A lánybúcsú a szememben egy felesleges rongyrázás

Számomra fontosak a hagyományok, a rítusok. A saját, gazdag magyar hagyományunk. Talán kevesen tudják, de ezeknek régen nagy jelentőséget tulajdonítottak. Mindent gondosan megterveztek, megszerveztek. A lebonyolításuk pedig szigorú szabályokhoz volt kötött. A rítusok végig kísérték egy ember életét, egészen a születéstől a halálig. Igazodtak az életkorokhoz, megkönnyítették az egyik életszakaszból a másikba való átlépést.

S hogy miért volt ez jó? Egyrészt mert összetartották a közösséget. Másrészt senkit sem ért felkészületlenül az, ami rá várt. Ez azt jelentette, hogy időben elkezdték felkészíteni az egyik szakaszból a másikba átlépőt. Mindegy, hány éves volt, minden ciklusnak megvolt a maga szerepe. Pontosan tudták, hogy valamiféle jó dologba kell beavatódni majd. Tudták, hogy fel kell kelteni a kíváncsiságot, a vágyat. Különféle szertartásokkal, programokkal segítették az átmenetet. Minden elmúló ciklust meggyászoltak. Számot vetettek, mit tanult az illető addig, s hagyták elbúcsúzni.

Ezután következett az újba való átlépés. Ennek során elmondták, mi vár az illetőre. Milyen új lehetőségei, jogai és kötelezettségei lesznek. Felkészítették arra, ami előtte áll. Tették mindezt úgy, hogy megtiszteltetés volt, aki ennek részese lehetett. A pontosan szabályzott rítusok segítségével erősítették a közösséghez való tartozást. Megerősítették, hogy teljes jogú tag lett az átlépő.

Ma a rítusok egészen más arcot öltöttek. Feledésbe merült sok minden, amit igyekszünk azért visszacsempészni. Ezeket a hagyományokat figyelhetjük meg például a ballagásokon és az esküvőkön. Csak közben az eredeti jelentéstartalom elveszett. Hiszek abban, hogy jó, ha a tradíciókat visszahozzuk és ötvözzük a modern kor játékaival. És itt jön képbe a lánybúcsú, ahol manapság túl nagy fókusz kerül az anyagiakra.

Irdatlan mennyiségű rongyrázásnak és fölösleges pénzkidobásnak voltam már tanúja, de azért voltam olyan eseményen is, ami memutatta, lehet ezt máshogy csinálni.

A barátnőm esküvője közelgett. Az egyik lány létrehozott egy csoportot, hogy ott ötleteljünk. Ebben a csoportban szembesültem azzal, mennyi vicces, mókás dolog van már ebben a témában is. Kerestük a minél őrültebb játékokat, ajándékokat. Aztán eljött az ominózus este. Komolyan mondom, annyit nevettem, hogy a végén fájt a hasam.

Összegyűltünk a lánynál. A férje legénybúcsún volt, miénk volt az egész lakás. Betömörültünk az ebédlőbe, roskadásig raktuk az asztalt. Bevallom, kezdett égnek állni a hajam, amikor az összetételt megláttam. Az egyik sarokban volt rágcsálnivaló, a többit meg üdítő és alkohol töltötte ki. Már akkor kezdtem félni, mi lesz itt.

Beszélgettünk, nevetgéltünk, megajándékoztuk a leendő arát. Nem is hittem, milyen iparág épült már a leánybúcsúk köré is. Rengeteg vicces dolgot kapott. Utána jöttek a játékok. Kérdőív, felelj, ha mersz, sorolhatnám. Emelkedett a hangulat. Mindennel végeztünk és nekiindultunk az éjszakának. Kibéreltünk egy klassz kis bárt, ahova gyalog mentünk. Természetesen azért, hogy a kötelező vicces diadémban és egyebekben pompázó barátnőnket mindenki lássa. A bártender fiúk azonnal jöttek fotózkodni. És jöttek a koktélok, a további feladatok. Egyszer csak azt vettem észre, hajnalodik. Úgy eltelt az éjszaka, hogy észre sem vettük.

Bevallom, én nem szeretem a csajbulikat, de ez meglepően jól sikerült. Meggyőződtem arról, hogy lehet ötvözni a tradíciót az újjal. A hagyományost a modernnel. Ajánlom mindenkinek, aki még előtte áll: ne hagyja ki. Életre szóló élményt szerez.

Nyitókép: Shutterstock