon a virágosnál színpompás tulipáncsokrok tarkállanak. Megállok és veszek egyet. Szépen fog mutatni az irodában, a lányok biztosan örülnek majd neki. Alig várom, hogy beérjek és elmesélhessem Ibolyának, hogy Annának már csak egy vizsgája van hátra, a többit színötösre letette. Olyan büszke vagyok rá!

Miközben kezemben a tulipáncsokorral az iroda felé sietek, eszembe jut, hogy el ne feledjem megkérdezni Borit, hogy van a férje? Tegnap műtötték. Hasi sérve lett. Miközben a gondolataimba merülve sétálok, arra leszek figyelmes, hogy megáll mellettem egy autó. Oldalra nézek és látom, két rendőr száll ki egy kék-fehér kocsiból. Felém tartanak. Úristen, csak nem történ valami Józsival? Vagy Annával?" Odaérnek hozzám.

– Jöjjön Marika néni, hazavisszük – szól kedvesen az egyikük és gyengéden megfogja a karomat. Hogy érti, hogy hazavisznek? Látom, ahogy egyikük a zsebéhez nyúl és leakaszt róla valamit, aztán beleszól. – Központ? Itt Varga járőr. Megtaláltuk a nénit, aki eltűnt az otthonból. Minden rendben van vele, visszavisszük.

Karon fogva az autóhoz vezetnek és besegítenek a hátsó ülésre, aztán néhány perccel később kiszállunk ott, ahonnan nemrég elindultam. Egy nő siet elém: – Jaj, Marika néni! Miért kell mindig elkóborolni? A szívbajt hozta ránk! – néz rám, aztán a rendőrökhöz fordul: – A néni nyolcvankilenc éves és kissé zavart.

Nagyon örülök, hogy meglett és hálás vagyok a segítségükért! Általában időben észrevesszük, de van, hogy ki tud cselezni minket. Ma nagy fennforgás volt már kora reggel, és valószínű kiosont.– Végül felém fordul és megfogja a kezem – Minden rendben lesz! Bemegyünk és kap egy finom reggelit. Nem illik ám pizsamában, papucsban az utcán mászkálni, kedves! Nahát, micsoda gyönyörű tulipáncsokor! Odatesszük a társalgóba jó?

Nyitókép: Shutterstock