Máté az unokatesóm. Idén jött egy új haverja, a Huba. Elég jól néz ki. Oké, kurva jól néz ki. Mellém ül. Bekeni a hátam. A levegő fülledt, az alkohol bódító, mindenki nyomja az Insta story-kat #bestsummer meg #lifelikethis. Ez itt '22 nyara.
Unikornisos úszógumi, na meg persze flamingós, csak hogy a mainstreamséget fullba nyomjuk. Amúgy az utóbbi elég szar, leestem róla - rámászás közben félúton -, és lehúzta a bőrt a combomról. Belülről. De Huba rakott rá ragtapaszt. Orvos.
Alaposabban is megvizsgálhatna. Mondjuk, feljebb csúszhatna a keze, miközben a bikinim pántja meg lefele... És miközben elképzelek egy igen rossz pornót, amiben végül nem a felfújható műanyag madárra, hanem a Hubára mászom rá - és úgy érzem, hogy ez még akár meg is történhet az éjszaka folyamán -, Enikő megzavar, és a fülembe súgja, hogy megjött. Nem a menzesze, hanem Kira. A Kira.
Ott van az ajtóban. A ribanc. Jó, nem az, de attól még utálom. A kezemet a szemem fölé helyezem, és hunyorítok, mert olyan erősen süt a nap, hogy még a harmincezres napszemüveg sem funkcionál rendesen, de az is lehet, hogy az ő fényessége vakít el: a hófehér bikini, a lapos has, a tökéletesen szőkített, majdnem derékig érő haj.
Az enyém még mindig vöröses, mindegy, mit kezdek vele. Neki még az a 2003-ból visszamaradt álsmaragd köldökpiercing is jól áll, mi több, tök szexi. Az alakja is hibátlan, és ezt kénytelen vagyok beismerni, akármennyire is meg tudnám tépni. Basszameg. Tenyérbemászó, tudálékos stílusa van, és mégis mindenki odáig van érte. Mindig a legjobb pasikkal járt, okos, szép, és soha nem volt pattanása. Végül az egyetem után, 25 évesen hozzáment a családja ügyvédjének a fiához. Ja, gazdag is.
A nyakamba ugrott, amikor meglátott, és bemutatott a férjének, mint az évek óta nem látott nagyon jó barátnőjét, Petrácskát. Majd megkérdezte, hogy én férjnél vagyok-e. Válaszoltam, hogy nem. Van vőlegényem? Nincs. Van-e barátom? Nincs. Hol lakom, mi van velem? Bérelek egy lakást az Oktogonon. Amúgy jól vagyok.
Aztán jött az a lesajnáló nézés, na meg egy "tök őszinte ölelés" és a beszámoló arról, hogy neki milyen tökéletes az élete. Ők most vettek egy házat Szentendrén, majd meghív a lakásavatóra. Ó igen, hamarosan tervezik a babát is. Már kétszer voltak nyaralni, de még egy Maldív-sziget hátra van. 3 hétre mennek. Szeptemberben meg Róma, minden évben öt nap, imádják. De aztán munka. Persze, a családi biznisz, ő lesz az örökösnő.
Mesél, és issza a Pina Coladákat, amikor kezd berúgni, kipirosodik az arca, és így még szebb lesz. Én meg még jobban irigy. A nyelve is megered. Szóba hozza, hogy nincs kedve megint nyaralni menni. Olyan szomorúan adja elő, hogy már szinte megsajnálom. Aztán hirtelen beszól a férjének, hogy ne igyon. Majd mellékesen megjegyzi, hogy túl sokat teszi mostanában. Aztán ő is lenyom még egy tequilát. A stressz, azt mondja, én meg kinevetem, hogy mégis milyen stressz lenne az életében...
- Szerinted nekem olyan könnyű?
- Igen.
- Mer' a szart nem posztolom, vagy mi?
- Nem, hanem mert mindened megvan.
- Meglehetne - javít ki, aztán sírva fakad. - A férjem iszik.
- Hát látom, de bulizunk.
- De minden nap ez van.
Én meg erre csak annyit tudok mondani, hogy "Ó..." Azt is elmondja, hogy az anyja beteg, rákos. Részvétem, mondom én. Ő meg közli, hogy de hát él! Én meg rájövök, hogy mekkora bunkó vagyok...
- Bocsánat.
- Tíz éve így van.
- Akkor ez most jót vagy rosszat jelent? - teszem fel óvatosan a kérdést.
- Nem tudom, de nem ez a legnagyobb baj.
- Hát akkor mi?
- Hát félek, hogy meghal.
- Igen, azt megértem.
- De ez azóta így van, hogy megtudtam.
- Szerintem ez normális - vigasztalom.
- Igen, de rettegek. És nem merem kimondani, hogy szeretem.
- De hát miért?
- Mert félek, hogy majd búcsúnak hiszi, és akkor meghal.
- Butaság.
- Tudom. De még a férjemnek sem mondtam soha.
- Mit?
- Hogy szeretem.
Míg erre kerestem a megfelelő reakciót, ő odahányt a napágy mellé. Huba adott neki vizet, és bevitte a szobába. Hozok egy pohár dzsúzt, jéggel. Szürcsölöm. Közben végignézem a Kira adatlapját. Mindenhol mosoly, szívecske. De a férjénél tényleg minden képen van pohár. Ő meg csak nevet boldogan a kamerába. A #happylife egy fotó alól sem hiányzik. Beszívecskézek kettőt.
Huba kijön a házból, egyből hozzám, és felteszi a nagy kérdést: nem megyünk el sétálni? A szívem megdobban. De. Csak felveszek valamit, várj.
Félúton a kert és az előszoba között beugrom a nyári konyhába anyámhoz. Átölelem, és a fülébe súgom, hogy szeretem. Továbbmegyek. Belenézek a tükörbe az ajtó előtt. Nem is olyan szar a hajam színe. Tök jó a balayage benne. Felveszem a flipflopom meg az avokádós pólóm.
Elindulunk, Huba meg beírja a Messenger csoportba, hogy "Sétálunk Petrával, ne keressetek! *kacsintósfej*" Közben beszélünk a tavaly nyárról, hogy milyen volt, meg az azelőttiről, meg arról, hogy mi lesz jövőre. Kicsit mindketten szépítünk, tudom. De megtehetjük, ez itt '22 nyara. Mindenre rakunk egy árnyalatnyi filtert. Mert így az élet is szebbnek tűnik mindenkinek.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.